Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi számít normálnak, és mi van, ha késik?

Megdöbbentően sok nő egyszerűen nincsen tisztában azzal, hogy milyennek is kellene lennie a menzeszének, mikor kellene, hogy jelentkezzen, és meddig kell, hogy tartson. És sajnos, ha csúszik, akkor sem fordulnak szakemberhez, csak legyintenek egyet, pedig a háttérben akár betegség is meghúzódhat! A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Mikortól, meddig, milyen hosszan?

Magyarországon átlagosan 12,5 évesen jelentkezik az első menzesz. Ez ugyanakkor csak egy szám, nem kell megijedni abban az esetben sem, ha ez nem így van. Egészen 18 éves korig jelentkezhet magától, bár a hosszas elcsúszást érdemes szakorvosnak is megmutatni. 18 éves korig, ha nem jelentkezik a menzesz, azt kórosnak tekintjük.

Nő naptárral, Kép: pixabay

A menzesz tulajdonképpen a női szaporítószervek ciklikus folyamata, működésüknek lekövethető jele. Megint csak átlagosan elmondható, hogy 40-50 éves korig figyelhető meg, ezután következik a menopauza, amikor is a menzesz fokozatosan leáll. 40 éves kor előtt korai menopauzával állunk szemben, ennek hátterében kóros tényezők is állhatnak, így kivizsgálást igényel.

Rengeteg helyen lehet olvasni, hogy a ciklus hossza 28 nap, azonban ez így nem igaz. Egészen pontosan 22-34 nap között tekintjük normálisnak, vagyis az intervallum igen tág, ahogyan az a 4-7 nap is, amíg maga a vérzés tart. Egy menzesz alatt jellemzően 40-50 ml vér távozik, ezt az elhasznált tamponok és betétek számából lehet kikövetkeztetni. 80 ml felett kórosa a vérzés, mindenképpen kivizsgálást igényel!

Néha kimarad…

A menzesz nagykönyv szerint kimaradhat néha, a három hónapnál hosszabb idei nem jelentkezik, kórosnak számít. Sajnos azonban a kimaradozó menzesz szinte minden esetben problémára hívja fel a figyelmet. Először jellemzően „csak” valamilyen tápanyaghiány áll a háttérben, amivel azonban hajlamosak vagyunk nem foglalkozni, így az hosszabb távon komoly gondokat okoz, hormonális elcsúszásokat, meddőségi gondokat, peteérés nélküli menzeszt, stb.

Ez nem jelenti a nincs továbbot!
Komolyan veszélyezteti a párokat a meddőség réme. Elkeserítő adat, hogy mind nálunk, mind pedig az egész világon ma minden negyedik pár kénytelen szembenézni ezzel a megpróbáltatással. És ez bizony nemcsak testileg, hanem lelkileg is próbára teszi az embert, kikezdi a kapcsolatokat. Azonban nem mindegy, hogy hogyan is értelmezzük a meddőség kifejezést, hiszen ezen nagyon sok múlhat! A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segít a ratkotunde.hu -nak, vagyis Nektek!

Sok családra vágyó nő szembesül azzal, hogy a menzesze nem rendszeres, vagy ha mégis, akkor sem sikerül megfogannia. Ezekben az esetekben mindenképpen érdemes szakorvost felkeresni, de a tápanyagraktárak, és a szervezet feltöltése már ilyenkor is elkezdhető – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Erre ma már a legtöbb szakember a várandósvitaminok szedését javasolja, de nem mindegy, hogy milyen készítményt választunk.

Mindenképpen le kell szögezni, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás elengedhetetlenül szükséges. A készítmények a tápanyagok plusz beviteléről gondoskodhatnak, amire a várandósság felkészülési időszakában, és a három trimeszterben nagy szükség van – nem is beszélve a szoptatásról. Fontos, hogy szerves kötésű, megfelelően tagolt vitamincsaládot válasszunk. Ezzel elérhető, hogy a szervezet igényeit trimeszterenként szolgálhassuk ki, illetve az is, hogy a felszívódás aránya akár 80%-kal jobb legyen! Mindkettő kiemelten fontos, hiszen így a raktárak és a szervezet feltöltése lényegesen rövidebb idő alatt elérhető, illetve a szervezetnek nyújtott támogatás is kiegyensúlyozott, célzott.

A menzesz rendszeres volta a termékenység alapfeltétele. Abban az esetben, ha változást tapasztal, mely akár rendszeresen is jelentkezik, mindenképpen érdemes szakorvos segítségét kérni, mivel így elkerülhető, hogy később hosszú hónapokat, vagy akár éveket kelljen gyógyulással tölteni, addig pedig hiába várni a családalapítás örömére.

(Forrás: ratkotunde.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.