Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mogyorós-csokoládés ízű az év fagylaltja!

Az opera royal elevezésű fagylalt érdemelte ki 2015-ben az év fagylaltja címet. A belga csokoládéból készült, mogyorós ostya-törmelékkel és fehér csokoládéval rétegelt ízcsodát több, mint 80 alkotás közül választotta ki június 1-jén a zsűri a soltvadkerti Szent Korona Cukrászdában.

A győztes fagylaltkülönlegességet Mányoki Krisztián pátyi cukrászmester, a Cafe Trevi Cukrászda tulajdonosa készítette. A versenyt 18. alkalommal rendezte meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, idén 41 csapat nevezett 2-2 fagylalttal. Ebben az évben a kötelező íz a sárgabarack volt, e mellett egy szabadon választott ízt választhattak a cukrászok.

Az év fagylaltja MTI Fotó: Ujvári Sándor

Csuta Zsolt csákvári mestercukrász, a zsűri elnöke kiemelte, hogy "soha nem látott ízkombinációk" jelentek meg, ami egyébként a verseny kiírásában feltételként is szerepelt. Az volt a cél, hogy a verseny a szakma fejlődését segítse elő, ezért újdonságokat kellett bemutatni – mondta a mestercukrász. A győztes fagylaltok receptúráját a szakmai berkeken belül közreadják, így mindenki elkészítheti és árulhatja az édességeket, amelyekhez az ország minden szegletében hozzá lehet majd jutni.

A kötelezően készített, sárgabarack ízesítésű fagylaltok is óriási ízválasztékkal vonultak fel. Nem mindegy, hogy a gyümölcs honnan származik, hogy mennyit tesznek belőle a fagylaltba, vagy milyen kiegészítő anyagokat adnak hozzá – hangsúlyozta a mestercukrász, aki szerint a magyar fagylaltkészítők legjobbjai fel tudják venni a versenyt a világ élmezőnyével.

Csuta Zsolt korábban már kétszer megnyerte a versenyt, harmadszor a kötelező kategóriában lett első, így a vándorkupát is hazavihette.

A zsűrinek tagja volt többek között Ákos énekes-előadóművész, Cseh László úszó, Lehoczki Ferenc, a város polgármestere, Frittmann István borász, valamint Liptai Klaudia televíziós személyiség.

A fagylaltok versenyével párhuzamosan zajlott a Magyarország tortája versenyre nevezett sütemények előzsűrizése is. Az idén 31 tortával neveztek és közülük négyet juttatott tovább a zsűri a következő fordulóba, amely a lajosmizsei Tanyacsárdában lesz június 29-én.

Tavaly a mézes-diós hecsedli lett az Év fagylaltja!
Félszáz fagyicsoda közül választott ki a szakértő zsűri Soltvadkerten az Év fagylaltját. A címet a különleges ízvilágú mézes-diós hecsedlifagyi érdemelte ki 2014-ben. Úgy tűnik, a gyümölcsös ízek a nyerők, mert május elején a balatoni régió befutója egy szamócás pezsgős marcipánfagylalt lett.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.