Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne égessünk avart, inkább csináljunk belőle odút a süniknek

Ki ne szeretné a süniket? Akinek a kertjében lakik egy süni vagy több is, az megfigyelhette, hogy ezek a kis állatok télen eltűnnek. Téli álmot alszanak egy-egy avarkupac alatt. Vagyis már csak ezért is figyelni kell arra, hogy milyen módon szabadulunk meg a felesleges kerti hulladéktól.

A sünik számára végzetes lehet az avarégetés. A kerti hulladék égetését már külön jogszabályban rögzítették. Ez alapján ez a tevékenység csak engedély megadásával végezhető, melyet a BM Országos Katasztrófavédelem adhat ki. Vagyis avart égetni gyakorlatilag tilos. Ez az elavult módszer több szempontból is hátrányos, hiszen az égéstermékek szennyezik a levegőt, a művelet során sérülhet a talaj humuszrétege, ennek ellenére mégis sokan alkalmazzák még mindig a lehullott levelek eltüntetéséhez. A kertben tanyázó sünik számára is végzetes lehet a tűzrakás, ők ugyanis téli álmot alszanak, s ahogy egyre hidegebbre fordul az idő, gallyakból, ágakból, száraz levelekből fészket készítenek maguknak. A puha, meleg vacokban akár öt hónapot is szundikálnak.

Az avarégetés végzetes lehet egy süni számára (Fotó: Depositphotos)

Segítsünk a süniknek

Nagyon fontos, hogy a kertben összegyűjtött, jó ideje ott álló levélkupacokat ne égessük el - ajánlja a Turistamagazin is. A sünik ugyanis nem tudnak kimenekülni a lángokból. Ők, ha veszélyt éreznek, rögtön összegömbölyödnek és mozdulatlanná válnak, így elevenen megsülnének tűzben. A növényi hulladék települési égetése amúgy is tilos, de az avar rendszeres égetésével kertünket is megfosztjuk az értékes tápanyag-visszapótlástól. Vagyis semmiképpen ne válasszuk ezt a módszert. Ehelyett inkább segítsünk a kertünkben élő süniknek, például azzal, hogy az összegyűjtött avart nem égetjük el, inkább sünodút alakítunk ki belőle.

Akár öt hónapot is átalszanak

Az ősz másik kihívása a sünik számára a téli nyugalmi időszakra való felkészülés. Ezek az állatok ugyanis késő ősztől kora tavaszig téli álmot alszanak, nem is annyira a hideg, hanem inkább a táplálék szűkössége miatt. A télre való felkészülés jegyében ilyenkor annyit esznek, amennyit csak tudnak, hogy elegendő tartalékot halmozzanak fel a szervezetükben a téli álom időszakára. A szakembereknek az a tapasztalatuk, hogy november elejére legalább 350-400 grammot kell nyomniuk az állatoknak. Ha ezt nem érik el, akkor mindenképpen érdemes segíteni nekik.

Ne vidd be a házba!

De ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy a sünit vigyük be házba. A házilagos „sünmentést” senkinek sem javasolják a szakemberek. Ráadásul a Magyarországon honos sün természetvédelmi oltalom alatt áll, így otthoni tartása még akkor is a jogszabályokba ütközik, ha az a legjobb szándékból is történik. Az állatkerti szakemberek így azt javasolják, hogy a segítségre szoruló állatokat inkább az állatkert bemutató mentőközpontjába, a „Sünispotályba” vigyék be.

Ez is érdekelhet:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.