Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem akar az elsős suliba menni? Segítsünk neki...!

Az iskolakezdést minden kisgyermek izgatottan várja, ám egyben kihívást is jelent számukra. A megváltozott élethelyzeteket nem egyformán élik meg, van, aki m ár az első napokban feladja.Megértéssel, türelemmel és pozitív megerősítéssel azonban csodákat tehetünk!

„Az óvodások többsége élvezettel készül az iskolakezdésre, nagy élmény számukra iskolatáskát, tolltartót, írószereket választani. Ám a kezdeti lelkesedés hamar elmúlhat. Intő jel lehet, ha fejfájóssá, hasfájóssá válik gyermekünk, meglehet ugyanis, hogy a tünetek pusztán lelki eredetűek. Ebben az időszakban a gyermek számára mindennél fontosabb a pozitív megerősítés. Ez segít neki abban, hogy az iskolát ne szorongással kezdje, hanem kíváncsisággal tudja megélni.

Beszélgessünk vele sokat, ítélkezés nélkül hallgassuk meg, és hagyjuk, hogy a gyermek szabadon elmesélhesse az élményeit. Így felfedhetjük a problémákat, és közösen megtalálhatjuk a megoldást, hogy ne nyűg legyen az iskolába járás, hanem egy izgalmas és kihívásokkal teli felfedezőút. Ha pár hónapon belül sem történik változás, ne féljünk szakember segítségét kérni” - mondta Bagdi Petra szakpszichológus, az Év magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont munkatársa.

Kép: Pixabay

Nem akarok iskolába menni!

Miért fordulhat elő, hogy az egyébként mindig vidám, jókedvű gyermekünk egyszer csak azt mondja, nem akar iskolába menni? A pszichológus szerint legtöbbször az alábbi okok állnak a háttérben:

  • A játékos napokat felváltó kötelezettségek, az elvégzendő feladatok
  • Az iskolában érzett teljesítménykényszer
  • Túlterheltség
  • Beilleszkedési nehézségek
  • Kevesebb személyes figyelem az óvodához képest
  • Szorongás attól, hogy társai valamiben ügyesebbek nála
  • A szülő szorongása, gyakran a gyermek teljesítményét illetően, amelyet a gyermek is megérez

Néhány hasznos tanács, hogy gyermekünk könnyebben átvészelhesse a kezdeti nehézségeket:

  • Az alsó tagozatos gyermekek még játékosak, életük fontos része a mesevilág, ezért is elengedhetetlen, hogy a tanulás mellett hagyjunk nekik időt a játékra, mozgásra is.
  • A napi rutin kialakítása biztonságot ad a gyermekeknek, az esti mese pedig nyugtató számukra, így amíg igénylik, bátran meséljünk nekik.
  • Az elegendő alvás is nagyon fontos, a figyelemzavart sok esetben a kialvatlanság is okozhatja.
  • Mivel minden szülő a legjobbat szeretné gyermekének, a tanítási órák után különórákra is örömmel viszi. Így valóban azon a területen fejlődhet a gyermek, amelyben igazán tehetségesnek tűnik. Azonban ügyeljünk a mértékletességre, és ne terheljük túl őket! Ne feledjük: gyermekünknek az élmény a fontos elsősorban, nem az eredmény.
  • Jó, ha észben tartjuk, hogy a saját iskolakezdéssel kapcsolatos élményeink is befolyással lehetnek arra, hogyan érzi magát a gyermek az iskolában. Ha szavainkkal azt üzenjük, hogy „iskolába járni jó, élvezd”, de tetteinkkel, gesztusainkkal azt érzékeltetjük, hogy az iskola egy félelmetes, szorongásokkal teli megmérettetés, a gyermek megérzi az ellentmondást, és ez zavart kelt benne. Ne féljünk bevallani a saját iskolakezdési nehézségeinket, és megtanítani gyermekünknek, hogy a félelmek leküzdhetők!
Kép: Pixabay

Felmerülő problémák: hiperaktivitás, diszlexia és egyéb rémisztő kifejezések

Napjainkban elég gyakran halljuk a hiperaktív jelzőt, nem egyszer – tévesen – az első osztályos kisdiákokat jellemezve vele. Sokuk azonban pusztán képtelen még hosszú időn keresztül egy helyben ülni, és figyelni a tanító néni/bácsi szavára.

Ha gyermekünk mozgékony, állandóan pörög, az iskolában pedig azt a panaszt halljuk, hogy nem figyel oda kellően az órákon, nem kell rögtön megijednünk. A gyerekek mozgásigénye nagy ebben a korban, ám a sport – például a foci – segíthet levezetni a plusz energiákat.

Ha azonban ezek ellenére sem tudja lekötni őket az iskola, keressünk fel egy szakembert.

Némely gyereknek az írás és olvasás is nagyobb kihívást jelent, mint az átlagnak, de ez nem feltétlenül a diszlexia vagy diszgráfia jele. Könnyen megeshet, hogy a kis elsős csak rosszul lát, megfelelő szemüveg viselésével pedig a gond is megszűnik. Probléma esetén a gyermekpszichológiai és gyógypedagógiai vizsgálatok segíthetnek tisztázni, hogy hiperaktivitásról, figyelemzavarról vagy bármilyen részképesség-zavarról (diszlexia, diszgráfia vagy diszkalkulia) van-e szó.

A szakorvos a szülőket is hasznos tanácsokkal láthatja el, hogy mire figyeljen a gyermek nevelésénél, valamint milyen fejlesztéssel tudja őt leginkább segíteni. Minden életszakasz váltás nehézségekkel jár, a megfelelő szülői hozzáállással azonban megmutathatjuk nekik, hogy a tanulás igazából egy izgalmas játék, és minden nehézség leküzdhető. Gyermekünket a mi hozzáállásunkkal tudjuk leginkább motiválni, ezért is fontos, hogy mindig lelkesen álljunk mi is az iskolához.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.