Életforma.hu


Fogamzásgátlás: mit vegyünk be az utolsó pillanatban? 

Nem megfelelő vagy elmaradt védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás, amely egy tabletta bevételét jelenti, a szeretkezés után 48-72 órában. Dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza szerint ez a módszer azonban semmiképp sem helyettesítheti az előrelátó védekezést.  

Ne köss kompromisszumot – védekezz! 

A halálos kimenetelű betegség már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte, így hazánkban is. Az AIDS-et egyféleképpen lehet elkerülni: úgy, ha megelőzzük. Ezért is fontos, hogy beszéljünk a problémáról, és hogy felelősségteljes szexuális életet éljünk.
7 szabály a felelős szexhez

7 szabály a felelős szexhez 

Minden második ember, aki szexuálisan aktív életet él, 25 éves korára megkap valamilyen nemi érintkezéssel közvetített fertőzést. Ezek azonban többsége tünetmentes, ezért nehéz felfedezni őket. Kezeletlenül viszont súlyos bajokat okozhatnak. Épp ezért tartsd be a „STOP STD! Felelős szex” kampány 7 fontos szabályát!

A HPV okozza a torokfájást is 

A torokrákkal diagnosztizált betegek egyharmadánál megtalálták a méhnyakrák okozója, HPV-vírus valamely fajtáját is egy új kutatás során. A HPV-nek száznál is több fajtája ismeretes, az emberek többsége hordozza, ám az immunrendszer többnyire hatékonyan véd ellene.
A szexuális úton terjedő betegségekről, komolyan!

A szexuális úton terjedő betegségekről, komolyan! 

Gombák, vírusok, baktériumok és élősdiek okozzák a szexuális úton terjedő betegségeket, vagyis az STD-t. Mivel ma becslések szerint évente 330 millióan fordulnak orvoshoz nemi betegség miatt, érdemes nem csak a rettegett AIDS ellen védekezni, de a „klasszikusok" (például gonorrhoea, szifilisz) ellen is. Dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza a megelőzés és a megfelelő kezelés jelentőségéről beszélt.  
Ijesztő tünetek az intim helyeken?

Ijesztő tünetek az intim helyeken? 

Megkeserítik a nők életét, kellemetlenségeket okozva a mindennapokban és az ágyban. A nemi betegségek egy része valóban csak szexuális úton terjed, más kórokozókat azonban elkaphatunk fürdőben, vécében...Az enyhe tünetekkel is a legjobb, ha minél korábban orvoshoz fordulunk! Melyek azok a tünetek, melyek esetén érdemes aggódni?
Szexuális érintkezéskor 30-féle kórokozóval fertőződhetünk!

Szexuális érintkezéskor 30-féle kórokozóval fertőződhetünk! 

A szexuális élet az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, a harmonikus életstílus meghatározó eleme. Bármilyen panasz vagy kellemetlenség, ami ezt megzavarhatja, életünk egyik fontos örömforrását veszélyezteti, és az általános egészségre is kihat. Megdöbbentő adat, hogy a szexuális érintkezés során több mint 30-féle kórokozóval fertőződhetünk. A legtöbb szexuális úton terjedő (STD) fertőzésre jellemző, hogy sokszor tünetmentesek, vagy enyhe, jellegtelen tünetekkel jelentkeznek. A hatékony kezelés elmulasztásának leggyakoribb következményeire, Dr. Szakács Zoltán a CIRIS Budapest szülész-nőgyógyász főorvosa hívta fel a figyelmet.
Ez a nemi betegség is gyógyíthatatlan lesz és halált okozhat

Ez a nemi betegség is gyógyíthatatlan lesz és halált okozhat 

Az Egészségügyi Világszervezet közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a szexuális úton terjedő betegség átviteléért felelős kórokozó egyre nagyobb arányban mutat ellenálló-képességet a jelenleg elérhető antibiotikumokkal szemben.
"Egy életen át bánni fogom, hogy lefeküdtem vele"

"Egy életen át bánni fogom, hogy lefeküdtem vele" 

A genitális herpesz kezelése a fennálló tünetek gyógyítását jelenti, maga a fertőzés nem szüntethető meg - amint az immunrendszer egyensúlya megbomlik, a betegség kiújul, és legsúlyosabb szövődményként akár agyhártyagyulladáshoz is vezethet.
A magyar nők nem védekeznek az első alkalommal

A magyar nők nem védekeznek az első alkalommal 

A magyar nők mindössze egyharmada (36%) védekezett HIV/AIDS, vagy egyéb nemi úton terjedő betegségek ellen szüzessége elvesztésekor. A Durex nemzetközi AIDS világnap alkalmából készült nemzetközi kutatásából megtudtuk, hogy a magyar nők 47%-a az első alkalommal párkapcsolatban élt, mely 15%-kal magasabb, mint a férfiak esetében. Hatszor több férfi (27%), mint nő (4%) állítja, hogy egy alkalmi együttlét során vesztette el szüzességét.  

