Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miből fogod kifizetni az 5 milliós diplomádat?

Elég korán elkezdhetik a gyűjtögetést a szülők, ha diplomát szeretnének adni a gyerekük kezébe. Az állami ösztöndíj nélküli  egyetemi évek mintegy 5 millió forintot visznek el a családi kasszából. Hogyan gondoskodhatunk előre a továbbtanulásról?

Az egyetemisták 87%-át támogatják pénzügyileg a szülei, kizárólag családi támogatásból a diákok mindössze egyharmada tudja finanszírozni tanulmányait, ezért a szülőktől kapott pénz mellett a hallgatók 39%-a dolgozni is kénytelen – derül ki a CIG Pannónia márciusi kutatásából, amelynek során 300 diákot kérdeztek meg. Sok esetben azonban a szülők egyáltalán nem engedhetik meg maguknak a gyermek anyagi támogatását: ezen hallgatók körében 72% azok aránya, akik a tanulás mellett dolgoznak is.

A diákhitel önmagában nem jelent megoldást
Kép: Pixabay

A diákhitel ennél kisebb szerepet játszik az egyetemi évek finanszírozásban (10%). Az önköltséges hallgatók közel kétszer annyian vannak a diákhitelt igénylők között, mint az államilag finanszírozott hallgatók. A diákhitel önmagában nem jelent megoldást a felsőfokú tanulmányok finanszírozására, mellette szinte minden diák más forrásra is támaszkodik. Egy-egy szemeszter összes kiadását – az egyetemi kiadások mellett az utazás, a lakhatás és a megélhetés egyéb költségeit is figyelembe véve – az állami ösztöndíjas hallgatók átlagosan 260 ezer forintra becsülték, a tandíjat fizetőknek viszont átlagosan 480 ezer forintra van szükségük egy félév elvégzéséhez. A mesterképzésben is részt vevő diákok esetében így állami finanszírozás mellett átlagosan több mint 2,5 milliós, tandíjjal együtt pedig közel 5 millió forintos kiadásra lehet számítani a diploma megszerzéséig. Az összes válaszadó egynegyede látja úgy, hogy nehézséget jelent a felsőoktatás költségeinek finanszírozása, és ez az arány még magasabb (45%) a tandíjköteles hallgatók körében.

Előre kell tervezni!
A felsőoktatással kapcsolatos növekvő bizonytalanság és a diákok által érzékelt jelentős költségek miatt elengedhetetlen a szülők előrelátása és tudatos tervezése a továbbtanulás költségeivel kapcsolatban. A biztosítók által kínált, kifejezetten erre az élethelyzetre kialakított biztosítási konstrukciók révén a szülők gondoskodhatnak gyermekeik jövőjéről, tehetségük hosszú távú gondozásáról.

A családi támogatást nélkülöző diákok több mint harmada küzd anyagi problémákkal, és csak feleakkora arányban tudnak részt venni az önköltséges képzésben, mint szülői segítséget élvező társaik.

Az egyre jelentősebb kiadások ellenére a szülők csekély része készül csak hosszú távú takarékoskodással a felsőoktatás költségeinek finanszírozására. Ezzel szemben azok a szülők, akik életbiztosítást választanak erre a célra, átlagosan 15 éves időtávra terveznek a  felmérést végző biztosító adatai szerint. A hozzátartozók fele a gyermek 8 éves kora előtt, 12%-a pedig már 1 éves kora előtt megköti a biztosítást. A szerződök 50%-a legalább 2 millió forintos összeget jelöl meg a szerződésben, azaz legalább ennyit  szeretne a gyermek egyetemi éveire összegyűjteni, de előfordul 10 millió forint feletti összeg is.

Gyereket? Miből?
A családok pénzügyi helyzete, a megtakarítások magyarországi piaca az elmúlt években komoly átrendeződésen esett át, az utóbbi években egyre inkább az öngondoskodás került előtérbe. Ennek a trendnek számos oka van: a 2008 óta elhúzódó válság gazdasági bizonytalanságot hozott magával, felismerte a lakosság, hogy csak magára számíthat, óriási a hitelállománya, a létfenntartásnak egyre magasabbak a költségei. Mindezek közvetett hatásaként visszaesett a házasságok, növekedett a válások száma, kitolódott a gyermekvállalás időpontja, mindez jelentősen átalakította a lakosság pénzügyi lehetőségeit, megtakarítási szokásait.

 

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.