Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mit tehetünk, ha epekövünk van? Orvos válaszol

Az epeköves betegek egyharmada nem tud róla, hogy köve lenne, egy másik részénél viszont akkor derül először fény rá, amikor már heves, szinte alig csillapítható görcsök jelentkeznek. A nőknél háromszor gyakrabban fordul elő epekő, mint férfiaknál. A legtöbb epekő 50–70 éves kor táján jelentkezik, bár jóval előbb is kialakulhat.

Az epe

Az epe a májban keletkezik: attól függően, hogy mennyit eszünk, 3–7 dl is képes egy nap kiválasztódni a kis epekapillárisokon keresztül az epehólyagba.

Az epehólyag kicsi, körte alakú zsákocska, fő feladata a híg, folyékony, sárgás, frissen termelt epe tárolása és sűrítése. Étkezés során, amikor zsiradék kerül a gyomorba, zöldes színű, sűrűbb epét lövell a patkóbélbe. Az epe a következő alkotókból áll:

  • epesavak
  • epefestékek (bilirubin és lebomlási termékei)
  • hormonok
  • koleszterin
  • nyák
  • fehérjék

Az epe fő feladata a zsírok emulgeálása, azaz kisebb részecskékre oldása, illetve a zsírbontó enzim, a lipáz aktiválása. Tehát epeváladék nélkül a zsírok rendes megemésztése elképzelhetetlen lenne. Ha a máj nem termel elegendő epét, komoly emésztési panaszok jelentkezhetnek: felhasi fájdalom, teltségérzet, puffadás, hányinger, hányás...

Az epekő keletkezése

Az epesavak, a fehérjék és a nyák fő feladata az epeváladék folyós állapotban tartása. Amennyiben az összetétel megváltozik, mert például a máj túl kevés epesavat vagy nyákot termel, az epében kisebb kristályok keletkeznek – ezeket hívjuk epehomoknak –, melyek végül kővé növekedhetnek. A kövek mérete, színe és összetétele rendkívül változó attól függően, hogy koleszterinből, bilirubinból, kálciumból vagy más alkotóból található bennük több, és hogy mikor keletkeztek. A legtöbb kő „vegyes” kő, de léteznek „tiszta”, csak egyféle alkotót tartalmazó kövek is. Minél több epefestéket, bilirubint tartalmaz egy kő, annál sötétebb a színe és minél nagyobb része koleszterin, annál világosabb, sárgásabb.

Az epekő tünetei

  • teltségérzet, puffadás
  • tompa nyomás vagy heves, erősödő és gyengülő jobb bordaív alatti vagy felhasi görcs
  • hányinger, epés hányás
  • a hasi fájdalom a jobb lapocka felé is kisugározhat
  • a zsíros, fűszeres ételek kiválthatják vagy fokozhatják a fenti tüneteket
  • a kávé, alkohol, sültek és hüvelyesek tompa hasi nyomást, puffadás vagy görcsöt idézhetnek elő
  • hasmenés és székrekedés váltakozva
  • lapocka táji izomfájdalom
  • teljes elzáródás esetén napok múlva sárgaság is jelentkezhet
  • a hosszabb idejű vagy intenzív sárgaság miatt bőrviszketés
  • ha a kőképződés gyulladással együtt jár, láz alakul ki
  • teljes elzáródáskor a széklet agyagszerűen világos, szinte színtelen, a vizelet sötét
  • rendszeres fejfájás

Az epekő kialakulásának különösen kedvez

  • az elhízás
  • a terhesség
  • az anyagcsere-betegségek: cukorbetegség, köszvény, magas vérzsírok
  • az epeürülési zavar: megtört epehólyag vagy epevezeték, daganat, hegesedés...
  • nagyfokú vörösvértest-szétesés (a belőlük felszabaduló hemoglobin miatt!)
  • tartós szteroid- és fogamzásgátló-szedés
  • örökletes hajlam
  • túlzott mértékű zsírfogyasztás
  • tartós stressz (a patkóbélbe torkolló epevezeték izma görcsben van, és emiatt szűk a szájadék)
  • gyomor- és patkóbélfekély
  • túlzott mértékű gyomorsavlekötő-fogyasztás
  • túlzott mértékű kalciumbevitel

