Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit tanuljon az a gyerek, hogy piacképes legyen?

Egyre-másra látnak napvilágot azok az elemzések, amelyek azt vetítik előre, hogy a robotika és a digitalizáció jelentősen átformálja a munka világát az elkövetkező bő egy évtizedben. Az előrejelzések szerint a folyamat megállíthatatlan. Van, ahol gyorsabban, másutt lassabban fognak lezajlani ezek a változások.  A két vezető budapesti oktatóközpont, a Focus és a Ruander vezetője, Herczeg Rudolf szerint viszont korántsem kell ezektől a hírektől kétségbe esni, és azonnal új, trendinek vélt szakmát elsajátítani. Sokkal inkább azt látja, hogy a pékekre, autószerelőkre és ezernyi más szakemberre továbbra is szükség lesz a jövőben, annyi változással, hogy az új technológiákat már nekik is be kell építeniük a munkájukba, és a használatukkal akár többet is kell nyújtaniuk leendő vevőiknek.

- Azt ma már senki sem vitatja, hogy a virtuális valóság, a mobilizáció és a mindent behálózó informatika határozza meg a munka világát az előttünk álló öt-tíz évben. Eközben bizonyára sok olyan új szakma születik, amelyek alapvetően az új technológiák létrehozására, karbantartására összpontosítanak, azonban a hagyományos mesterségek sem fognak eltűnni a süllyesztőben. Csupán a modern kor elvárásaihoz igazodva digitalizálódnak - hangsúlyozta Herczeg Rudolf.

Tanulás, kép: Flickr

A Focus és a Ruander vezetője úgy látja, hogy akár kétkezi munkában, akár a szellemi foglalkozások esetében a jövőben egyre inkább a technikáé lesz a főszerep, de nem úgy, mint sokan gondolják. Azaz nem kell attól tartani, hogy tíz év múlva kizárólag robotok sütik a kenyeret, vagy emberek nélkül oldanak meg bármilyen szerelési munkát. Inkább arra kell készülni, hogy a mobilkészülékek, vagy a virtuális valóságot láthatóvá tevő eszközök használatával a szakembereknek előre le kell modellezniük azt, amit később valóban meg is csinálnak. Így mielőtt a pék kisüti a kenyeret, a vevő igényei alapján „megtervezheti” a tabletjén a termék elkészítésének minden részletét az alapanyagok összeválogatásától kezdve a sütés menetéig. Akárcsak az autószerelők, akik a virtuális valóság beiktatásával, vizuálisan ábrázolva mutathatják be az ügyfeleknek, mi fog történni az autójukkal és milyen alkatrészekre, munkafolyamatokra lesz szükség a szervízelés során. Ráadásul ezek a vevői kapcsolatok is átalakulnak, és megnő a jelentősége az interaktivitásnak. A reménybeli megrendelők, vásárlók ugyanis azonnal visszajelzéseket adhatnak a látottak alapján, és kérhetnek máris módosításokat, újratervezést, vagy éppen ki is bővíthetik a megbízást.

Anyu és a Miért-korszak
2 és 3 éves koruk között a gyerekek rengeteget változnak. A mozgásuk sokat ügyesedik, egyre több szót ismernek, beszédük egyre választékosabb. Tehát jó, ha van mindig a tarsolyunkban néhány játékötlet a borús, esős őszi és a közelgő hideg téli nappalokra. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője ebben nyújt segítséget.

Herczeg Rudolf szerint mindez azt jelenti, hogy a szakemberképzésben, legyen szó bármilyen hivatásról, a személyre szabható informatikai ismeretek átadásának kell egyre nagyobb teret adni. A különböző technológiák készségszintű használatával ugyanis az emberek jelentős versenyelőnyre tehetnek szert másokkal szemben a szakmájuk gyakorlása közben. Tapasztalatai szerint ugyanis a munkaadók kifejezetten keresik azokat az embereket, akik kezdeményezőek, gyakorlatiasan állnak hozzá a feladatok elvégzéséhez, és természetesen magabiztosan kezelik a számítógépet, illetve más digitális eszközöket.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.