Az ünnepekről

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.

"A vendégeskedésről

Vendégnek lenni a legfinomabb és legfárasztóbb rabságok egyike. Mert hasztalan mondják a háziak: "Nálunk a vendég azt csinál, amit akar! Kel és fekszik, amikor akar! Azt eszi, amit akar! Nem kell törődni a háziakkal!..." - természetesen egyebet sem csinálnak a vendégek és háziak, mint reggeltől estig törődnek egymással, figyelik egymás óhajait és életrendjét, alkalmazkodnak egymáshoz. S a háziak mégis szabadabbak, mert odahaza vannak, egyfajta kialakult rendtartás rémuralmával hatnak a vendégre, aki reggeltől estig kénytelen úgy viselkedni, mintha azt csinálná, amit akar, holott semmi egyebet nem csinál, mint alkalmazkodik a háziakhoz. Különös durvaság, ha egész napra vagy éppen éjszakára is, több napos tartózkodásra hívnak valakit, vidékre. Merénylet ez egy szabad ember ízlése, szokásai, ideje, kedvtelései, munkája és rendtartása ellen. "Te ne hozzál mást, csak hálóinget és egy fogkefét!" - mondják a háziak; s íme, egy vagy két napon át már száműztek életedből, megfosztottak cselekvési, sőt nemritkán gondolkozási szabadságodtól is.

Vendégnek lenni rabság. Rendkívül nagy lelki durvaság és önzés vendégségbe hívni valakit. Már egy vacsorameghívás elfogadása is fölötte terhes, unalmas és fárasztó kötelesség. Leghelyesebb vendéglőkben találkozni barátainkkal, este kilenckor, s aztán tizenegykor hazamenni, úgy, hogy mindenki fizette a saját számláját. Minden más merénylet és önzés.

A hétköznapról és az ünnepről

Nézz utána, hogy minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, valamilyen homályos fogalom megismerésének kielégülésével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.

A szívről

De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.

Arról, hogy égni is kell

Mint a máglyán, úgy kell égni. Mint aki tudja, hogy valamiért égetik el, s nem tehet, nem is akar tenni semmit ez ellen. Nem elég megismerni az igazságot, nem elég megszövegezni, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette, elégni, az élet anyagát, a test szövetét is odadobni a lángoknak, melyek egyszerre perzselnek kívülről és belülről. Ezt a máglyát, melyre végül is oda kell állni minden embernek, aki az igazat akarja, ketten rakják: a hóhér és az áldozat. Nem lehet a végén megegyezni. Minden gyakorlat, tapasztalás, óvatosság hiábavaló. Nem segít semmi, a végén el kell égni, ha azt akarod, hogy valami megmaradjon abból, ami életed értelme volt.

Arról, hogy mi volt dolgod a földön

Végül is, tudnod kell, mi volt dolgod a földön. Semmi esetre sem az, hogy bizonyos összegű, állagú és minőségű csontot, húst, zsiradékot és zsigereket vegyi üzemben tartsál. Az sem, hogy címeket, rangokat gyűjts, elnök legyél valamilyen társaságban, díszes ruhákban sétálj és rázzad a csengőt. Az sem - s ez már jobban fáj - , hogy boldog legyél, mert boldogság nincsen, hiszen minden vágyad a megvalósulás pillanatában eltorzul, s inkább nyűg már mint öröm. Ilyen az ember.
Nem, egyetlen dolgod, létezésed egyetlen értelme a földön, hogy megismerjed az emberi és a világi dolgok igaz természetét, az emberi és világi tünemények összetartozását, s méltányosan viselkedj akkor is, ha embertársaid méltatlanul viselkednek.
Ez volt a dolgod a földön; nem több.

A világról

És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál. Rokona a négereknek és a csillagoknak, a hüllőknek és Leonardo da Vincinek, a Golf-áramnak és a maláj nőknek, a földrengésnek és Lao-cénak. Mindehhez közöd volt, egy anyagból vagytok, egy lélek teremtett, ugyanaz a lélek fogad vissza. Ez egészen biztos.

Arról, hogy senkire nem lehet számítani

Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben.

Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes.

Bűneinkről és a bűntudatról

Meg kell tanulni hallgatni, s talán ez a legnehezebb. Az ember mindig többet beszél egy szóval. Nem lehet eléggé hallgatni. Azért is, mert minden beszéd reménytelen. Már az írott és rögzített szó is milyen reménytelen! Nézz körül a világban: mit használt a sok leírott szó, tanács, meggyőző kísérlet? Semmit sem használt. Mit is remélhetsz attól, ha valakinek elmondasz valamit? Semmit sem remélhetsz. Ezért hallgass, mindig többet és következetesebben hallgass, mint beszélsz, ne akard mesterségesen meggyőzni a többieket, mert ez lehetetlen - az igazságnak csak akkor van valamelyes nevelő ereje, ha te magad fedezed föl -, s ne akard fitogtatni, hogy tudsz valamit. Még egyszer mondom, hallgass. Békében és háborúban, hallgass. S ha beszéltél, öblítsd ki utána szájad. S amikor helytelenül beszéltél, s bűntudat kínoz, ne hessegesd el ezt a bűntudatot; nézz szembe vele, keményen; mondd: "Megint beszéltem, s helytelenül, túlságosan, indulatosan vagy hiúan szóltam; ez így történt, már nem segíthetek rajta; de a jövőben keményebb leszek és hallgatni fogok." Hallgass, mert az Isten is hallgat, s Ő tudja, miért? A legokosabb hallgatni.

A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni?

Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

A világi méltóságról

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany.

Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal?"

Márai Sándor: Füves könyvéből