Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nevess rám, kicsikém!

Ugyan az állatvilágban a fogak mutogatása általában figyelmeztetést vagy fenyegetést jelent, a legtöbb emberi kultúrában a mosoly barátságos és üdvözlő gesztusnak számít. Fejünkben a mosolyt kellemes érzésekkel kötjük össze. Tudományosan bizonyított tény, hogy a gyerekek már azelőtt is mosolyognak, hogy megszületnének. Ez azt jelenti, hogy mosolygásra vagyunk programozva, és ahogy öregszünk, egyre fontosabb szerepet tölt be társadalmi életünkben, épp ezért fontos, hogy már gyerekkorban megfelelő módon ápoljuk a fogakat.

Vitán felül áll, hogy a legfontosabb dolog, melyet a szülőknek soha nem szabad alábecsülniük gyermekeik fogainak ápolásakor, az az alapos fogmosás, valamint a rendszeres fogászati ellenőrzés. A gyerekeket először 12 hónapos korukban érdemes fogászatra vinni. A fogorvos így nemcsak a gyermek fogainak aktuális állapotát képes felmérni, de meg tudja becsülni azokat a kockázatokat, amik a gyermek mosolyát a jövőben veszélyeztethetik.

Kép: Orbit

Óvodás korban, ami a 6 éves kor előtti időszakot jelenti, lehetőség szerint a szülőknek vagy más felnőttnek kellene megmosniuk a gyerekek fogát. Gondoljunk bele: ha a gyerek nem tudja megkötni a cipőjét, akkor biztosan nem tudja egyedül megfelelően megmosni a fogát sem. Fontos, hogy már a fogzás megkezdésekor odafigyeljünk a megfelelő szájhigiéniára; ez 6–8 hónapos korban kezdődik meg. Mielőtt hozzászoknának, a fogmosás kínszenvedés lehet a gyerekeknek, de fontos, hogy ne adjuk fel. Amíg a csecsemőnek nincs több, mint két foga, addig fogai egy speciális, ujjra húzható gumi fogkefével tisztíthatók. A gyerekeket ezután lehet hozzászoktatni a klasszikus fogkeféhez. A tejfogakat, akárcsak a maradó fogakat, naponta kétszer szükséges megmosni – reggel és este. Válasszunk kicsi és puha fogkefét, ami megfelel a gyerek korának, és apró köröket leírva mossunk minden kibújó fogat. Csak kis adag fluoridos fogkrémet használjunk, hiszen a csecsemők nem tudják, hogy kell kiköpni a habot, így majdnem az egészet lenyelik. Semmiképp ne bátortalanodjunk el a már megcáfolt mítosz kapcsán, miszerint a tejfogak nem számítanak, mert idővel úgyis felváltják őket a maradó fogak. A lyukak nagy hatással vannak a gyerek közérzetére társas helyzetekben és ez negatívan befolyásolhatja önbecsülésüket. A tejfogak elhanyagolása veszélyeztetheti a maradó fogak egészségét is.

Ez a hosszú élet titka: menj fogorvoshoz!
Bár Magyarországot Európa fogorvosaként szokták emlegetni, a magyar lakosság fogazati állapota tragikusnak mondható. A fogszuvasodás mellett a fogelvesztés másik leggyakoribb oka a fogkőhöz köthető ínygyulladás és egyéb fogágybetegségek. A szakemberek szerint a szájhigiénével és a fogakkal való foglalkozás nemcsak a szájüregi egészségünk miatt kiemelten fontos, hanem az életünket is meghosszabbíthatja.

Hároméves korban a gyerekek már maguktól elkezdhetik a fogmosás gyakorlását. Ám ezután mossuk meg a fogait mi magunk is, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy elég tiszták. Hatéves kortól egy egészséges gyermeknek képesnek kell lennie egyedül fogat mosni. Elég ügyesnek kell lenniük hozzá, és ekkorra meg is kell érteniük, milyen lényeges a szájhigiénia. Ám még ekkor sem dőlhetünk hátra. A szülőknek ezután is oda kell figyelniük és segíteniük kell gyermeküknek, például azon részek tisztításával, melyeket nehezen érnek el.

Még az idősebb gyerekeket is felügyelnünk kell fogmosás közben, és időről-időre emlékeztetnünk kell őket a legfontosabb alapokra és a helyes technikákra. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy gyermekünk szájhigiéniája megfelelő, a speciális plakkfestő tabletta hasznosnak bizonyulhat. A gyermek ezt elrágja, majd vízzel öblít. A tablettában található pigmentek csak a lepedéken tapadnak meg, így téve azt láthatóvá. Ily módon észre vehetjük az esetleges hibákat, és nem mellesleg mókás is! A tizenkettedik szülinapjuk után pedig elkezdhetik megtanulni a fogselyem használatát is.

 

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.