Én egyáltalán nem csóváltam ezen hitetlenkedve a fejem,- amely szerencsére még mindig a nyakamon van - ugyanis olvastam, hogy a nyak bizony szoros "baráti" kapcsolatban van a halálfélelemmel és a szorongással.
Gondoljuk csak végig: a nyak összekötő kapocs a fej és a test között, és itt, a legszűkebb helyen találkozik a légcső, a nyelőcső és a gerincvelő. Az ember már a születésekor megtapasztalja a szűkösséget, a szorongást, és a félelmet.
A torkot pedig, mint tudjuk, nem csak embertársunk, hanem ugyanezek az érzelmek is szorongatják.
Nem véletlen, hogy perceken belül megfulladhatunk a vízben, kapkodunk a levegő után, napokon belül szomjan halunk, vagy éppen az éhhalál veszélye fenyegethet bennünket. A gerincvelő esetében pedig központi bénulás okozhatja a véget.
Ebből a megközelítésből is nyilvánvaló, hogy a nyak, az ember megölésére predesztinált szerv.
Hogy miként válasszák el a fejet a testtől, ehhez a különböző társadalmak, nagyon "elmésen" különféle kivégzési módszereket is kifejlesztettek.
Az akasztás legősibb módja állítólag Constantinus idejére tehető, aki Jézus tiszteletére megtiltotta a keresztre feszítést, helyette az akasztást vezette be a büntetés végrehajtásaként. Később aztán a pallos és bárd által történő fejvesztés, egy új "szakma" - a hóhér - felvirágzását eredményezte. (Magyarországon a 17.sz.-ban minden falu végén állt egy akasztófa...)
Az akasztás hagyományos megfojtás volt nálunk, majd előtérbe került a gerincoszlop eltörése, ez által gyorsnak és ezért fájdalommentesnek mondott "humánus" akasztás. A források szerint azonban még a "legszakszerűbb" végrehajtás mellett is elnyúlt a halálig bekövetkező idő. Ez idő alatt a halálraítélt- levegőelvonás miatt- kínlódva fuldoklik és szenved. (A magyar büntetőjog a rendszerváltásig kivételes büntetési nemként ismerte a halálbüntetést, melyet a büntetés-végrehajtásra vonatkozó törvényerejű rendelet akasztással rendelt végrehajtani.)
A franciák a 18.században leleményesebbek voltak, (vagy a hóhérok unták meg a" kézi vágást") és megalkották nyakvágó szerkezetüket, a guillotine-t. A nevét Guillotin orvosról kapta, de a feltaláló nem ő volt, csupán annyi köze van a guillotine-hoz, hogy a Nemzetgyűlés egyik 1789 októberi ülésén követelte a kerékbetörés, a máglya, az akasztófa eltörlését, egyszersmind kifejezve azt a kívánságát is, hogy a jövendőben minden halálraítéltet lenyakazással végezzenek ki, ne csak a nemeseket; a nyakazás pedig ne bárddal történjék, hanem valamely géppel, mely gyorsan és biztosan öl. A guillotine az egész nagy forradalom alatt 2625 fejet vágott le.
De ismeretes és kevésbé kíméletes "halálosztó" volt az ún.fojtógép is.
A "modernizált" kivégző módszerek között később már egyre népszerűbbé vált a hatékonyabb,- tarkólövés is...
Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb negatív érzelmű szólásunk is a torokhoz és a nyakhoz kapcsolódik.:
Vajon ki szereti, amikor "szorul a hurok" a nyaka körül, "nyakig merül a munkába vagy a tartozásokba", amikor "nyakon csípnek" bennünket, ha csalunk, hazudunk vagy menekülünk, és ezt követően "ki akarják tekerni a nyakunkat"?
És vajon mennyire elviselhetők azok, akik földhöz ragadt, "nyakas" emberek, "torkosak" és telhetetlenek, vagy éppen türelmetlenek és képesek pillanatok alatt a másik "torkának ugrani"?
Talán nincs olyan ember, "aki még sohasem vesztette el a fejét" és nem érzett késztetést arra, hogy akár "egy kanál vízben megfojtsa" az ellenségét. De annak se örülünk, amikor valamit le akarnak tolni a torkunkon... Néha képtelenek vagyunk mindent "lenyelni"...!
Azt mondják, hogy azoknak, akik az 5. csakrához kötődő betegségektől szenvednek, érdemes elgondolkodniuk a kommunikációjukon, félelmeik, szorongásaik okain. Előfordul, hogy ezek a születésükig (köldökzsinór rátekeredett), vagy éppen gyerekkori traumákig (vízben fuldoklás, fojtogatás, nyakon ütés stb.) vezethetők vissza.
A sok "horror" után azonban arról se feledkezzünk meg, hogy a bizalom és a felszabadultság érzése is társítható a nyakhoz...
