Néha gondolkodóba ejt, hogy lehet emberi módon gyereket sétáltatni. A gyerek ugyanis, korosztályos csökkenéssel egyenes arányban, törvényszerűen veled ellentétes irányba halad (na).

Máskor ellenállhatatlan vágyat érez, hogy rábukjon a betonkerítés szegélyére, és vad harapásba kezdjen, mint a nyúl, aki állandóan koptatja fogát. Emellett valami felsőbb erő kényszeríti arra, hogy a földre köpött rágógumit 80 cm-es magasságba húzza, végül úgy érzi: neki semmi keresnivalója a járdán.

Egy biztos, az általad kijelölt útvonal valahogy sohasem nyeri el tetszését.

Nos, ilyenkor ügyesen kell lavíroznod a liberálisra vett, mindent enged fazon, és a diktátori figura között. Persze kérdés, hogy miként oldod meg ezt a megoldhatatlannak tűnő helyzetet.

Most olvastam, hogy Svédországban teljesen elfogadott az a gyakorlat, hogy utcai sétához gyereksétáltató pórázt használnak a szülők. Először azt hittem, ez valami vicc, de nem.

A pórázt a gyerekek derekához rögzítik. Állítólag hasznosnak találják a svédek, hiszen megadja a gyerkőcnek a szaladgálás szabadságát (!), de egyúttal megvédik a rakoncátlan porontyot saját magától, és attól, hogy a kocsik elé szaladjon. Végül is logikusan hangzik. Mégis, valahogy ellenérzése támad egy magamfajta szülőnek.

Ugyan már, kérem szépen. Elképzelem, ahogy gyesen lévő anyukák és apukák felöltöztetik kisdedüket, aztán imígyen szólnak hozzá: "Gyere Gáborkám/ Jucikám anya/apa felcsatolja a nyakörvet!"

És ez vajon milyen póráz? Olyan hosszúra lehet engedni típus? Amit a szülő szabályoz?

Rettegve gondolok arra a pillanatra, amikor valaki fejéből kipattan majd a gyerek szájkosár gondolata. Az én gyerekemnek biztos felírná az orvos, mert hetek óta a freudi értelemben vett orális fixációja van, így mindent harap, rág, ami a keze ügyébe vagy szeme elé kerül.

Addig viszont, ha valaki tudja, hol lehet ilyen pórázt beszerezni, ossza meg velem eme értékes információt, szívesen szemrevételezném!

K.V.