Életforma.hu

ÉLET-MÓD

„Nem tudok leszokni, mert alacsony a fizetésem…”

A dohányzásról való leszokás sosem könnyű. Azonban az Arkansasi Egyetem munkatársai szerint a szegényebb, alacsonyabb végzettségű egyéneknek mintegy kétszeres nehézségekkel kell szembenézniük.

Christine Sheffer professzor és munkatársai a dohányzás szocioökonómiai hátterét vizsgálták, miután Arkansas államban a vizsgálati alanyok egy leszoktató programon vettek részt. Azon szempontból, hogy az egyének a leszokáshoz nikotinos, vagy nikotinmentes eszközt használtak, nem volt különbség a siker arányában, azonban az anyagi körülmény meghatározónak bizonyult: az alacsonyabb szociális körülmények, és rosszabb anyagi helyzetben levők között magasabb volt a hosszútávú eredménytelenség aránya. Az anyagi ranglétrán legalacsonyabban lévők esetében 55 százalék volt annak esélye, hogy a program után három hónappal ismét cigarettázni fognak. Hat hónappal később a kockázat két és félszeres volt a tehetősebbekhez viszonyítva. A vizsgálat az American Journal of Public Health márciusi számában lesz részletezve.

A kérdéskör azért is jelentős, mert a dohányzás képezi az egyébként megelőzhető betegségek leggyakoribb okát. Ráadásul a fejlődő országoknak egyre növekvő gondot okoz. A vázolt jelenség számos okban gyökerezhet. Egyrészt a dohányzás stresszoldó hatású, így könnyen nyúlnak ismét a doboz után. Azonban a költséges szenvedély csak súlyosbítja az anyagi gondokat, társadalmi diszkriminációt okozhat, és rontja a munkahelyi bizalmat. Ráadásul azok, akik tizenéves korban szoktak rá, nem is ismernek más megoldást a stressz enyhítésére.

A tanulmány szerint az alacsony jövedelmű munkahelyeket a dohányzásellenes törvények sem védik oly mértékben, így az, aki sikeresen leszokott, dohányos környezetbe tér vissza.

Forrás: www.betegszoba.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.