Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden harmadik nő kopaszodik...

Egy friss magyarországi piackutatásból kiderült, hogy a nők közel felének hullik a haja, és ebből minden harmadik nőt fenyeget a kopaszodás veszélye.Míg a férfiak 76%-ának egészséges mértékben cserélődnek a hajszálai, addig a nők közel 50%-a küzd a hajhullással - derült ki a Gerovital Plant Tratament hajápolási termékeket gyártó Farmec cég legújabb felméréséből, mely szerint minden harmadik nőnek komoly veszélyben a hajkoronája. 

A kutatás során 10 magyar nőből 5 vallotta azt, hogy érinti őt a hajhullás problémája, ami mögött állhatnak környezeti ártalmak, stressz, a nem megfelelő táplálkozás, túlzott fogyókúra, vitaminhiány vagy épp vitamintúladagolás, a kevés mozgás, de a rosszul megválasztott és a túlzott mértékű hajápolók használata is. Ezzel szemben az erősebb nemnél csak minden nyolcadik férfi panaszkodott hajhullásra.
„Az egészséges mértékű hajhullás napi 60-100 hajszálat jelent, mely azonban nagymértékben függ a haj hosszúságától és vastagságától” – emelte ki az eredmények kapcsán Mrs. Sofia Irimie, a Farmec vegyészmérnöke, aki hozzátette, hogy vannak kivételes időszakok, amikor intenzívebb hajhullást élhetünk meg, ilyen a várandósság vagy a szoptatás.

A hajhullással küzdő nők közel 50%-ának ősszel és tavasszal hullik a haja. Az őszi hajhullás visszavezethető a haj nyári fokozott igénybevételére és a vitaminhiányra. Riasztó adat, hogy 10-ből 3 nőnek, főként az alapfokú végzettségűeknek egész évben intenzíven ritkul a haja.
„A hajszálak elvesztése hosszú távon nem csak esztétikailag, hanem lelkileg is nyomot hagy. Pedig a szezonális hajhullás vitaminban gazdag étrenddel és minőségi hajápolási termékekkel megelőzhető és kezelhető” – fűzte hozzá az eredményekhez Mrs. Sofia Irimie, aki hangsúlyozta, hogy érdemes gyógyhatású készítményeket vásárolni. Számos gyógynövény és vitamin, így a Gerovital Plant Tratament hajápolási termékekben megtalálható keratin, ricinusolaj, A-, E- és B5-vitaminok, jótékony hatással lehetnek hajunkra.
A keratin javítja a haj külső sérüléseit, a B5-vitamin elősegíti a fejbőr gyógyulását, a ricinusolaj és A-vitamin serkentik a hajszálak növekedését, az E-vitamin pedig visszaadja a haj egészséges fényét.
A kutatást a Farmec megbízásából az NRC végezte, online kérdőíves felmérés segítségével. Az eredmények a 18–59 éves lakosságra reprezentatívak nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján.


Kapcsolódó webcím: http://www.farmec.hu/


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.