Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Négy éve ment el Amy

2011. július 23-án, hunyt el Amy Winehouse énekesnő, aki  különleges tehetségével és csodálatos hangjával az egész világ fiataljait elbűvölte. Rövid pályafutása során tehetségét több, mint 25 díjjal jutalmazták – közöttük hat Grammy-vel. Back To Black című lemeze helyet kapott a Rolling Stone magazin „Mindenidők 500 Legjobb Albuma” listáján. Eladott albumainak száma már 2013-ban meghaladta a 25 milliót.

Sajnálatos módon, rajongói millióinak bánatára, Amy karrierje 27 éves korában véget ért. Neve felkerült a Club 27 listájára Kurt Cobain, Jimi Hendrix, Janis Joplin és más olyan hírességek mellé, akiket 27 éves korukban ért el a halál.

Amy fénykorában, Kép: sajtóanyag

Az alkohol és drogok hatása néhány év alatt, fokozatosan döntötte romba Amy életét. Az egykoron formás, kerekded idomokkal megáldott bájos teremtés betegessé vált, lesoványodott, keblei szinte teljesen eltűntek. Több alkalommal drogok hatása alatt lépet színpadra. Volt, hogy elfelejtette a szövegét vagy sírási roham jött rá.

A szüleit ez nagyon keményen érintette. Rémes volt napról napra, szinte tehetetlenül látniuk, ahogy lányukat felemészti a drogfüggőség. Biztatásukra Amy két alkalommal elvonókúrába kezdett, hogy megszabaduljon a függőségtől. A szülők megpróbáltak megtenni, amit csak tudtak, hogy megmentsék lányuk életét, de sajnos nem sikerült.

Itt már csak árnyéka önmagának, Kép: sajtóanyag

Amy halála után édesapja, Mitch Winehouse, létrehozta az Amy Winehouse Alapítványt, amely a kábítószerfüggő fiataloknak igyekszik segíteni, hogy legalább másokat megmentsen attól a keserűségtől, amit lányuk és az egész család megélt.

Egy drogfüggő fiatal megmentése viszont nem kis feladat. Nagyon időigényes és fáradságos munka – mondta el Németh Gergő, a Drogmentes Magyarországért Maraton csapatkapitánya. Szerinte a megelőzésre kellene fordítani a hangsúlyt, az ugyanis sokkal hatékonyabb és gazdaságosabb, mint a drogrehabilitáció – amennyiben megfelelően hajtják végre.

Egy magyar fiatal épp mostanában adott közleményt arról, hogy 25 éves létére egyszer sem próbálta ki a drogokat, jó kapcsolatban van a szüleivel, és a barátaira a mai napig számíthat. Ezt pedig nem másnak, mint az idejében történő drogfelvilágosításnak, és szülei támogatásának tulajdonítja.

Hosszabb távon gondolkodva, az állam elvesztegetett milliárdokat tudna vele megspórolni az egészségügyben és más területeken, mivel kevesebb drogos lenne, akiket rehabilitálni kell, kevesebb lenne a bűnözés és az egyéb társadalmi problémák miatti szociális kiadások. Ezek a plusz költségek most mind az adófizető állampolgárok zsebét terhelik és tovább erősítik a lakosság többségének elszegényedését.

A Drogmentes Magyarországért Maraton csapata csak az idei maraton 42 napja során több, mint  100 iskolával együttműködve összesen több mint 140.000 fiatalnak, és felnőttnek adta át az igazságot a drogokról. Már egy ideje ők végzik Közép-Európa legnagyobb drogfelvilágosító tevékenységét.Nemcsak az évente megrendezett országfutáson tartanak drogmegelőző előadásokat. Máskor is szívesen fellépnek a drogok ellen. Kimennek iskolákba, illetve más csoportokhoz, rendezvényekre is előzetes időpont egyeztetés alapján.

Jó kérdés, hogy vajon Amy még köztünk lenne-e, ha idejében kapott volna drogfelvilágosítást. A választ nem tudhatjuk biztosan, de a legjobb, ha mindent elkövetünk, hogy a jövőben ne történhessenek ilyen tragédiák!

Tájékozódj a durva drogokról itt!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.