Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mobilon terjed legjobban a pletyka!

Pletyka nélkül elég nehéz lenne elképzelni életünket. Ez legfőképpen azzal magyarázható, hogy a pletyka pozitív hatást gyakorol lelkünkre és testünkre is egyaránt , hiszen serkenti a szervezet endorfintermelését, melynek immunerősítő és stresszoldó hatása van.

Emellett azonban létezik az a tévhit is, hogy a pletyka egyenlő a rágalommal, a szapulással, a gonosz hazudozással. A pletyka héber megfelelője ugyanis Mecórá, melyet három szóra bontottak: Moci-Sém-Rá, ami annyit jelent: "aki rosszat beszél másról, pletykál róla, rossz hírét költi".

Ezzel a magyarázattal akarták hangsúlyozni a pletykálkodás, rágalmazás negatív voltát, melyet már a Tóra is elítélt. A Talmud-bölcsek még a Tóra intelmeit is tovább fejlesztették, s a pletykát minden baj forrásának tartották, és egyenértékűnek vélték az Istentagadással.

A pletyka az emberi kommunikáció alapvető eleme, mely irányítja életünket és gondolkodásunkat. És persze, ha a pletykáról van szó, akkor nemcsak kizárólag a női nemről beszélünk, hanem a férfiakról is. Ugyanis lnagyon sokan úgy gondolják, hogy a férfiak nem szoktak pletykálni. Nos ez nem igaz! A férfiak ugyanannyit pletykálnak, mint a nők, sőt inkább többet, csak ők jól álcázzák.

A férfi beszélgetések 33 százaléka pletyka. Kedvenc témájuk az autó, a bulvár, a sport és a nők. A  nőknél ez a szám 26 százalék, ám ők változatosabban és minden részletre kiterjedő kommunikációt folytatnak.

A legnagyobb különbség viszont abban áll, hogy a férfi-pletyka közben a témavariációk eléggé redukáltak, ekkor is inkább magukról szeretnek beszélni, úgynevezett "Önreklámot" alkalmaznak, melyet önmaguk népszerűsítésére használnak.

A hazai piacon megjelent Szvetelszky Zsuzsanna A pletyka című könyve, mely bizonyítja, hogy  e téma oly fontos, hogy megér egy tudományos értekezést. A szerző 35 pletykafajtát különböztet meg. Köztük altípusokat is felsorol, mint navigációs pletyka, gyógy-sznob pletyka, szalon-pletyka, gáncs-pletyka, ágy-pletyka, szadista, vagy minimál-pletyka.

Az egyik legérdekesebb fejezetében arról szerezhetünk tudomást, hogy "pletykálni viszonylag könnyű, pletykafészeknek lenni viszont nehéz". Ez ugyanis egy olyan tevékenység, amit sokan szidalmaznak, azonban csak kevesen tudják, hogy ez a szerepkör mennyire jelentős valójában. Egy ilyen egyén rendkívül jó emlékezőtehetséggel kell hogy rendelkezzen. A pletykafészek tényeket közöl, forgat ki és kombinál, és nehezen tudja elkülöníteni a lényeget a lényegtelentől.

Végezetül meg kell említenem a mai tömegkommunikációs társadalmunkban a pletyka segítőtársát és riválisát, a mobiltelefont. Kate Fox szerint a pletykák nagy része ezek segítségével terjed leginkább. A "mobil- pletyka" visszaállítja azt a közösségi érzést, mely gyógyírral szolgálhat a modern élet feszültségei ellen.

A pletyka nagy riválisai, pedig a televízió és az internetes kommunikáció, mely egyre több időnket foglalja le, és ennek következtében társasági életünk , s így személyközi kommunikációnk is lecsökken.

De mind ezek mellett, a pletyka egy olyan "élettárs", mely mindig mellettünk lesz, formálja életünket, és alig várjuk, hogy újra-meg újra találkozzunk vele. Függünk tőle és a pletyka is függ tőlünk, hisz mi hozzuk létre...


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.