Az epegörcs

Epegörcsöt okozhat az epe zavart ürülése kő nélkül is. Ennek hátterében elsősorban az epehólyag lefűződése (szeptumképződés), gyulladások miatti deformációja, az epevezeték és szájadékának heges szűkülete vagy külső összenyomása (daganat, ciszta. stb. miatt) is állhat. Nem ritka a labilisabb vegetatív beidegzés miatti epehólyagfunkció-zavar sem.

Az epeköves görcs sokszor annál erősebb, minél kisebb a kő, hiszen a kisebb kövecskék képesek az epevezetéket is elzárni, és az hevesebb panaszokkal jár. Az elzáródás lehet teljes vagy részleges, néha a kövek elfordulnak („ventilkő”), ilyenkor a görcs oldódik, majd ismét beékelődnek, vagyis a fájdalom, illetve tartós fennállás esetén a sárgaság is újra jelentkezik.

Az epekő szövődményei

A tartós epeköveség leggyakoribb szövődményei:

  • visszatérő epehólyag- és epeútgyulladás, májtályog
  • hasnyálmirigy-gyulladás
  • epeút-elzáródás sárgasággal
  • az epe átlyukaszthatja az epehólyagot, és bekerülhet a szabad hasüregbe vagy akár a bélbe is, ilyenkor a nagyobb epekövek bélcsavarodáshoz és -elzáródáshoz is vezethetnek
  • régi epekövek a mechanikus irritáció miatt epehólyag-daganatot is előidézhetnek

Mit tehetünk?

Az epekövek jó részére véletlen derül fény, mert panaszt nem vagy csak alig okoznak: ezeket hívjuk „néma köveknek”. Ilyenkor a rendszeres orvosi ellenőrzésen, a diéta betartásán  és néhány természetgyógyászati módszer alkalmazásán kívül más, intenzívebb orvosi beavatkozásra nincs okvetlenül szükség.

Ha azonban komolyabb panaszok jelentkeznek, azonnal orvoshoz kell fordulni, és lehetőleg mielőbb el kell távolítani az epekövet. Csak ezzel kerülhetők el a komolyabb, súlyos maradványtüneteket is előidéző szövődmények. Az eltávolításnak több lehetséges módja is ismert:

  1. a szokványos műtét – egyes esetekben csak ez jöhet szóba!
  2.  a köldökön keresztül bevezetett hasi tükrözés során történő lézeres epehólyag-eltávolítás – gyorsabban felépül utána a beteg, kisebb, kevésbé megterhelő beavatkozás, mint a klasszikus műtét,
  3. az ultrahangos kőzúzás kőoldó gyógyszerek szedése mellett – hosszabb ideig tart, néha a gyógyszerek tartós szedése miatt alakulnak ki mellékhatások, ritkábban alkalmazható, időnként előfordul a kő újdonképződése.

Természetes módszerek

Az epegörcs napján semmi nehezebben emészthetőt ne együnk, inkább tartsunk léböjtnapot! A rendszeres, szakszerűen betartott böjtkúrák, léböjtnapok egyébként is segíthetnek az epekő kialakulásának megelőzésében, a meglévő kövek növekedésének lassításában és a testsúly rendezésében. Epeköves beteg azonban egyedül semmiképpen ne kezdjen el hosszabb böjtöt egyedül, forduljon a módszerben jártas orvoshoz tanácsért, segítségért.

Az epebetegek számára is fontos a bő folyadékfogyasztás: napi 1,5–2 liter ásványvíz, gyógytea, gyógyvíz (elsősorban a magnézium- és nátrium-bikarbonátos!) és gyümölcslevek formájában.

A reformétrend hasznosságáról és a gyógynövények alkalmazásáról itt olvashat!

