Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit (t)ehet az ifjúság az egészségéért?

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet valamint a Debreceni Egyetem alkotta konzorcium útnak indította a 40 állomásból álló egészségprevenciós programsorozatát. Cél a lakosság és kiemelten a fiatalkorúak egészségtudatosságának és táplálkozási szokásainak javítása. A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, mintegy 500 millió forint európai uniós támogatással valósul meg.

Uzsira egy alma? Jól hangzik, nem? Kép: Pixabay

Magyarországon is jelentős problémát okoz a fiatalkorúak rossz egészségügyi állapota, ami nem kis részben a rendszertelen, egészségtelen táplálkozásnak köszönhető. A zsíros ételek, és magas cukortartalmú italok fogyasztása, a túlzott sóbevitel, a mozgásszegény életmód, mind-mind olyan tényezők, amelyek súlyos betegségek kialakulásához vezethetnek.

Éppen ezért tartják fontosnak a kezdeményezés szervezői a fogyasztói tudatosság növelését, és az egészséges életmóddal, illetve az egészséges táplálkozással kapcsolatos információk terjesztését. Így javulhat a lakosság és kiemelten a fiatalok egészségtudatossága, táplálkozása.

A program főként az óvódás és általános iskolás gyermekeket célozza meg, mivel az étkezési szokások már egészen fiatalon kialakulnak. A szervezők szeretnék megszólítani a szülőket és a pedagógusokat is.

A programsorozat szeptemberben és októberben országszerte 35 különböző településen, 40 közoktatási intézményben zajlik majd. A szervezők játékos, vidám, interaktív programokkal kívánják felhívni a fiatalok figyelmét az egészségtudatosabb életmódra: a napi 4-szeri étkezés fontosságára, a túlzott só- és cukorfogyasztás visszaszorítására, az egészséges, változatos táplálkozásra, valamint a rendszeres testmozgásra.

Tudtad, hogy létezik a fehérköpeny-szindróma? Ennek is nézz utána itt!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.