Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne spórolj a gyerek cipőjén!

Bár felnőttkorban sem mindegy, milyen cipőt hordunk, különösen fontos ez a kicsik körében. A gyermekkori ortopédiai problémákat megfelelő cipővel és erősítő gyakorlatokkal könnyedén lehet kezelni. Ha azonban nem foglalkozunk velük, későbbi, akár súlyosabb lábdeformitásokat idézhetünk elő.

Amikor egy gyermek járni kezd, nem csupán a szülőknek, a kicsiknek is nagy élményt jelent. Nagy azonban a jelentősége annak, hogy eközben milyen lábbelit visel családunk legkisebb tagja.

Apa két kislánnyal hátulról, Kép: pixabay

Mivel néhány hónap alatt is képesek kinőni egy-egy cipőt, sokan azt gondolják, erre ebben az időszakban még nem kell sokat költeni, elég csupán akkor, amikor már stabilan járnak. Az ortopéd szakorvos szerint 6-7 éves korra fejlődik ki egy gyermek lábszerkezete, ezért a megfelelő kialakítású cipő minden időszakban nagyon fontos, elsősorban a lábizmok megerősödése miatt.

- Többféle ortopédiai probléma van, amely előfordulhat egy gyermeknél. Életkori sajátosságként, gyakran látjuk, hogy a talp lapos, a belboka befelé dől, a sarok pedig kifelé fordul. Lábtornával, a talp ingerlésével jól fejleszthető. Ugyancsak tapasztalható gyermekkorban az O- és az X-láb. Előbbi többnyire a járással megszűnik, míg az X-láb akkor alakul ki. Ilyenkor a szalagok gyengesége áll a háttérben és párosul hozzá gyermekkori elhízás is. Lábtornával, a testsúly csökkentésével és normál szinten tartásával ez is kezelhető szép eredménnyel – mondta Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd szakorvosa.

Fokozódhatnak azonban a problémák, amikor a gyermek már rendszeresen jár, hiszen nemcsak lúdtalp, hanem bokasüllyedés is kialakulhat. Mindkettő esetében a szalagok, illetve az izmok erőtlensége áll a háttérben.

Hogy lesz a babahájból fölös kiló?
Magyarországon minden ötödik gyerek elhízott, különösen a 6-8 éves korosztályt érinti a probléma. Az viszont kérdéses, hogy milyen korban kell vagy lehet fogyókúrára fogni a túlsúlyos, esetleg elhízott kicsiket? Somogyi Krisztina, a Duna Medical Center dietetikusa elmondja, milyen jelekre figyeljünk, és mikor kérjük ki szakember véleményét.

- Az óvodáskori belboka bedőlése, vagy csámpás járás a gyerekek nyolcvan százalékára jellemző, a jó hír azonban az, hogy ez az állapot könnyedén javítható. Ha azt látjuk, hogy a gyermek sántít, a belboka befelé dől járás közben, esetleg fáj a lába, vigyük el ortopéd szakorvoshoz. Leginkább lábtornát, illetve egy speciális, úgynevezett szupinált cipőt szoktunk javasolni. Kialakítása más a normál cipőkéhez képest, bár kívülről semmi különbség nem látható rajta. Amellett, hogy tartja a sarkat, megtámasztja mindkét oldalról a lábat és ad neki egy stabilitást járás közben – tette hozzá az ortopéd szakorvos.

Kiemelte, az a jó lábbeli, amely talpa nem kemény, de nem is puha, rugalmas, viszont ad egy tartást lépés közben a lábnak, miközben megfelelő a rengéscsillapítása. Hozzátette, a gyermekkori lábproblémák fejleszthetők, akár meg is szüntethetők, de csak a jó kialakítású lábbeli és rendszeres lábtorna, makacs elváltozás esetén talpbetét segítségével. Ha azonban nem foglalkozunk gyermekünk ortopédiai panaszaival, később súlyosabb, akár sebészeti beavatkozásokhoz vezető lábelváltozások alakulhatnak ki.

 


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.