Elgondolkodtató, hogy egyetlen másik betegség nevében sincs benne az arany szó.  De mielőtt fantáziálni kezdenénk, nem árt felidézni a közmondást: nem minden arany, ami fénylik.

Ha tárgyilagosan nézzük a dolgot, az aranyér a végbélben lévő értágulat. Kicsit népiesen gubancnak nevezhetnénk, és fájdalommal, vérzéssel jár. Ez a két tulajdonsága kíméletlen sorompóvá avanzsálja ezt a terjedelmét tekintve szerény részünket. Akinek épp aranyere van, garantáltan nem indul futóversenyen, de még azt is meggondolja, hogy a sarki ékszerészhez leugorjon.

De ha mégis, akkor sem fizetnek neki az aranyér. Inkább ő fizet valamiért, egész addig, amíg vissza nem húzódik az odújába. Ettől persze semmi nincs megoldva, továbbra is eres a határ, elég egy szokatlan fizikai-lelki megterhelés és (gy)erünk ismét kinyitja vérbeforgó szemét. Érdemes tehát - mint minden betegségnél - szembe nézni a gyökerekkel.

Hogy miért szerepel az arany szó a betegség nevében, arra három tippem van. Talán azért, mert arannyal ér fel a fájdalom megszűnte. Talán azért, mert a vér, amit vesztünk, valójában is aranyat (v)ér. Talán azért, mert kialakulásának egyik lehetséges oka a székrekedés. A vastagbél a salak birodalma, s a lélek salakja a tudatalatti. Legalább is abban az értelemben, hogy ott lapulnak a titkok, a szörnyek, a félelmek.

Aki székrekedéssel küszködik, annak könnyen lehet, hogy alapos oka van hárítani a saját ismeretlen ismerőseivel való találkozást. Aki nehezen engedi el a salakot, az a múltat, s különösen belső múltját is fogja, és viszont. Ezen is lehet segíteni hashajtóval, az aranyeret pedig ki lehet vágni, el lehet fagyasztani, a modern orvostudomány két kézzel szórja felénk eszközeit, hogy megkíméljen bennünket a valódi szembesüléstől, önismerettől.

Ha pedig valami aranyat ér, az épp ez utóbbi. Az önismeret ugyanis - ha nem is garantálja -, de nagyban elősegíti, hogy ne legyünk betegek, s ha mégis, ne tüneti kezeléssel jöjjünk ki belőle.

Így lehet a sárból arany.

R.G.