Avar cikkek

Ne égessünk avart, inkább csináljunk belőle odút a süniknek
Ki ne szeretné a süniket? Akinek a kertjében lakik egy süni vagy több is, az megfigyelhette, hogy ezek a kis állatok télen eltűnnek. Téli álmot alszanak egy-egy avarkupac alatt. Vagyis már csak ezért is figyelni kell arra, hogy milyen módon szabadulunk meg a felesleges kerti hulladéktól.

Máglyahalál fenyegeti a vacakoló vackolódókat
Nehéz időszak a vadon élő sünöknek az ősz második fele. A nyár késői szakaszában született fiatalok ugyanis lemaradhatnak a téli álomra való felkészülésben. Ráadásul az avarégetések is fenyegetik a sünöket, a kis tüskéshátúak ugyanis épp ott keresnek maguknak telelőhelyet. A Fővárosi Állat- és Növénykert bemutató mentőközpontjában, a Sünispotályban menedéket adnak a segítségre szoruló sünöknek, és ezúttal is figyelmeztetve az avarégetés veszélyeire.

Előzzük meg a tűzeseteket, sérüléseket Mindenszentek idején is!
November első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses, vagy koszorú okoz tüzet. A kegyeleti gyertyák és mécsesek a temetőkben és otthon is potenciális veszélyforrást jelentenek. Az esetek többségében csak kisebb károk keletkeznek, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti gyertya komoly lakástüzet vagy sérülést okoz.

Férjek gombalevese Alsóörsről
Itt a csodás, ezer színben pompázó ősz, és vele együtt a még csodásabb gombaszezon! Avatott szem pillanatok alatt megtalálja a remek darabokat az avar között is. A baráti kiránduláson a férjek láttak neki a gyűjtésnek, és ők vállalták a levest is. Isteni volt, próbáld ki Te is! DE!!!! Csak akkor gyűjts gombát, ha biztosan ismered is! Soha ne szedd le azt a példányt, amit még nem láttál! Egyrészt mert veszélyes lehet az ehetőre is, ha véletlenül egy darabka bennmarad a jók közt. Másrészt felesleges a természetet károsítani azzal, hogy szép színes, de hasznavehetetlen gombákkal teli kosarat vonszolsz magaddal. Még egy fontos dolog! Ha nem ismered a gombák világát, mindenképp vizsgáltasd meg szakértővel!