Sok magyar férfinak van egyszerre több szexuális partnere 

Ötből egy magyar férfi megcsalja párját, mellyel HIV/AIDS, illetve egyéb nemi betegség potenciális veszélyének teszi ki magát és partnerét - derült ki a Durex kutatásából. Az AIDS világnap alkalmából készített nemzetközi kutatásból arra is fény derült, hogy a magyar férfiak habzsolják az életet, és 20%-uk állítja, hogy egyszerre több szexuális partnere van. Ez a szám meghaladja a francia (12%), a spanyol (11%), illetve a brit (8%) átlagot.  

A nemiszervi szemölcsöket nem szégyellni, kezelni kell! 

A nemi úton terjedő fertőzések leggyakoribb fajtája, a nagyon nehezen hozzáférhető és különösen érzékeny testrészeken kifejlődött nemiszervi szemölcsök már igen eredményesen gyógyíthatóak azzal a korszerű, innovatív terápiával, amely egyedülálló módon a szervezet immunválaszának módosításán keresztül fejti ki vírusellenes hatását. 

A szőlő a népi orvoslás csodaszere! 

Könnyen emészthető, kiváló vértisztító és vizelethajtó hatásának köszönhetően minden olyan bajra ajánlották, ami nehéz emésztéssel járt, vagy épp annak volt a következménye (pl. székrekedés, vese- és májbajok, vagy aranyér). A népi orvoslás a szőlőt számtalan jó tulajdonsággal ruházta fel.

Fáj és görbe ott lent? Orvoshoz! 

Ez a betegség a péniszt felépítő rostos szövetek megkeményedését jelenti, ami a pénisz meggörbüléséhez vezet. Emiatt a merevedés nehéz, fájdalmas és görbe lesz.

Szexuális és mentálhigiénés roadshow-ingyenes szűrésekkel 

Az A-HA!, Magyarország legnagyobb szabású országos szexuális és mentálhigiénés felvilágosító programja többek között annak köszönheti sikerét, hogy mindig új utakat keres a fiatalok figyelmének megragadására. 

8 vészjel a férfiak nemi szervén! Azonnal orvoshoz! 

A legtöbb nemi úton szerzett fertőzésnek egyértelmű jelei vannak a férfi nemi szervén, illetve a környékén. Nézzünk tehát körül odalent, talán betegségre utaló jeleket látunk!

Kellemetlenül érzékenyek az intim részeid- vulvodynia? 

Sok nő érezhette már, hogy ég, csíp, fáj a szeméremtest környéke, akár párja közeledésének hatására, akár mindenféle inger nélkül. Csupán két és fél évtizede nevezték el ezt a jelenséget, de azóta egyre kiterjedtebb ismeretekkel rendelkezünk a felismerésével és kezelésével kapcsolatban. A témáról dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyásza beszélt. 

Kínos téma: kislányok a nőgyógyásznál 

A nőgyógyász széke ijesztő lehet egy kislány számára, de akár még egy tinédzserben is okozhat szorongást. Holott vannak élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen a találkozás. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical gyermeknőgyógyászati szakvizsgával rendelkező orvosa ezekről, és a szülők számára fontos tudnivalókról beszélt.  

Vigyázat! Ezek a nemi szervre vadásznak! 

Sok olyan nemi betegség, fertőzés létezik, ami a kamaszokat jobban fenyegeti, mint a felnőtt nőket és férfiakat. A fiatal szervezetbe hamarabb befészkelik magukat a kórokozók!

Fertőző női nyavalyák, avagy mi mindent "szedhetünk össze" 

Az óvszer nélküli szeretkezésnek számos maradandó és súlyos következménye lehet. A szexuális úton terjedő betegségek megelőzése mindkét fél feladata. De vajon mi mindent "szedhetünk össze" egymástól?

Nimfománia: mítosz vagy valós betegség? 

Nem egy férfi fantáziált már olyan nőről, akinek szexuális vágya kielégíthetetlen. Ez a fantáziálgatás táplálta a nimfománia mítoszát, tehát az olyan buja nőét, aki teljesen kifárasztja partnerét, de még ezután is többre vágyik.

Amerikából jöttem...szifilisszel és chlamydiaval! 

Két nemi úton terjedő betegség, a chlamydia és a vérbaj egyre inkább terjed az Egyesült Államokban - állítja egy jelentés, mely a Los Angeles Times weboldalán.

A nők nagyrésze chlamídiával fertőzött! 

Több mint huszonötféle, nemi úton terjedő betegséget ismerünk, amelyek közül az egyik legelterjedtebb a Chlamydia trachomatis. A fertőzés a nők 70, a férfiak 50 százalékánál rejtőzködik, és sok esetben semmiféle tünetet nem okoz. Azonban ha nem kezeltetjük, súlyos következményekhez vezethet, akár meddőséget is okozhat. - figyelmeztet dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyász szakorvosa.  

Egyre többen küzdenek szexuális problémával 

A szexuális problémákhoz vezető fő betegségek, az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás hazai előfordulási aránya alapján a szexuális problémák gyakorisága itthon eléri, vagy meg is haladja a nemzetközi szintet. Problémát jelent az is, hogy sokan nem tudják, milyen orvoshoz forduljanak, és hogy kevés szakember foglalkozik a betegségek miatt kialakult szexuális problémák kezelésével.Mindez közrejátszik abban, hogy jelenleg csak a szexuális problémákkal küszködők 10 százaléka fordul orvoshoz a hatékony kezelési lehetőségek ellenére.