Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Minden negyedik párnál késik a gólya

Elképesztően sok pár küzd napjainkban a meddőséggel. A gond ma már minden negyedik párt közvetlenül érint. Az egyik leggyakoribb kiváltó ok egy olyan betegség, melyet sokan ismernek, mégsem tudnak róla néhány nagyon fontos dolgot. A PCOS betegségről dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvost faggatta a ratkotunde.hu.

Pontosan mi az a PCOS?

A PCO vagy PCOS egy betűszó. A P és a C a policysta elnevezés rövidítése. A ciszta olyan kis, folyadékkal telt képlet, mely önmagában, amíg kicsi, nem igazán jelent gondot, bár ez nagyban függ annak elhelyezkedésétől is.

Már gyerekkortól kell küzdeni a rák ellen!
Számos módon küzdhetünk a daganatos megbetegedések ellen – életkortól függően. A Magyar Rákellenes Liga 2018-ra meghirdette a Mozgás Évét annak érdekében, hogy minél több ember küzdjön önmagáért. Ezen túl a szervezet összegyűjtötte, hogy mire kell odafigyelnünk saját érdekünkben. Mint kiderült, nem lehet elég korán kezdeni!

Az O az ovarium megjelenése a szóban, mely petefészket jelent, míg az S a sindroma rövidítése. Vagyis a betűszó egy olyan betegséget fed, mely apró ciszták sokaságának képződésével jár a petefészek kéreg alatt. Hogy miért jelentheti ez a meddőséghez vezető egyenes utat?

A PCOS és a meddőség között egy dominószerű kapcsolat van. A női test egészséges működése közben ciklikusan megérnek petesejtek, a tüszők kirepednek, és a sejt megkezdi vándorlását a méh felé, melynek végén optimális körülmények között megtermékenyülve beágyazódik, vagy annak hiányában a megvastagodott méhfallal együtt távozik a testből. A folyamat lelke a hormonális szabályozás, amiben napjaink életvitele miatt igen sok esetben jelentkezik hiba.

Kép: pixabay

Amennyiben a szabályozás nem tökéletes, akkor a folyamat is tökéletlenül megy végbe. Jellemzően a hiba abban van, hogy a tüsző nem reped meg, vagyis az érett petesejt nem képes kiszabadulni. Mivel a kéregben reked, így átalakul, és kis ciszta lesz belőle. A dominóelv pedig innentől érvényesül. Minél több a ciszta, annál jobban elcsúszik a hormonális egyensúly, és annál több ciszta keletkezik. Ha pedig az érett petesejt nem képes kiszabadulni, úgy értelem szerűen sem a megtermékenyülés, sem a beágyazódás nem jön létre. A veszélye a betegségnek hogy igen sokáig felismerhetetlen maradhat, hiszen „normál” menzesz mellett is jelen lehet a szervezetben.

Hogyan lehet megelőzni, vagy visszafordítani?

Igen - bár sokan nagyon elkeserednek a PCOS diagnózisa hallatán - a betegség visszafordítható. Ehhez szakember segítségét kell kérni, de mi magunk is tevékenyen részt vehetünk benne. Ironikus módon pontosan azt kell tennünk, mint a megelőzés érdekében: megfelelően táplálkozni, és mozogni!

Az endokrin rendszer megfelelő működésének – mint a test összes szervrendszerének megfelelő működéséhez – elengedhetetlen a megfelelő tápanyagellátottság. Ez egyszerűnek hangzik, de egyáltalán nem könnyű. A mai ételek beltartalma ugyanis jelentősen alacsonyabb, mint 50 évvel ezelőtt, ráadásul a mindennapi stressz olyan extra energiafelhasználást jelent, mely hosszútávon komoly gondokat képes okozni. Kivédéséhez a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás elengedhetetlen, ám egyes esetekben ez is kevés lehet.

Dr. Angyal Géza arra is felhívta a ratkotunde.hu figyelmét, hogy abban az esetben, ha a nő kisbabát szeretne, nemcsak a tápanyagbevitelt kell optimalizálnia, hanem a raktárakat is fel kell töltenie. Ezek arra valóak, hogy a szervezetet felkészítsék az extra igények kielégítésére, amennyiben arra szükség van. A várandósság pedig éppen ilyen, és ezzel a test is tisztában van. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy ha a test nem „látja” biztosnak a várandósság kihordását, akkor annak kialakulására igen kicsi az esély. A tápanyagraktárak feltöltése emellett segít megelőzni a korai vetélés, illetve a koraszülés kialakulását is. A többletbevitel kivitelezésére a szakemberek többsége várandósvitamin szedését javasolja. Ám ott figyelni kell arra, hogy a tápanyagok a termékben szerves kötési formában legyenek jelen, illetve annak tagolása is megfelelő, összetétele komplex legyen. Elsőre azért van szükség, mert így a tápanyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet. A tagoltság és komplexitás pedig gondoskodik arról, hogy a várandósság felkészülési/kialakulási, valamint annak fejlődési szakaszainak megfelelően adagolja a tápanyagokat.

(Forrás: ratkotunde.hu)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.