Mindenük megvolt, bármit megvehettek, jól kerestek (és egy jó nagyot is örököltek): ház, lakás, gyönyörű autó, arany ékszerek többsorosan a férfi nyakán, évente háromszor telelés - nyaralás - és őszölés.

A nő a legdrágább és mindig az aktuális divat szerinti pompázatokban, márkás parfümillatban omlott ki minden reggel az ajtón. Mindenki irigyelte őket a környéken, és senki sem hitte el a közhelyes mondatot: "A pénz nem boldogít.." Ők ugyanis annak látszottak.

Aztán jöttek a pletykák. A nő évek óta gyereket akar, de valahogy nem jön össze. Állítólag a férfi a hibás, aki aztán ezen "megsértődve" házasságon kívül csinált egy fiút, valamelyik aktuális barátnőnek. Merthogy ide-oda, de többnyire inkább félrelépett, és közben bizonyított. A hangulat persze egyre forróbbá, zajosabbá és egyre elkeseredettebbé vált. A nő menthetetlen alkoholista lett, a férfi jól menő cége pedig csődbe jutott.

Majdnem úgy hangzik, mint egy tipikusan modern "la fontaine" mese.

Ám a történet végéről hiányzik még a konklúzió és a tanulság. És hogy mi is lehetne?

Például az, hogy a pénz valóban nem boldogít, ha nincs meg a nyugalom, a békesség, egészség, és mindenek felett a határtalan nagy szeretet... Merthogy ezek az igazi, pénzért nem vásárolható nagy értékek.

Én mindenesetre eldöntöttem, hogy nem akarok gazdag lenni.

- Először is, éjjel-nappal azon stresszelnék, ki akarja kifosztani a luxusházamat, mikor törik fel vagy öntik le bosszúból a legújabb Mercédeszemet, és vajon a tőzsdén mennyit veszíthetek.

- Azon gondolkodnék, hogy a barátaim a pénzemért, vagy áldott jó természetemért rajonganak-e?

- Vajon hányféleképpen biztosítsam be az életemet és a vagyonomat, hogy a gyerekeim is jól járjanak majd...

- Egyáltalán mit kezdenek majd a rájuk hagyott örökséggel, amikor a Kanári szigeteken süttetik magukat belőle...

- De az is lehet, hogy a "haláladó" miatt holtomban is szidni fognak érte...?

Most éppen élvezem a középutat. Van is, meg nincs is. Egyik kezembe jön, a másikból kifolyik. Pár napig nálam melegszik, aztán tovább áll. Izgalmas játékot játszhatok hó elején a csekkekkel, vajon ki lesz a postára az első befutó...

Annyi mindig van, amennyi kell... Az agyam pedig folyamatosan épül (és nem le) amikor a pénzgyártáson gondolkodik.

És közben csendben időt hagyok minden apró, örömteli pillanatnak. Mert a boldogság sokkal olcsóbb és - egyszerűbb...