Életforma.hu

STÍLUS

Előzzük meg a tűzeseteket, sérüléseket Mindenszentek idején is!

November első napjaiban évente átlagosan húsz-harminc olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécses, vagy koszorú okoz tüzet. A kegyeleti gyertyák és mécsesek a temetőkben és otthon is potenciális veszélyforrást jelentenek. Az esetek többségében csak kisebb károk keletkeznek, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti gyertya komoly lakástüzet vagy sérülést okoz.

A tűzesetek leggyakoribb oka, hogy a lakásban az égő mécsest, gyertyát vagy lámpást gyúlékony anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire is. Éppen ezért fontos, hogy csak tűzálló anyagból készült alátétre helyezett gyertyát gyújtsanak meg, így ugyanis megakadályozható, hogy a mécses vagy a gyertya átforrósítsa a környezetét. A meggyújtott gyertyát soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem tud eldőlni, a közeléből pedig el kell távolítani a gyúlékony anyagokat.

Kép: wikipedia

A tavaly például egy budapesti idősek otthonát kellett november 1-jén kiüríteni, mert egy tévén égő kegyeleti gyertya leégett, és meggyújtotta a televíziót, amelyről a tűz átterjedt az egész szobára. A tűzben heten sérültek meg.

Minden évben előfordulnak őrizetlenül hagyott gyertyák miatt kialakult lakástüzek, pedig ezek könnyen megelőzhetőek a szabályok betartásával.

Ha a Halloweent ünneplők jelmezbe bújnak, különösen körültekintően ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen a legtöbb jelmez könnyen éghető anyagból készül. A töklámpások kihelyezésekor megfelelő helyet válasszunk, és olyan mécsest rakjunk bele, ami szeles időben is biztonságosan égethető.

A temetőkben megemlékezőknek is legalább ennyire körültekintőnek kell lenniük, mert nemcsak a felgyülemlett avar, hanem az elszáradt, illetve a művirágok is könnyen lángra kaphatnak.

Az alábbi három egyszerű tanács betartásával megelőzhetjük a temetőtüzeket:

Barátságos őszi melegség otthon
Minden évszaknak más és más a hangulata. Szeretem, ha az otthonom is ezt tükrözi! Egy pár gesztenye, egy kis dísztök, egy-egy gyertya, néhány őszi levél átvasalva, és már kész is!

  • Tisztítsuk meg a sírhely közvetlen környezetét a száraz avartól, elszáradt virágoktól és koszorúktól, mert ezek könnyen meggyulladhatnak.
  • A szabadban csak tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg. A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni.
  • A mécsestartóban égő mécsest a sírtól való távozás után oltsuk el.

Tavalyi több temetőtűzhöz is riasztották a tűzoltókat, többségük egy-két négyzetméteres területre korlátozódott. Jellemzően az elszáradt virágok, koszorúk, valamint a száraz avar gyulladt meg. Ha valaki a temetőben tüzet észlel, csak saját testi épsége kockáztatása nélkül próbálja meg azt eloltani, értesítse a temető biztonsági személyzetét, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot.

(Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.