Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nőtt a gyermekbántalmazás mértéke Angliában

A gyermekbántalmazás bejelentett eseteinek száma 20 százalékkal nőtt Angliában az elmúlt időszakban, és ami talán még szomorúbb, a gyermekhalálozási esetek száma is 19 százalékkal emelkedett. Lássuk az okokat.

Elképzelhetetlen mértékben nőttek meg a járvány alatti gyermekbántalmazás ügyek Angliában. A szigetország városi tanácsai által jelentett esetek az említett időszakban 20 százalékkal nőttek. És ami talán még megdöbbentőbb, a gyermekhalálozási esetek is 19 százalékkal emelkedtek.

Nagy Britanniába összesen 536 súlyos bántalmazási ügyről érkezett jelentés a 2020-2021-es időszakban, ami 19 százalékos növekedés a 2019-2020-as 449 esetszámhoz képest, és 41 százalékos növekedés az öt évvel ezelőtt regisztrált esetszámához viszonyítva. Tavaly az egy évnél fiatalabb gyermekek tették ki a bejelentett bántalmazási ügyek 36 százalékát.

Négy fal között. Fotó: depositphotos.com

A szigetország önkormányzati szövetsége (LGA) szerint mindez „komoly aggodalomra” ad okot. Ugyanakkor azt is feltételezik, hogy az esetek egy része nem volt „látható”, az érintett családok eltitkolták, vagy éppen csak nem jelentették az ügyeket.

Szakemberek az okokat kutatva arra a megállapításra jutottak, hogy a háttérben a járvány okozta pszichés megterhelés állhat, a családokon ugyanis hatalmas nyomás volt az adott időszakban.

Az általános, bevett gyakorlat szerint a városi tanácsoknak, azaz az önkormányzatoknak jelentési kötelezettségük van a gyermekvédelmet ellátó helyi hatóságok felé. Ha tudomásukra jut bármiféle, gyerekekkel kapcsolatos ügy, legyen az akár szexuális bántalmazás, vagy elhanyagolásból eredő maradandó egészségkárosodás, de természetesen a legsúlyosabb, halállal végződő ügyek is a hatóság elé kerülnek ily' módon.

Több pénz kellene a büdzséből 

Az önkormányzati szövetség úgy látja, hogy a növekvő számok miatt sürgősen szükség lenne további állami támogatásra. Az érintett városi tanácsok 1,1 milliárd fontot költöttek a gyermekek szociális ellátására az elmúlt két évben, ez az összeg pedig 832 millió fonttal már meg is haladta a 2019-2020-as költségvetésben erre a célra előirányzott támogatás összegét.

Az eddig elvégzett vizsgálatok, felmérések mindegyike azt mutatta, hogy megugrott a bántalmazásban, elhanyagolásban szenvedő, és szegénységben élő gyermekek száma. És egyre több fiatal kerül (emiatt is) gondozásba, különösen Anglia kevésbé jómódú közösségeiben.

Az egymást követő lezárások ideje alatt egyértelműen nőtt a családon belüli erőszak, és ezzel egyidejűleg a valamilyen mentális betegségben szenvedők száma is (a kettő pedig össze is függ valamiképpen).

Sok eset ugyanakkor egyszerűen láthatatlan maradt és ez nem csak amiatt volt, hogy elmaradtak a bejelentések. De a lockdown miatt bezárt iskolák és gyermekvédelmi intézmények sem tudták ellátni a feladataikat.
Extra nyomás a családokon

Anntoinette Bramble, az LGA gyermek-, és ifjúságvédelemmel foglalkozó testületének elnöke elmondta: „A járvány extra nyomást helyezett a családokra, különösen a nehéz körülmények között élőkre, ami egyes esetekben – közvetve - a gyerekek bántalmazásához vagy éppen elhanyagolásához vezetett.”

Steve Crocker, a gyermekvédelmi szolgálatokat összefogó szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy ugyan aggasztóak azok az adatok, melyek az elmúlt év gyermekbántalmazási ügyeivel kapcsolatban nyilvánosságra kerültek. Ám semmiképpen sem meglepőek azok számára, akik már évek, évtizedek óta a területen dolgoznak. Az adatok egyértelműen szemléltetik a járvány hatását a legkiszolgáltatottabb gyermekekre és fiatalokra, valamint azok családjaira.”

Az Oktatási Minisztérium szóvivője elmondta: „Tudtuk, hogy a járvány súlyosbíthatja azokat a problémákat, amelyekkel sok veszélyeztetett gyermek - köztük a gondozottak és családjaik – szembesülhetett. Mégis a súlyos esetekről szóló beszámolók magas száma egyértelműen aggasztó.”

Forrás: The Guardian

Ezt is érdemes elolvasni:

Hot spotok és Pop-upok


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.