Igen, amint azt előző alkalommal említettem, én is azon sokak közé tartozom, akik félnek a tükröktől, szembenézni önmagával, pedig, ha a pszichodrámát választod önismereti utadként, erre rákényszerülsz előbb-utóbb. Főleg, ha majdnem macskagyilkossá válsz...

Akkor miért adtam a fejem erre a módszerre?

A pszichodráma lehetőséget ad arra, hogy belső lelki tartalmaink, élményeink és konfliktusainkat megéljük, érzelmileg-testileg és gondolatilag is, és egyúttal rálássunk önmagunkra. Gondoljanak a színházi előadásra, amely hasonló módszerrel dolgozik, s mi nézőként szemléljük, éljük át a szereplők gondjait, érzelmeit.

Nos, a pszichodráma abban más, hogy mi magunk leszünk a szereplők. Kívülről ezek az önismereti játékok amolyan őrült fantáziavilágnak tűnnek, aki viszont benne van saját játékában, az nagyon is tisztában van vele: a játék pár perc alatt valósággá alakul át. Életed valóságává.

Tudni kell azonban, a pszichodrámázás amellett, hogy sokszínű, izgalmas és  játékos feladat, mélyen felkavaró lehet. Például, ha a játék során ijesztő-gyilkossági gondolatok is megfordulnak a fejedben.

Nehéz szavakba foglalni, hogy mitől működik, hisz nehéz például egy édes gyümölcs ízét pontosan leírni, inkább azt javaslom, harapj bele! A következőkben e sorok írója első nagy játékát fogja bemutatni, amely valamelyest rávilágít arra, mi is zajlik egy ilyen csoportban, és mire számíthat az, aki e módszert kipróbálja.

Egy meditációs gyakorlat során két állat szimbólum, egy ló és egy macska (egy pozitív és egy negatív) jelent meg gondolataimban, melyekről szerettem volna megtudni, mit jelképezhetnek az életemben.

Minden szimbólumot egy-egy személy játszik majd el a csoportból. Kiválasztom tehát a legideálisabb lovat és macskát az én játékomhoz. Aztán pontosan bemutatom őket, tulajdonságokkal ruházom fel mindkettőt. Ezt oly módon teszem, hogy szerepet cserélek valamennyi résztvevővel l(mintegy belebújok a bőrükbe), ami lehetőséget ad arra, hogy később- kívülről szemlélve a játékot- úgy lássam, hallgassam meg saját magamat, ahogy ebben a szituációban a másik fél lát és hall engem.

A lovam: hatalmas, lobogó sörény, szabadság, féktelenség, vadság. Furcsa, szürreális állat: két patája az Ég fel néz, mintha elrugaszkodna a földtől.  Messziről szemlélem, nem mertek a közelébe menni, pedig nagyon vár. Az egész játék alatt hív, könyörgőn néz felém. Én alig merek ránézni. Félek a szabadságtól? Félek a kötöttség nélküli élettől? Talán...

Vágyom olyanná válni, de remegek is a félelemtől.

A macska: abszolút negatív állat számomra. Nem-szeretem-dög ebben a játékban. Törleszkedik, hízeleg egy kis simogatásért és ennivalóért, aztán, ha az érdeke úgy kívánja, odébbáll egy kis jó a legnagyobb ellenségemhez. Rühes dög. Nem tudom, miért, de egy macskát csak nőként tudok elképzelni.

A kiválasztott játékosom nagyon jól játssza a rá osztott szerepet: simul, a lábamnál van állandóan, terhesen tekeredik körém, és lerázhatatlan. Simogatást, szeretete vár, és képtelen nélkülem élni. Az sem zavarja, hogy legszívesebben odébbrúgnám. Jóérzésű állatvédőktől, elnézést kérek....

Pár perc után már nem bírom, ráordítok: "Menj már...hagyjál már." De nem ereszt. Szabadulnék tőle, ő megfojt. Várja, hogy szeresem, etessem, gondoskodjak róla...irtózatos teher.

Ki vagy te? Mit jelképezel az életemben?- zakatol az agyam.

Nem ereszt, ordítanék, kitartóan csimpaszkodik belém. Idétlenül állok, várom, hogy történjen valami. Segítséget kérőn meredek a csoportvezetőre, aki higgadtan közli: "Ez a macska nem ereszt. Mit  csináljunk vele?"

Legszívesebben megölném - kiráz a hideg. Nem, ezt nem lehet...

Megkötözöm-fut át az agyamon. Hozzákötözöm egy kötéllel egy székhez. Hiábavalóság.

Az én macskám elképesztően kitartó. Egyszerűen felemeli széket, és a teherrel együtt jön utánam. Úristen. Nem bírok megszabadulni tőle soha.

Igen, ez a macska is, mintha én lennék:.talán a görcseim, szorongásaim, kötöttségeim, amik  lerázhatatlannak tűnnek? Hiába a fondorlat, lopakodnak utánam.

Végül drasztikus döntés következik: végleg meg kell tőle szabadulnom. Bezárom egy hegybe.

Igen, jól sejtik. A játékban ennek a hegynek is van valami jelentése. És iszonyatos dolgokat szimbolizál, a következőket suttogja folyamatosan: Meghalsz...Itt halsz meg...Innen te nem jöhetsz ki...

Az én kis dögöm, az én kis macskám azonban nagyon szenved. Halálfélelme van, szabadságra vágyik, és hosszas tépelődés után hihetetlen erővel tép ki magát. Szabaddá vált, és úgy tűnik, gazdája nélkül is kiválóan boldogul. Én meg döbbenten nézem: nincs rám többé szüksége.

Mindeközben a gyönyörű ló ott vár a végtelen mezőn, és én még mindig messziről szemlélem. Tennem kellene valamit. Tolulnak fel bennem az érzések, kiszakad a lelkem. Ismerős érzés...mint,amikor liftben utazok.

Nincs macska, nincs kötelezettség...elborul az agyam. És elkezdek felé rohanni. A nyakába ugrok. Lovas vagyok.

A játék nagyon intenzív, mély tudattalan érzéseket hozott fel bennem, többször sírok. Egyelőre csak ezek az érzelmek maradtak meg, nem tudnám szavakba önteni, hogy ki vagy mi lehet ez a két szimbólum, de végleg tudatosul bennem, hogy mélyen gyökerező problémát jelentenek az életemben, amelyek továbbra is megoldásra várnak. Valószínűleg egy újabb játék a segítségemre lesz majd.

(folyt.köv.)