Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden, amit tudnia kell erről a komoly betegségről!

Évente ezer új limfómás beteget diagnosztizálnak Magyarországon, sok esetben túl későn. A kései felismerést az is okozza, hogy a limfómás páciensek fele még soha nem is hallott erről a kórról.

  1. A limfóma:

A nyiroksejtek, ill. nyirokrendszer rosszindulatú daganata. Ennek - azaz a szervrendszert érintő megebetegedésnek  - megfelelően a természete és tünetei eltérnek más szervek rosszindulatú daganataitól, azaz a "ráktól". A limfóma többnyire a nyirokcsomók mellett a csontvelői nyiroksejtek érintettségével is jár, s valamivel ritkábban a vérben levő nyiroksejtek is  kórosak, számuk emelkedik (egyfajta leukemia, fehérvérüség). Ritka az, ami a rákok esetében van, izolált szerv daganata, mely később más szervekbe áttétet ad. A nyirokrendszer a természetes immunitás, védekezőképesség alapja, mely védekezés (a fertőzések, s maga a betegség ellen) ugyancsak kórossá válik.

2.  A limfómák természete:

T és B nyiroksejtek ismertek, a limfómák zöme B sejtes. Az éretlenebb sejtes betegségek gyorsan nőnek, aggresszív lefolyásuak (aggresszív limfómák), de nagyon jól reagálnak kemoterápiára (nagy rész meggyógyulhat). Az érettebb sejtekből kiindulóak  csak lassan növekednek, de kevéssbé érzékenyek a kemoterápiára, definitive gyógyulás nem igazán érhető el. Ezek az un. Indolens limfómák.

3.  Tünetek:

általában fájdalmatlan 1.5 cm-nél nagyobb, tömött nyirokcsomó(k), melyek néhány hét után is megmaradnak. Általános tünetek: fogyás, intenzív éjjeli izzadással járó tartós hőmelekedés, láz, ritkábban viszketés. Van olyan limfóma (myeloma), mely csontfájdalom, veseelégtelenség, vérszegénység tüneteivel indul.

4.  A limfómának sok típusa van:

A Hodgkin kór gyakran a nyak bal oldalán levő nyirokcsomó nagyobbodásként jelenik meg, zömmel fiatalokban, visszonylag lassú lefolyású, jól gyógyítható. A krónikus lymphoid leukaemia 12oo feletti számu beteget jelent, lassú lefolyású, jól kezelhető, kezdetben csak vérkép és csontvelő eltéréssel jár. A rutin vérkép vizsgálat felfedi a gyanút. A myeloma gyakorisága nálunk is növekszik, 4oo feletti a betegek száma. A follicularis lymphoma indolens, kb. 180-2oo magyar beteg van. Az aggresszív lymphoma prototípusa a diffúz nagy B sejtes forma, kb. 450-500 magyar beteggel számolhatunk.

5.  A limfóma kialakulásának mechanizmusáról:

egyre többet tudunk. Kevés azonban az olyan adat, mely alapján a kezelést a közvetlen kiváltó okhoz lehet igazítani. Erre példa a gyomor limfóma, melyet gyakran egyfajta baktérium (Helicobacter pylori), s ezt antibiotikummal kezelve a limfóma visszafejlődik, eltűnik.

6.  A kezelésről:

A limfómák sugárérzékenyek. Az aggresszív limfómák kemoterápiára 40-60%-ban meggyógyulhatnak. Az indolens limfómák esetén tünetmentesség érhető el.

Új lehetőség az immunterápia, illetve immunkemoterápia. Ekkor a limfómás sejtre specifikus ellenanyag épül a kezelésbe, mely kevés mellékhatás árán jelentősen javítja az aggresszív limfómában elérhető gyógyulás arányát, illetve az indolens limfómában a kezelésre adott választ, s a tünetmentesség időtartamát megnyújtja. Myelomában a daganatos sejt halálát elősegítő, a csontvelői mikrokörnyezet ereire ható új szerek javítják a túlélési eredményeket .Az eredmények tovább javíthatók a csontvelőátültetés különféle módjaival.

7.  A hazai limfóma- diagnosztika alapjai:

 a pontos klasszifikációhoz szükséges költséges kiegészítő vizsgálatok finanszírozásán lenne mit javítani.

Az immunterápiához szükséges három legfontosabb antitest, nálunk is rendelkezésre áll, a törzskönyvezettt indikációkban. A gyógyítás lehetősége most bővült az első fenntartó kezelésmód OEP támogatásával.

Az idegen donoros, illetve saját őssejtes transzplantációk 2 gyermek és 4 felnőtt központban történnek, a várólisták elfogadhatók, a beavatkozások száma európai kitekintésben azonban nagyobb kellene hogy legyen (290 helyett 4oo - 450 évente).  

Forrás: DayLightMedia


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.