A nők azt szeretnék, ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban, mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak, és úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak; hogy csak adnak és adnak, míg egyszer csak már nem lesz mit ...
A férfiak viszont azt szeretnék, ha folyamatosan érezhetnék, hogy szükség van rájuk. Ha azt tapasztalják, hogy a társuk bízik bennük, és méltányolja az igyekezetüket, amely arra irányul, hogy a párjuk kívánságait teljesítsék, egyre erősebbek lesznek, és többet tudnak a másiknak nyújtani. A férfiakat úgy lehet ösztönözni, ha elismerik az erőfeszítéseiket.
A nők esetében ez úgy működik, hogy ha azt élik meg, hogy törődnek velük és tisztelik, szeretik őket, egyre jobban kivirulnak, és minden eddiginél többet és szívesebben tudnak adni önmagukból. Amikor egy nő beleszeret egy férfiba, akkor azt reméli, hogy erős, gondoskodó társra lelt. Ha egy nő hosszabb ideig csak ad, de nem kap viszonzásul törődést, szeretgetést, akkor magányossá válik, úgy érzi, elszigetelt.
A férfiak további viselkedésbeli sajátossága, hogy megoldásokat akarnak, mert ezzel bizonyítani tudják a hozzáértésüket. Ha egy nő viszont nem fogadja el a férfi megoldási javaslatát, akkor a férfi úgy érzi, megkérdőjelezték a hozzáértését, nem tisztelik eléggé. Ezért tovább már nem is foglalkozik a nő problémájával.
A legtöbb férfi azonban sajnos alig érti, hogy mennyire fontos a nő számára, hogy érezze a társa támogatását. A férfiak néha jól látják, hogy a nő egyedül is megbirkózik a feladattal, ezért nem támogatják. A férfiak ugyanis úgy működnek, hogy ha egyedül is meg tudnak oldani egy problémát, akkor nem beszélnek róla senkivel. Ezért aztán nyugodtan hallgatnak akkor is, amikor látják, hogy a nő képes megbirkózni a feladataival. A nő viszont - bár az eszével tudja, hogy megoldja a problémáit, de az érzései mégis igénylik a figyelmet, kényeztetést, a szeretet megnyilvánulását.
A nők ugyanis minden nap igénylik a szeretet megnyilvánulását. Ha sokáig nem kapnak "bizonyítékot" a szeretetről, akkor elbizonytalanodnak, úgy érzik, nem érdemlik meg a szeretetet, és gyakran megfogalmazzák, hogy "őket talán nem is lehet szeretni". Ez természetesen szélsőséges viselkedésmód, de a nők hajlamosak a szélsőségekre, amikor a szelerelmről van szó.
Ezzel szemben a férfiak, ha zaklatottak, akkor egyedül akarnak lenni. Visszavonulnak, magukba fordulnak, és a gondjaik megoldására koncentrálnak. A problémákat osztályozzák súlyosságuk és sürgősségük szerint. A férfiak nyerni akarnak, mégpedig nem csak simán nyerni, hanem azt is akarják, hogy a másik veszítsen.
Ha egy férfira nagy nyomás nehezedik, akkor feledékenyebb, megbízhatatlanabb, elérhetetlenebb lesz a társa számára. Kapcsolataiból távolodik. Ha ilyenkor próbálunk beszélgetni vele, úgy tűnik, mintha alig lenne jelen. Természetesen azért nem figyel ránk, mert a problémáján rágódik, megoldást keres. Érdemes ilyenkor békén hagyni, és kivárni, míg megoldja a problémát, mert utána megújult érdeklődéssel és nagyobb törődéssel fordul majd a társa felé.
Az egyik nagyon fontos tudás egy nő számára, hogy felismerje azt a határt, amelyen túl már nem adhat a párjának anélkül, hogy ő maga ne károsodna. Ha felismeri ezt a határt, nem válik mártírrá, aki bűnbakot keres elrontott életéért, hanem felelősséget vállaló emberként kicsit visszavonul, kevesebbet ad.
Ha egy párkapcsolat boldogtalan, egészen biztos, hogy mindkét fél felelős a boldogtalanságért. Ha egy nő túl sokat ad, ezért nem a partnerét kell hibáztatnia. Ugyanez a helyzet, ha a férfi ad túl keveset. A végső tanulság az, hogy hiábavaló dolog mindenért a másikat hibáztatni. Megváltoztatni mindenki csak a saját hozzáállását tudja.
Dén Anita
