Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem tudod rávenni magad a mozgásra? Szerezz be egy kutyát!

Népbetegség az elhízás, amely a helytelen táplálkozás mellett mozgásszegény életmódunknak is következménye. Az autózás, az ülőmunka, a stressz számos más súlyos bajt is előidéz, például szív- és érrendszeri, daganatos, mozgásszervi és az emésztőrendszeri megbetegedéseket.

Magyarország felnőtt lakosságának 33 százaléka túlsúlyos, 18 százaléka kövér. A magyar népesség kétharmada még alkalomszerűen sem sportol, pedig a megelőzésében kiemelt szerepe van nemcsak a táplálkozásnak, hanem a fizikai aktivitásnak is – mutatott rá dr. Barna Mária, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság alelnöke egy konferencián.

A probléma azonban nemcsak az embert, hanem házi kedvenceit is érintheti, hiszen az ő életmódjuk szinte teljes egészében a gazdáétól függ. Felmérések szerint a négylábú társak körében éppúgy egyre gyakoribbak a túlsúlyból és a mozgásszegény életmódból fakadó civilizációs betegségek, mint az emberek esetében. A kevés séta és sok nassolás számukra épp olyan káros, mint gazdáik számára , ugyanúgy szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, májelégtelenséghez, cukorbetegséghez, valamint mozgásszervi elváltozásokhoz vezethet.

Pedig sokan éppen azért vásárolnak kutyát, hogy majd az új családtag rákényszerítse őket a mozgásra. Ez a kezdeti hónapokban még úgy-ahogy működik, de később lohad a lelkesedés, és győz az időhiány. A „majd inkább holnap” hozzáállás eredménye pedig az lesz, hogy egyre kevesebb mozgáshoz jut a kutya is.


A problémát látván a bécsi Állatorvos-tudományi Egyetemen működő állatterápiás egyesület (Tiere als Therapie) szakemberei – ők az állatok embergyógyászati alkalmazásával foglalkoznak – már évek óta minden ősszel megszervezik a kutyás futást. A figyelemfelkeltő programot a kutya és a kocogás szavak angol változatából – dog, illetve jogging – kreált kifejezéssel „dogging”-nak nevezték el. 2011-ben két és fél kilométeres sétában, öt és tíz kilométeres futásban mérhették össze erejüket a kétlábúak és a négylábúak.

Az osztrák példa alapján 2006 májusában a Szent-István Egyetem állatorvos-tudományi karának és a Felelős Állatbarátok Egyesületének közös szervezésében Budapesten is megrendezték a doggingot. A 280 résztvevő az egyetem bejáratától a Városligeti Műjégpályáig 2500 métert futott, kocogott, esetleg sétált korra és fajtára való tekintettel. „Mozgásszegény életmódunk miatt bármiféle testmozgás egészséges, és örömet okoz, főképp, ha hűséges négylábú társainkkal közösen csinálhatjuk” – mondta az esemény kapcsán dr. Solti László, az egyetem rektora.

Természetesen doggingolni nem csak szervezett program keretében lehet, sőt! A legjobb, ha a mindennapok részévé válik a közös mozgás, ami persze nem csak a futás lehet.

– A foci szintén fejleszti a gazdi erőnlétét, állóképességét is. Nagy élmény a családi túrázás a kutyával, és az ebek imádják a frizbizést is. A biciklizéssel óvatosan és csak nagyon fegyelmezett kutyával próbálkozzunk. Az úszás is nagyon harmonikusan edzi a testet, csak erre kevés lehetőség van. És természetesen van a fitnesztréning, az agility, amely javítja az egyensúlyérzéket, az állóképességet, fejleszti a figyelmet és a koncentrációt, elősegíti a szoros, bizalomteljes kapcsolat kialakulását kutya és gazda között – sorolja még a lehetőségeket Sterk Éva a Mancs-Rancs Állatmentő Alapítvány munkatársa.
Mindez csak elhatározás kérdése.

Legyünk figyelmesek!
Dr. Solti László, a Szent-István Egyetem állatorvos-tudományi karának rektora néhány tudnivalóra is felhívja a gazdák figyelmét, akik kedvencükkel együtt szeretnének mozogni.

■ A terhelés előtti bemelegítésre és a fokozatosságra a kutyának is szüksége van!

■ Érdemes kisebb sétákkal kezdeni, majd fokozatosan növelhetjük a tempót és a távolságot is.

■ Négylábú társunkat ne hajtsuk, mindig csak addig fusson vagy sétáljon, amíg kedve van.

 A cikk a Piac&Profit 2012 februári számának NHD mellékletében jelent meg.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.