Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne köss kompromisszumot – védekezz!

A halálos kimenetelű betegség már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte, így hazánkban is. Az AIDS-et egyféleképpen lehet elkerülni: úgy, ha megelőzzük. Ezért is fontos, hogy beszéljünk a problémáról, és hogy felelősségteljes szexuális életet éljünk.

Napjainkra 35 millió ember él HIV-vírussal, 2013-ban 2,1 millióan fertőződtek meg. Magyarországon 1985 óta több mint 2720 megbetegedést regisztráltak. 2014 első két negyedévében 142 új beteget jegyeztek fel hazánkban, mely már most meghaladja a tavalyi év összes megbetegedéseinek a felét. Ez azt jelenti, hogy évről évre nő a HIV-fertőzöttek száma. Még a korai gyógyszeres kezelés sem állítja meg a szerzett immunhiányos betegséget, az AIDS-t okozó HIV-vírust. A fertőzés után ugyanis nagyon gyorsan kiépülnek a stabil, sebezhetetlen „vírusraktárak” – derült ki egy új amerikai kutatásból.

A védekezés leghatékonyabb eszköze az óvszer - Kép: ÉF archív

Az AIDS-et, azaz a szerzett immunhiányos tünetegyüttest a HIV-vírus okozza, mely az immunrendszer sejtjeit támadja, és fokozatosan építi le azokat. A HIV-vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus lappangása több év is lehet. A kifejlett HIV-betegséget nevezzük AIDS-stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.

A HIV-vírus vér, ondó és testváladék útján terjed, első sorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használatával. A HIV-vírus és az AIDS elleni védekezés leghatékonyabb eszköze ezért az óvszer. Ez ugyanis az egyetlen olyan szexuális védekezési mód, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.

A legutóbbi Durex Szexuális Jólléti Kutatásból mégis az derült ki, hogy a magyar nők 75%-a és a férfiak 71%-a saját bevallása szerint nem tud eleget a nemi úton terjedő betegségekről, így az AIDS-ről sem. A Durex arra törekszik, hogy felhívja a magyar lakosság figyelmét a felelős szexuális magatartás fontosságára, valamint arra, hogy a kellő ismeretek birtokában az AIDS és számos egyéb szexuális úton terjedő betegség megelőzhető.

„A szex mindamellett, hogy sok örömet okoz, sok árnyoldallal is rendelkezik. Ha nem felelősségteljesen éljük szexuális életünket könnyen bajba sodorhatjuk magunk és partnerünk egészségét egyaránt. Az AIDS a nemi úton terjedő megbetegedések egyik legveszedelmesebb fajtája, mely ellen az egyetlen megoldás a védekezés. Az óvszer életeket menthet. A védekezésben nem szabad kompromisszumot kötnünk, hiszen túl nagy a tét” – nyilatkozta Sipeki Vivien, a Durex márkamenedzsere.

5 dolog, amit az AIDS-ről tudni kell!

1. Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amit a HIV vírus okoz, mely az immunrendszer sejtjeit támadja, és fokozottan építi le. A HIV vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust.

2. A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használata során. Ezen kívül a vírus átadható még fertőzött vérkészítmény révén, szülés vagy szoptatás során. Fertőzöttség esetén így nem csupán a direkt nyálkahártya-kontaktus, hanem a sérült bőrfelület is veszélyt jelenthet.

3. A közhiedelemmel ellentétben a szokásos társadalmi érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. Csókolózás így például közvetlenül nem jelent veszélyt, azonban ha a szájüregben nyílt seb található az egészséges fél szájában, akkor fennállhat a fertőződés esélye.

4. A HIV vírus tünetmentes lappangási időszaka akár 3-8 év is lehet. A kifejlett HIV betegséget nevezzük AIDS stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.

5.A megelőzés leghatékonyabb módja az óvszerhasználat. Az óvszer az egyetlen olyan szexuális védekező eszköz, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.

7 szabály a felelős szexhez
Minden második ember, aki szexuálisan aktív életet él, 25 éves korára megkap valamilyen nemi érintkezéssel közvetített fertőzést. Ezek azonban többsége tünetmentes, ezért nehéz felfedezni őket. Kezeletlenül viszont súlyos bajokat okozhatnak. Épp ezért tartsd be a „STOP STD! Felelős szex” kampány 7 fontos szabályát!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.