Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi okozhatja az erős vérzést?

A normális menstruációval járó vérveszteséget a vérképző rendszer működése kompenzálja, ám ha a menzesz kórosan hosszabb vagy erősebb a szokásosnál, akár súlyos vérszegénységhez vezethet. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész nőgyógyásza a probléma okairól, kezelési lehetőségeiről beszélt.

Kép:sxc

Aki tapasztja az erős, nagy mennyiségű vérveszteséggel járó vérzést (menorrhagia), tudhatja, hogy mennyire kellemetlen ez a helyzet, sőt, akár a következményként jelentkező egészségügyi problémákkal, elsősorban a vashiányos vérszegénységgel is szembe kell, hogy nézzen. Amerikai felmérések szerint a 35-45 éves nők egyötödét érinti ez a probléma. A tünetek jellegzetesen: 7-9 napos menzesz, a normális mennyiségűnél nagyobb vérzés, vérrögök megjelenése, rosszullét, gyengeség, a két szabályos menstruáció között jelentkező vérzés, pecsételő, illetve együttlét után jelentkező ún. kontakt vérzés.

-Az esetek egy részének hátterében állhat anatómiai elváltozás: a mióma, amely egy jóindulatú méhizom-daganat vagy méhmegnagyobbodás. A megvastagodott méhfal nem tud miatta kellőképpen összehúzódni, ami fokozott mértékű vérzéshez vezet - ismerteti dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – Előfordulhat, hogy a menorrhagiát a méhnyálkahártya túlzott megvastagodása okozza, de akár a méhen belüli fogamzásgátló eszköz a probléma kiváltója. Kiderülhet, hogy hormonális zavarok, például pajzsmirigy problémák állnak a háttérben, de gyakori, hogy az endometriózis okoz két menstruáció között fellépő vérzést, görcsös fájdalom kíséretében. Mindezeken felül ki kell zárni a megszakadt méhen belüli terhességet, a spontán vetélés utáni állapotot, a medencegyulladást, vérrögképződési rendellenességet, a méhdaganatot, a cisztát és a polipot is. Az esetek egy részében mindezen okok kizárása után sem derül ki az erős vérzés oka.

Vizsgálatok és kezelési lehetőségek

Nagyon fontos a teljes vérkép vizsgálata, amellyel megbecsülhető a hemoglobinszint és a menstruáció mértéke, illetve a vasháztartás állapota. Ha ez alapján kiderül, hogy valóban menorrhagiáról van szó, már egy rutin nőgyógyászati vizsgálat is kimutathatja például a miómát. Az ultrahang felvilágosítást ad a méhnyálkahártya állapotáról, ám ha ez sem hoz eredményt, szóba jöhet a méhtükrözés.

A rákszűréssel egybekötött nőgyógyászati vizsgálatnak szintén meg kell történnie. Ha ennek során a nőgyógyász nem talál eltérést, úgy szóba jöhet rövid idejű gyógyszeres kezelés. Amennyiben a méhen belüli fogamzásgátló eszköz okozza a problémát, azt nyilván el kell távolítani, és ha nem áll fenn egyéb kizáró ok, javasolható a tablettás fogamzásgátlás, amely csökkentheti a menstruáció hosszát és mennyiségét. Szükség esetén szóba jöhet a méhkaparás, aminek segítségével a vérzés is megállítható és szövettani utólagos vizsgálattal megállapítható, mi okozta a kóros vérzést. Ismert olyan módszer, ép a fent is említett hiszteroszkópia műtéti változata, amellyel a méhnyálkahártya nagy részét el lehet távolítani, és így megszűnik a vérzészavar. Végső esetben, különösen 40 éves kor felett, ha a tervezett gyermekek már világra jöttek, és ha egyéb eljárások nem vezetnek eredményre, elképzelhető a méh eltávolítására. Természetesen amennyiben daganatos elváltozást találunk, mindenképpen a műtéti beavatkozás a legfontosabb.

Dr. Demjén László szerint minden esetben hangsúlyos a vérszegénység megelőzése vagy mérséklése. Ezért orvosi javaslatra hasznosak lehetnek a vaspótló készítmények és ajánlatos vasban gazdag ételek fogyasztása, mint a bab, a borsó, a leveles zöldségek, a spenót, a szárított- és bogyós gyümölcsök, a teljes kiőrlésű pékáru, a dió, a mandula, a mák és a vörös húsok.

www.oxygenmedical.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.