Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi véd meg a szájüregi daganattól?

A szájüregi daganat világszerte a vezető halálokok közé tartozik világszerte, és amerikai tanulmányok szerint már évtizedek óta nem javul az ilyen típusú daganatos betegségek túlélési aránya. A fogszakorvos szerint az éves szűrések többek közt ezért is elengedhetetlenek.  

Az élelmi rostok védenek  

Olasz kutatók szerint az élelmi rostok védő hatást gyakorolnak a szájüregi-, garat- és nyelőcsődaganatok ellen. Az Istituto di Ricerche Farmacologiche kutatói 270 szájüregi daganatos, 327 garat- és 304 nyelőcső-daganatos beteg adatait vetették össze nem rosszindulatú betegséggel rendelkező személyekével.

A szájüregi daganatok kialakulásáért a dohányzás is felelős Kép: Pixabay

A daganatos és a kontrollcsoport tagjai valamennyien kórházban tartózkodtak és részletes kérdőívet töltöttek ki a táplálkozásukra vonatkozóan. Az eredményekből kiderült, hogy minél több élelmi rostot fogyasztott valaki, annál nagyobb esélye volt az említett rákfajtákra. Ez egyaránt érvényes volt a zöldségekből, a gyümölcsökből és a gabonákból származó rostokra. Ez az összefüggés különösen igaz volt a nyelőcsődaganat esetében függetlenül a nemtől, az alkoholfogyasztási és dohányzási szokásoktól és az energiabeviteli adatoktól.

A cigaretta növeli leginkább a kockázatot

A szájrák kétszer gyakoribb a férfiak, mint a nők között, bár az elmúlt években a hölgyek körében is növekszik a diagnosztizált esetek száma. Olyannyira igaz ez, hogy korábban a férfiak még ötször gyakrabban szembesültek a komoly diagnózissal. A csökkenő különbségnek az egyre inkább hasonlító, stresszes életmód és a mindkét nemre jellemző dohányzás állhat a hátterében. Tény, hogy a szájüregi daganatok kialakulását elsősorban a dohányzással hozhatjuk összefüggésbe. Azok, akiknél fény derül a súlyos betegségre, gyakran még mindig nincsenek tisztában a cigarettázás és a rák kapcsolatával. Éppen ezért minden fórumon bátorítani kell az embereket a leszokásra és ehhez kapcsolódóan egy egészséges életmód kialakítására, már csak a szájüregi rák kockázatának visszaszorítása miatt is.

A fogászati szűrés életet menthet

-Sokan még mindig csak akkor jelennek meg a fogorvosnál, amikor már szenvednek a fájdalomtól, bár jó hír, hogy egyre többen veszik komolyan az évenkénti szűrést is. Ilyenkor ugyanis nem csak a fogak és az így állapotát tekintjük át tüzetesen, de egészen komoly problémákra is fény derülhet még idejében – hangsúlyozza dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvos.

Sokkoló számok – valóban tudod, mit okoz a dohányzás?
Több mint egymilliárd ember, a Föld 15 évesnél idősebb lakóinak egyharmada fújja nap mint nap a füstöt. E káros szenvedély jelenleg több mint 3 millió ember halálát okozza évente. Ez a szám a következő évtizedekben 10 millióra emelkedhet, ami azt jelenti, hogy a dohányzás okozta következményektől 3 másodpercenként meghalhat valaki a Földön.

Ilyen szempontból felbecsülhetetlen a panoráma röntgennel és a 3D CT-vel végzett képalkotás. Ezek a berendezések ugyanis nem csak a fogpótlásnál vagy bármilyen beavatkozásnál elengedhetetlenek, de a rákszűrésnek is kitűnő eszközeként szolgálnak, hiszen jól láthatóak a felvételen a kóros, nem odaillő képletek. Ugyanilyen fontos a rákszűrés szempontjából a szájüregi képletek átnézése, áttapintása. Aki tehát komolyan veszi a száj állapotát, fogorvosa tanácsára mindenképpen válassza a képalkotás megbízható módszereit és legalább évente ellenőriztesse fogai és szájürege állapotát.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.