Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem a gyémánt  a legértékesebb

Renigem: a név mögött egy házaspár áll, Devcsics-Pásztor Renáta és Devcsics János. Akik „becsületes” civil foglalkozással a hátuk mögött, a negyvenes éveik elején döntöttek úgy, hogy mernek nagyot álmodni. Drágakő készítéssel foglalkoznak. Felkutatják a nyers köveket a világ bármely tájáról. Gondos tervezés után a legszebb formákra csiszolják, és akár ékszerbe is foglaltatják.

Renáta óvodapedagógus. János volt autószerelő, határőr, vadgazda-mérnök, rendőr is. János emellett hobbiból díszvéséssel is foglalkozott. "Három éve egy színházi kellékfegyveren dolgozott épp, amikor mondtam neki, milyen szép lenne drágakővel díszítve. Ezen akkor csak mosolyogtunk, de az ötlet szöget ütött a fejünkbe. Utánanéztünk, egyre több információt gyűjtöttünk, és ez a csodás világ rabul ejtett bennünket" – meséli Renáta.

RENIGEM Devcsics-Pásztor Renáta és Devcsics János, Fotó: Szabó Imre

"Csináltam egy drágakőcsiszoló gépet. Az első kő, egy turmalin, amit megcsiszoltam még csapnivalóan csúnya volt, de megfogott és azóta sem eresztett. Autodidakta módon tanultunk, tanulunk ma is. Szakkönyveket szereztünk be, kutatjuk a témát az interneten. Én csiszolok, Reni dolga a beszerzés, osztályozást, árazás, marketing, kapcsolattartás az ügyfelekkel "– mondja a János.

Honnan származnak a nyers drágakövek?

Két évbe telt, míg megtaláltuk azokat a partnereket, akikben megbízunk, és akik a legmagasabb minőséget garantálják. Kis bányáktól szerezzük be a köveket, akik nem hagynak hatalmas tájsebeket maguk után. Ezek a drágakövek valahogy úgy vannak a világban elszórva, hogy szinte a legszegényebb helyeken lehet őket kitermelni a föld mélyéről. Ha nem többszörös áttéttel, nagy kereskedőcégektől vesszük meg a követ, hanem a helyi bányától, akkor az ő megélhetésüket is segítjük. Fontos a megbízhatóság, azt kapjam, amit rendeltem, hiszen legtöbbször nem tudok személyesen válogatni. A világon működő drágakő csiszolók az interneten tartják egymással a kapcsolatot, kicserélik a tapasztalataikat a forrásokról is.

Ez ugyan egy zárt közösség, de ha érzik az elkötelezettséget, ha bizonyosságot szereznek a tudásról, akkor beengedők. Ez sem ment egyik napról a másikra. Rengeteg munka van benne.
Minden drágakőnek lelke van - tervezés után kezdődik csak a csiszolás

Mi kell ahhoz, hogy valaki biztos kézzel nyúljon egy ásványhoz?

Jó térbeli gondolkodás. Az amorf formába megpróbálok szabályos mértani testet belelátni. Felvázolom a fő csiszolási vonalakat.  Ismernem kell az adott ásvány tulajdonságait, hogy hasad, törik, vagy reped. De jó fül is kell hozzá! Hallani kell, hogyan reagál a kő a csiszolókorongra. A megmunkálást befolyásolja az ásvány keménysége, ami egy kisebb darabon belül is lehet eltérő, illetve a zárványok. A turmalinnál maradva, ennél a kőnél van például az úgynevezett C tengely. Ha ránézünk a kőre és elsőre, mondjuk, zöldnek látjuk, akkor a C tengely mentén elfordítva lilás árnyalata is lehet. Változtatja a színét. A csiszolásnál ezt is figyelembe kell venni. – avat be az egyik műhelytitokba János.

Melyek a legértékesebb drágakövek?

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a gyémánt. Ez óriási tévedés. A gyémánt egy banálisan közönséges drágakő, ami ráadásul nem is ritka, de professzionális a marketingje. Hatalmas cégek állnak mögötte, amelyeknek érdeke, hogy magasan tartsák az árát. A rubin például ötször drágább, mint a gyémánt. De a zafír és a smaragd is értékesebb, csak, hogy a közismertebbeket említsem. Igazán különleges a paraiba turmalin, irizáló neon-kékeszöld színével minden darabja egyedi. Vannak olyan nagyon ritka drágakövek is, amiket soha nem foglalnak ékszerbe. Csiszolt formában gyűjtőkhöz kerülnek, akik úgy vadásznak a ritkaságokra, mint mások bélyegekre, vagy a pénzérmékre.

Minden darab egyedi

Mitől függ egy drágakő értéke?

Általában négy paraméter mentén határozzuk meg a kövek értékét – mondja Renáta. Szín, méret, csiszolás és tisztaság. Utóbbi a gyémánt esetében különösen fontos, ugyanis egyértelműen a legtisztább a legjobb. A színes drágaköveket a tisztaság szempontjából további három kategóriába soroljuk, melyek bizonyos mennyiségű zárványt „megengednek” egy-egy darabban. Tiszta smaragd, vagy rubin például gyakorlatilag nem létezik. Mindig van benne zárvány. Egy pontrendszer alapján értékelem a csiszolt ékköveket. A kék a legdrágább. Mert a természetben a kék szín a legritkább.

Öt karátos peridot köves gyűrű - Renáta kedvenc darabja

Kik vásárolnak tőletek?

Akik az egyedit, a minőséget keresik. Nem csak, – ahogy sokan gondolják - a kiemelkedően jómódúak. Egy ametiszt, egy citrin már elérhető 25-30 ezer forinttól, és biztos, hogy olyan senki másnak nem lesz. De kétségtelen, a határ a csillagos ég. Most van egy igazi ritkaságunk, egy színváltós zafír. A fénytől függően lila, vagy kék. Ebből egy 5-6 milliméteres csiszolt ékkő majdnem kétmillió forint.

Hol tart most a vállalkozásotok?

Nekünk ez egy szerelem. A polgári foglalkozásunk jövedelméből élünk. A drágakövek értékesítéséből befolyt összeget visszaforgatjuk újabb kövekbe. Elkötelezettek vagyunk, valami maradandót szeretnénk alkotni. Szeretnénk visszahozni egy kultúrát, hogy a tömegtermékkel szemben értéke legyen az egyedinek, a minőségnek. Hiszünk abban, hogy amit mi csinálunk az értékálló. Amióta drágakövekkel foglalkozunk, azóta nagyon sok értelemben megváltozott az életünk. Harmonikusabb lett. A drágakövekre nem csak árucikként tekintünk, mindennapi örömforrásaink, melyek folyamatos fejlődésre ösztönöznek.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.