Akut epegörcsben mindig a leggyorsabb, legegyszerűbb hatásos segítség egy jó meleg hasi pakolás. Ha heves görcs, erős puffadás vagy kellemetlen tompa nyomás jelentkezne, töltsön meg 1/3-áig egy gumitömlőt jó meleg (de nem túl forró és nem is csak langyos!) vízzel, nyomja ki belőle a levegőt, és jól zárja be. Nedvesítse be egy törölköző felét, feküdjön a hátára, és terítse a felhas és jobb bordaív tájékára a törölköző nedves részét. Majd fektesse rá a melegvizes tömlőt, és borítsa rá a törölköző száraz felét. Maradjon fekve 20–30 percig. Hamarosan tapasztalni fogja, hogy a görcsök enyhülnek. Egy beékelődött kő okozta görcs oldására a meleg májpakolás egyedül valószínűleg nem lesz elegendő, ám ha a fájdalomcsillapító tabletta adagja ilyen egyszerű és mellékhatásmentes módon csökkenthető, már megérte!

A reflexterápia is kedvező hatású. A talpmasszázs és köpölyözés elősegítheti a máj és epe működését, csökkentheti a görcskészséget, javíthatja az emésztőszervek működését, és enyhítheti a kísérő tüneteket is. Ezért ne csak a máj és epehólyag zónáját, hanem a többi emésztőszerv: a gyomor, a patkóbél, a hasnyálmirigy és a béltraktus területét is masszírozzuk. A vegetatívum stabilizálására és a stressz oldására érdemes a napfonat területét is bevonni a kezelésbe.

Akupresszúra

Az Epehólyag-20-as pont a koponyaalapon, a hajas fejbőr alján, a fejbiccentő és a trapézizom mélyedésében a fültő mögötti csontos kidudorodás (csecsnyúlvány) mögött található. A masszázs közben a nyomás előre, az orr felé irányuljon. Ez elsősorban az epeeredetű fejfájások kezelésekor segít eltávolítani a pangó energiát a fejből.

Az Epehólyag-34-es pont a láb külső oldalán, a térdízület alatti mélyedésben, a szárkapocscsont felső vége előtt és alatt található. Kezelésével csökkenthetjük a májban és epehólyagban pangó nedvességet és hőt.

Az Epehólyag-31-es pont a comb külső felszínén, 7 hüvelykujjnyival a térdhajlat külső felszíne felett található meg. Masszírozásával az epevezeték ellazítható, csökken az epegörcs, és az esetleg beékelődött kő is könnyebben kimozdulhat.

Wa Do

A gyakorlatok során először megpróbáljuk az epehólyagot, a béltraktust és a napfonatot megnyugtatni. Majd megpróbáljuk enyhíteni a hátfájást, és aktiváljuk az emésztőszerveket beidegző vegetatív idegközpontokat és rostokat.

A napfonat kezelése

A kéz ujjait összecsukva tegye kezeit egymásra helyezve a szegycsont alá, a gyomorszáj fölé:

  • fokozatosan és óvatosan gyomja be a hasfalat, majd lélegezzen ki
  • pár másodpercig tartsa benyomva a hasfalat, és lélegezzen nyugodtan
  • óvatosan engedje fel a nyomást, és közben lélegezzen jó mélyet
  • 10-szer ismételje meg

A máj-, epezóna benyomása

Hajlítsa be az ujjait, és tapintson be a jobb bordaív alá:

  • lassan és óvatosan fokozza a nyomást, de vigyázzon, hogy közben ne okozzon fájdalmat; kilégzés
  • a nyomást tartsa pár másodpercig, közben rendesen lélegezzen
  • óvatosan engedje fel a nyomást, és vegyen mély lélegzetet
  • ha megismételte 10-szer, váltson oldalt

A hátizmok ellazítása

Tegye a bal kezét a lapockák magasságában a hátára, és dőljön neki a széktámlának:

