Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mosolygóvíz rajzpályázat gyermekeknek

A víz világnapjához közeledve általános iskolásoknak szóló rajzpályázat indul, ami a tiszta víz fontosságára hívja fel a figyelmet.     

A Mosolygóvíz Program számos lépést tett már annak érdekében, hogy hangsúlyozza a tiszta ivóvíz jelentőségét. Az erről szóló ismereteket azonban már gyermekkorban meg kell alapozni. Így A víz világnapjához kapcsolódóan rajzpályázatot írnak ki általános iskolásoknak. A gyerekeknek az lesz a feladatuk, hogy rajzolják le: nekik mit jelent a tiszta, vagyis a mosolygó víz.

„A természet tiszteletére a gyermekek figyelmét már kicsi korban fel kell hívni, és jelentős hangsúlyt kell fektetni a témára nevelésük során. Így beépül a gondolkodásukba, a mindennapjaik részévé válik a környezetvédelem, és ha ehhez kapcsolódó feladatot kapnak, akkor még jobban belegondolnak, miért is fontos ez. A Mosolygóvíz Program rajzpályázatában azt várjuk a gyerekektől, hogy rajzolják le, mit jelent számukra a tiszta víz! A győztes rajz készítőjének igen nagy dicsőségben lesz része, hiszen az értékes nyeremények mellett a műve - vagy annak egy motívuma -, a tiszta víz tárolására alkalmas kulacsokon fog visszaköszönni, ami több tízezer emberhez jut majd el" - mondja Kornis Anita, a Mosolygóvíz Program vezetője.

A pályázatra általános iskolás, 6-14 év közötti gyermekek jelentkezhetnek, egyénileg és csoportosan egyaránt. A munkák tetszőleges technikával, A/4-es méretben készülhetnek, amelyek közvetítik a „mosolygó víz" üzenetét. Beküldési határidő: 2010. április 13. A legjobb pályaművek a Játéksziget játékáruház kiállításán és a www.mosolygoviz.hu weboldalon is megtekinthetők.

 

További információ: http://www.mosolygoviz.hu/palyazat1


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.