Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Olasz márkák magyar szemmel" - sok képpel!

Az átlag magyar közönség számára elérhetetlen nemzetközi divat hordható arcát láthattuk a budapesti Műcsarnokban megrendezett idei Nation & Fashion bemutatón. Gucci, Armani és Byblos nélkül.

A Reneszánsz Év-2008 keretein belül és támogatásával megrendezett Nation & Fashion jelentős nemzetközi divatmárkák bemutatásával próbálta az európai divatot kézzelfoghatóan közelebb hozni a magyar közönség számára. A tervek szerint évente visszatérő eseménysorozat minden alkalommal más-más ország divatvilágába kíván betekintést engedni.

A hétvégén nyolc olasz divatmárka pret-a-porter kollekcióiból kaptunk egy kis ízelítőt. A két nap alatt Patrizia Pepe, a Moschino Jeans, az M Missoni, a Just Cavalli, a Guess by Marciano, John Richmond, a Dsquered2 és a Ferré divatházak bemutatóinak szolgáltatott elegáns színteréül a Műcsarnok három terme, melyeknek közepén egy 35 méter hosszú hófehér kifutóval sikerült maximálisan kihasználni a helyszín adta lehetőségeket.

A szervezésben érezhető volt a professzionalizmusra való törekvés, még akkor is, ha ezt nem mindig sikerült elérni. Ahogyan a magyar divatéletet, vagy textilipart sem hasonlíthatjuk össze például az olasszal, úgy nem várható el az sem, hogy bármilyen külföldi divatbemutató hasonlítási alapul szolgáljon. Ennek megfelelően a bemutatott ruhák sem a divatmárkák művészi értékeit kívánták bemutatni. Akik ezért látogattak el az eseményre, nagyot csalódtak. A piedesztálra állított olasz divatmárkák megmutatták az utcai viselethez közeli arcukat, farmeres vonalukat.

Talán azt az alcímet is adhatták volna a rendezvénynek, hogy "olasz márkák magyar szemmel", hiszen több esetben is a hazai forgalmazók termékeiből láthattunk válogatást, akik elsősorban a magyar piac igényeire koncentrálva alakítják ki szezonról szezonra árukészletüket. Azok, akik figyelik a trendeket, az aktuális kollekciókat, tudják, hogy ezek a márkák művészileg ennél sokkal többet "tudnak". Nincs ezzel semmi baj, de nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ha komplex képet akarunk kapni a 2008-as olasz divatról, jobban teszzük, ha szétnézünk az interneten, vagy beszerzünk pár divatlapot

A kivetítőkön kaphattunk ízelítőt a szünetben abból, hogy hogyan néz ki egy olasz divatbemutató a magyarországi honosítás nélkül. És elgondolkodhatunk azon is, hogy vajon miért maradt távol a Gucci, az Armani vagy a Byblos.

Elgondolkodtató az is, hogy a hazai szakma vajon miért nem mutatott nagyobb érdeklődést a rendezvény iránt, és meglepő volt a hazai prominens személyiségek globális hiánya is. A körúton beszerzett Louis Vuitton táskák egy négyzetméterre eső gyakorisága azonban annál kevésbé.

Nagy Adri


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.