Az Eastman Institute for Oral Health kutatói arra keresték a választ, vajon a 6 százalékos hidrogén peroxid – ez a professzionális fogfehérítésben gyakran használt anyag – gyakorol károsabb hatást a fogakra, vagy a savas narancslé. Kiderült, hogy a narancslé nagyobb mértékben csökkentette a fogak keménységét és érdesebbé is tette a fogzománcot.
A Journal of Dentistry című szaklapban megjelent cikk szerint a fogak felszínét egy speciális, függőlegesen pásztázó mikroszkóppal vizsgálták, és így derült ki, hogy a sav szinte elmossa a fogakat. A narancslé egyenesen 84 százalékkal csökkentette a zománc keménységét. Ugyanakkor a fogfehérítés után nem volt tapasztalható jelentős változás.
Meg kell óvni a zománcot
- A zománc elvékonyodása és károsodása felgyorsítja a fogromlást és növeli a szuvasodás kockázatát. Az üdítők és a gyümölcslevek természetesen mind savas hatásúak, vagyis rendszeres és hosszútávú fogyasztásuk káros a fogakra. Az eddigi vizsgálatok csak a fogfehérítés hatásait és esetleges károsító hatását vizsgálták, de sosem készült még olyan tanulmány, amely összehasonlítja azt a savas italokéval. Ebből a friss dolgozatból kiderül, hogy a professzionális eljárásoknak nincs negatívabb hatása, mint a természetes gyümölcsleveknek. – ismerteti dr. Strémen Zsófia, az Oxygen Medical fogszakorvosa, mosolytervező specialista.
- A fogzománc elvékonyodása komoly probléma, szinte minden felnőttet érint az évek előrehaladtával. Egyelőre nincs kifejezetten erre a problémára kidolgozott megoldás, bár a fluorid, a rendszeres fogmosás, a fejlett szájhigiénia, a megfelelő táplálkozás és az időnkénti fogorvosi kezelés megállíthatja, lassíthatja a folyamatot. Akik gyakran fogyasztanak üdítőket és gyümölcsleveket, érdemes odafigyelniük, hogy azok ne tartózkodjanak 20 percnél tovább a szájukban. A fogfehérítés pedig – megfelelő szakmai háttérrel – nem jelent különösen károsodást a zománcnak.
A titok a hatóanyag
A fogorvos által végzett és az otthoni fogfehérítés közti döntő különbség (az áron kívül) a hatóanyag koncentrációja. A rendelői eljárás során erősebb anyagokat alkalmaznak, hiszen a szakértők és a gondos ínyvédelem ezt lehetővé teszi – így az kezelés csak egy órát vesz igénybe. Létezik olyan otthoni megoldás is, amely során egy fogorvos által ajánlott rugalmas sínt kell éjszakára felhelyezni, amelyben elhelyezhető a fehérítő gél. Így az eljárás természetesen több napig is eltart, már csak azért is, mert kimarad a rendelőkben elérhető speciális fénykezelés. Ennél a megoldásnál rizikófaktor még, hogy mennyire vagyunk képesek pontosan betartani az utasításokat, például azt, hogy az kezelés menete során ne fogyasszunk színező hatású ételeket, italokat. Ez a megkötés a fogfehérítés után következő 10 napra is érvényes, mindkét esetben.
Az egyéb fogfehérítő fogkrémek, matricák, otthon használandó szerek már csak a biztonsági szempontok miatt sem tartalmazhatnak annyi és olyan hatóanyagot, mint a fogorvos által alkalmazott, így hatásuk sem vetekedhet egy professzionális eljárással. Ráadásul az otthoni fehérítés hátránya, hogy az íny nem kap védelmet és emiatt könnyen begyulladhat, és ekkor abba kell hagyni a fehérítést.
forrás: www.oxygenmedical.hu
ÉLET-MÓD
Narancslé vs. fogfehérítés? Melyik a rosszabb?
Nincs miért tartani a professzionális fogfehérítéstől, hiszen a legújabb kutatásokból kiderül, hogy a savas italok jobban károsítják a fogat, mint a szépítő eljárás. A fogfehérítésről dr. Strémen Zsófia, az Oxygen Medical fogszakorvosa, mosolytervező specialista beszélt.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.