Mikor és hogyan született meg az apás szülés magyarországi bevezetésének gondolata?
Az apás szülés a 70-es, 80-as években Magyarországon még tilos volt, higiénés okokra hivatkoztak. De emögött inkább az állt, hogy féltek az orvosok a műhibaperektől, hiszen, ha hibáznak, tanú is van rá. Az orvosi szentség, autoritás, a fehér köpeny egyfajta szimbólum volt, a különleges hatalom egyik jelképe. Nekem ez nem tetszett. Angliában szembesültem azzal, hogy van alternatíva, lehet a pácienst partnernek is tekinteni, én ebbe az irányba indultam el.
Hogyan viszonyult az orvostársadalom ehhez az újfajta orvos–páciens viszonyhoz?
Bizonyos fokú műveltség és kultúra kell ahhoz, hogy egy egyetemet végzett orvos elfogadja a pácienst beszélgető, vitapartnernek. De a páciens részéről is kell motiváció, hogy belemenjen ebbe a „játékba”, legyen tájékozott a saját állapotáról, tudjon, merjen kérdezni, és felismerje: ő nem tárgya egy orvosi beavatkozásnak, hanem részese.
Milyen módon tudtak akkoriban az apukák a szülőszobába bejutni?
Az 1970-es években, amikor hazajöttem, az abszolút feudális magyar egészségügy egyáltalán nem fogadta el a pácienssel való partnerséget. Így eleinte – baráti körben meghirdetve – szinte illegálisan csempésztem be fehér köpenyben a papákat. Persze ekkor még nem a szüléshez, csak a felkészítéshez. Mivel egy laikust nem lehetett bevinni a szülőszobára, kellett egy oktatási program, így megszerveztem a Szülők Iskoláját. Akkor már a MÁV Kórházban voltam, és minden hónapban egyszer Szülők Iskoláját tartottunk a pároknak. Csak azok jöhettek be a szülőszobára, akik elvégezték ezt az ingyenes képzést. Nem volt jelenléti ív, adminisztráció, bürokrácia, és sehol nem hirdettük meg. Ennek ellenére, minden alkalommal hihetetlen nagy volt az érdeklődés, a csilláron is lógtak, földön ültek. Majd elkészítettem a Terheskönyvet, ami százezer példányban kelt el. Ilyen könyvsiker kevés volt Magyarországon, pláne egy szakkönyvből. Tulajdonképpen azt lehet mondani, kinyitottam a szülőszobát azok előtt, akik elfogadták a játékszabályokat.
Milyen hatása volt annak, hogy az apukák is aktív részesei lehettek a szülésnek?
Nagyon érdekes, hogy tíz évvel a papás szülés bevezetése után Ritterodesz Erzsébet egy pszichológus munkacsoporttal készített egy felmérést, és az orvosi hetilapban publikálta is az eredményeket. Kiderült, hogy drámai változást okozott: a szülőszobán nem gyerekek születtek, hanem családok. Amit nem tudott az anyakönyvvezető az esküvőn létrehozni, a szülőszoba iszonyatos pszichés stresszében létrejött.
Miért tudott ilyen gyorsan népszerűvé válni a papás szülés?
Az volt a titka, hogy nem volt kötelező, csak választható. Isten őrizz, hogy én rábeszéljek erre bárkit, de a lehetőség ott volt, így aki akart, jöhetett. Ehhez azonban hozzátartozott, hogy 1980-tól vezető pozícióba kerültem a MÁV Kórházban, és abban a pillanatban levettem a fehér köpenyt, nekem már nem volt kötelező, tehát civilben jártam. Nem akartam a koronával a fejemen demonstrálni, hogy én vagyok a király, hanem azt akartam, hogy az emberek érezzék, itt most van valaki, aki partner, és tud nekik segíteni. És ez áttört mindent. Először persze rengeteg támadás ért, főleg az orvosoktól, de később ez alábbhagyott.
Alkalmasak voltak az apás szülésre a 70-es, 80-as években a szülőszobák?
Ne a mai szülőszobákat képzeljük el. A MÁV kórház akkori kórházigazgatójának tetszett, hogy jó a kórház sajtója az apás szülés miatt úttörőnek számítottunk, erre ugrott a média. Így amikor azt mondtam, át kell építenünk a szülőszobát is, belement.
Történt-e az apás szülések során bármilyen rendkívüli esemény?
Egyszer egy apuka elájult, de csak azért, mert eléggé elhúzódott a vajúdás. A szülő nőt folyamatosan itatták, etették, de az apukával senki nem törődött. Leesett a vércukra és elájult, tehát nem arról volt szó, nem bírta nézni a szülést.
