Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mutasd csak a cipőd! Megtudom, hogy ki vagy?

A cipő formájával, stílusával meghatározza a személyiségünkről kialakított képet, így lényeges része mindennapi életünknek. Talán nem is gondolta, hogy lábbelink jellemzi nemcsak ízlésünket, egyéniségünket, de viseletességének mértéke testtartásunkról, alkatunkról, járásunkról, vagyis végeredményben egész személyiségünkről árulkodik.  

 

A cipő eredeti funkciója a láb védelme volt az időjárási, valamint a külső környezet viszontagságaitól. Mára azonban szerepe túlnőtt ezen a feladaton: ruházatunk meghatározó része lett, divatcikké vált, s változatos forma- és színvilágának köszönhetően döntő szerepe van megjelenésünkben, és a környezetünk által rólunk kialakított kép formálódásában.

A lábbelik történelmében a nagy áttörést a rómaiak hozták, az addig viselt egyszerű, szíjjal rögzített bőrtalpon túl, ők már a cipők széles skáláját használták, melyek kifejezték viselője társadalmi rangját is. A középkorban, Szép Fülöp uralkodásának idejétől, extrém formatervezés kezdődött, ahol a méret volt a legfontosabb szempont: minél magasabb volt a lábbeli, annál nagyobb rangú a viselője. Ez az őrület egészen odáig jutott, hogy a lábbelik kezdték elveszteni eredeti rendeltetésüket: tudniillik, hogy járni lehessen bennük.

A modern időkben a tömeggyártás és a széles választék a jellemző. A futószalag és a nagyüzemi termelés kiszorította a cipészeket az elkészítés területéről. A formák, színek és alapanyagok változatossága miatt felhígult a cipőipar, s így elvészni látszik a régi, igazi bőrrel és kézzel dolgozó, cipészek bölcsessége: "Mutasd a cipőd, s megmondom ki vagy."

A divat társadalmi életünk egyik fontos meghatározója, segítségével megjelenésünket kedvezően befolyásolhatjuk: hangsúlyozhatjuk előnyös tulajdonságainkat, és elrejthetjük a kevésbé előnyöseket. A mai, modern divat jótékony jellemzője, hogy rengeteg trend, irányzat vesz körül minket. Szemben például a középkor divatjával, ahol egy időben csupán egy-két féle öltözködési stílus létezett, manapság számtalan divatirányzat között választhatunk kedvünkre. A széles választék azonban egy apró hátrányt is magában foglal: nem könnyű eligazodni benne.

Az aktuális követésén túl azonban fontos tudnunk, mi illik egyéniségünkhöz, testalkatunkhoz, életkorunkhoz. Mindannyian tudjuk, hogy az első benyomás, mely a megjelenésen alapul, lényeges, ha tehát rosszul választunk, egyes kirívó esetekben akár nevetséges, vagy szánalmat keltő hatást is kiválthatunk.

Cipővásárlás előtt tehát tisztában kell lennünk, melyik az a stílus, forma, szín, mely ruhatárunkkal leginkább harmonizál, és a legelőnyösebben öltöztet minket. Persze minden időszakban megvan az épp aktuális, felkapott fazon, de nagyon fontos tudnunk, hogy ezek korántsem állnak mindenkin jól. Pláne, ha még nem is tetszik, és alapvetően nem illik személyiségünkhöz, teljesen felesleges pénzberuházás. Általánosan jellemző, hogy egy-egy új fazon divatba jövetelekor szinte minden üzletben ugyanazzal a kínálattal találkozunk, főleg a felkapottabb bevásárlóközpontokban, és persze méregdrágán.

 Azért érdemes több időt rászánni, tovább keresgélni, míg megtaláljuk a hozzánk leginkább illő formát, mely - nem mellékesen - pénztárcánk kiüresedésétől is megkímélhet minket.

A divatra jellemző a körforgás. Nem teljesen azonosan bár, de egy-egy korszak irányzatai, új elemekkel gazdagodva, vissza-visszatérnek.

Egyéniségünk megtartása azonban továbbra is komoly szempont. A ruházatunkkal nem harmonizáló lábbeli viselete azt az üzenetet hordozza a külvilág felé, hogy nem vagyunk tisztában önmagunkkal, nincs pontosan kialakított képünk saját személyiségünkről.

Fontos tehát a megfelelő fazont kiválasztani, mind egyéniségünkhöz, mind ruhatárunkhoz, és - nem utolsósorban - az alkalomhoz illően.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.