Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem minden zsír egészségtelen!

Görgey Artúr már 1851-ben megírta „A kókuszzsír szilárd és folyékony zsírsavairól” címmel értekezését, de napjainkban sokan mégsem ismerik ezt a sütés közben is szagtalan és epebetegek diétájában is használható alapanyagot. Most sok mindent megtudhatunk a kókuszzsír tulajdonságainak részletes megismeréséhez!

Kép:Wikipedia

A reform táplálkozásra nyitott, a különböző diétás irányzatok iránt fogékony, a témában jártas olvasók számára nyilván nem számít újdonságnak, hogy szervezetünknek zsírokra is szüksége van a megfelelő működéshez. Gondoljunk csak a legalapvetőbb dologra: több vitamin, például az A-, a D-, a K- és az E- vitamin is zsírban oldódik, ennek hiányában nem tud felszívódni a szervezetben. Nem mindegy azonban, hogy mit fogyasztunk, a zsírok közt is meg kell találnunk a helyes egyensúlyt, és ezen a területen is célszerű a változatosságra törekedni. A napi teljes energia bevitelünk 30 százalékát kellene zsiradékokból biztosítani, ebből: 10 % telített zsír, 12-14  % egyszeresen telítetlen, 6-8% többszörösen telítetlen zsírsavak – mondja Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikus. Az egyes zsírok nemcsak az egészségre gyakorolt hatásukban különböznek, de a konyhában is eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek.

Konyhai kisokos a zsírokról

Főként egyszeresen telítetlen zsírsavak alkotják például az olívaolajat, amely a mediterrán konyha rajongóinak kedvelt alapanyaga. Extra szűz változata alig rendelkezik telített zsírsavakkal, emiatt egyáltalán nem alkalmas magas hőmérsékleten történő sütésre. Értékes összetevői akkor kerülnek be a szervezetbe, ha hidegen használjuk fel például salátákhoz, vagy csak nagyon rövid ideig hevítjük fel magas hőmérsékletre.

A kókuszzsír ezzel szemben - az állati zsiradékokhoz hasonlóan - főként telített zsírsavakat tartalmaz, ezért szobahőmérsékleten szilárd a halmazállapota, míg magasabb hőfokon folyékonyra változik. A két anyag közti szerkezeti különbség miatt azonban a kókuszzsír jobban bírja a magasabb hőmérsékletet, és hevítés során nem keletkeznek egészségre káros szabadgyökök sem. Ezzel szemben az extra szűz olívaolaj erőssége a magas antioxidáns tartalom, illetve a benne lévő szterolok gátolják a koleszterin felszívódását.

Koleszterinmentes, jól felszívódik

A kókuszzsír – főként közepes hosszúságú zsírsavtartalma (MCT) miatt –, az epesav és a zsírbontó enzimünk, a lipáz hiányában is felszívódik. Ezért jól alkalmazható epebetegség, hasnyálmirigy betegség, gyulladásos bélbetegségek diétájában. A kókuszzsír és az állati zsiradékok közt alapvető különbség, hogy csak az állati zsiradékok tartalmaznak koleszterint, ezért koleszterin szegény diéta esetén is bátran alkalmazható a sertészsír kiváltására. A kókuszzsír mellett pálmazsír néven is forgalomba kerül hasonló csomagolású termék, de a kettő nem ugyanaz. A pálmazsír sem tartalmaz koleszterint, de szerkezete inkább hasonlít a sertészsíréhoz, mint a kókuszzsíréhoz: főként telített zsírokból áll, ezért jó sütőzsiradék, ám leginkább hosszú szénláncú zsírsavakat tartalmaz, melynek emésztése sokkal jobban megterheli a szervezetet.

Ha magas a koleszterined, ez a jó étrend!
Már jó ideje civilizációs betegségnek számít a magas koleszterinszint, elsősorban a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás következményeként. Ha értéke tartósan a normál tartományon kívül marad, az akár érszűkület kialakulásához is vezethet. Most elmondjuk, milyen diétával tudod csökkenteni a koleszterinszintedet!

Kókuszzsír a konyhában

A kókuszsírnak két fajtáját különböztethetjük meg: a szűz és szűrt változatot. A szűz változat enyhén kókuszillatú és ízű. Ezt alacsony hőmérsékleten és vegyi anyagok nélkül vonják ki a kókuszdió húsából.

A szűrt kókuszzsír teljesen íztelen és szagtalan, a gyümölcs szárított húsából nyerik magasabb hőmérsékleten. Hátránya, hogy értékes fitonutrienseket nem tartalmaz, esetében viszont nem kell attól tartani, hogy az elkészült étel kókusz ízű, vagy illatú lesz. Ennek épp ellenkezője fordulhat elő: a kókuszzsír, stabil szerkezetének köszönhetően ugyan többször is felhasználható, de számoljunk azzal, hogy ez az alapvetően semleges anyag az ételek ízét átveheti. Nagy előnye, hogy rántott ételek készítése során sem keletkeznek kellemetlen szagok a konyhában. Használata ezért előnyös lehet sütésnél, az olaj, vagy más zsírok helyettesítésére, de készíthetünk vele süteményeket is.(Forrás: www.endokrinkozpont.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.