  • nyomja hátát a széktámlához, lélegezzen be, és tudatosan érzékelje a hátán a kéz nyomását
  • tartsa meg pár másodpercig a nyomást, közben spontán légzés
  • enyhítse a nyomást, miközben kicsit előrehajol; kilégzés
  • ha 10-szer megismételte, oldalcsere

 Légzőgyakorlat

Ha a hasizmok görcsölnek, romlik a légzés is. Könnyen javíthatjuk, ha lassan és óvatosan jobb karunkat felemelve ülés közben kinyújtózunk, és a bal oldalra hajolunk. Ezzel a gyakorlattal javul a rekeszizom működése, mélyebbé válik a légzés, gyorsul a vér- és nyirokkeringés, de csökken az epehólyagra nehezedő nyomás is.

Üljünk le, és emeljük fel a jobb kart kinyújtva, a bal kezünket tegyük a térdünkre:

  • hajoljunk szép lassan kinyújtózva a bal oldal felé; belégzés
  • ellazítjuk izmainkat; kilégzés
  • most újra kinyújtózunk, és kicsit jobban balra hajolunk, vigyázzunk: ne okozzon fájdalmat!
  • ha már nem tudunk tovább kinyújtózkodni, lélegezzünk be olyan mélyen, amennyire csak tudunk, és pár másodpercig tartsuk benn a levegőt
  • ismételjük meg az egészet többször egymás után
  • oldalcsere.

Homeopátia

  • Bryonia D6-D12

    Az epehólyag-gyulladást és az epegörcsöt minden apró mozgás, még a légvétel is fokozza. Ha a beteg hasra fekszik, vagy a lábait felhúzza a hasához, a fájdalom enyhül.

  • Chelidonium D2-D12

    Heves jobb lapockába sugárzó fájdalom és hasogató görcs a jobb bordaív alatt, a nyelv sárgás lepedékkel bevont, a szájíz elviselhetetlenül keserű, a széklet világos, szinte színtelen, a beteg savanyút kíván enni.

  • Lachesis D12-D30

    Az epehólyag gyulladása könnyen gennyes epeút-gyulladáshoz, magas lázzal járó, súlyos elesett állapothoz, szepszishez fajulhat. A has erősen felfúvódott, a legcsekélyebb érintésre is érzékeny.

  • Lycopodium D12-D30

    Erős felfújódás, a has körül szorosabb ruhát, övet a beteg nem visel el. A legkisebb érintésre is érzékeny, nem képes hason vagy oldalt feküdni. A hasi görcsök elsősorban 16–20 óra tájban szoktak jelentkezni, a lábak felhúzására enyhülnek.

  • Mandragora D2-D30

    Intenzív, főleg éjszakai fájdalmakkal járó felfúvódás, a jobb bordaívtől a lapockába és a tarkóba kisugárzó fájdalom jellemző. Görcsös, csillapíthatatlannak tűnő csuklás, hányinger, böfögés, epés hányás is jelentkezhet. A tünetek hátrahajláskor enyhülnek.

  • Nux vomica D6-D30

    Teltségérzet, „mintha nehéz kő lenne a gyomorban”, émelygés, hányás nehezebb, zsíros ételek, alkohol és kávé fogyasztása után. A beteg rendkívül ingerült, feszült, agresszív, szorong, és minden külső inger (fény, hang) nagyon zavarja.

  • Taraxacum D1-D6

    Nyálfolyás, keserű szájíz, teltségérzet, erős puffadás, hányinger, hányás zsírosabb ételek fogyasztása után, heves, szúró májtáji fájdalmakkal.

Aromaterápia

Külsőleg a felhas, jobb bordaív és a lapockatáj bedörzsölésre, belsőleg teához vagy meleg vízhez adva és kevés mézzel édesítve 2-3 csepp borsmenta-, kamilla-, rozmaring-, kakukkfű-, borsikafű- és majorannaolajat ajánlunk. Ezek elsősorban a görcs enyhítésében és az epe ürülésének serkentésében segíthetnek.

Forrás: www.balaicza.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.