Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Olívaolaj - a folyékony arany

Egyre többet használjuk itthon is és nem csak sütéshez, főzéshez nagyszerű. A szépségápolás kiváló alapanyaga, a szervezetünk számára fontos antioxidánsokat, vitaminokat tartalmaz. De vajon mennyit tudunk róla pontosan?

Már az ősember is ismerte

Évezredek óta ismerjük az olívaolajat, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a folyékony arany kifejezést eme csodás nedűre bizony Homérosz használta először az Ókori Görögországban. De ne szaladjunk ennyire előre az iőben, hiszen arra is van bizonyíték, hogy az olajfa termését, vagyis az olívabogyót már az újkőkorszakban élő emberek is gyűjtötték. Széles körben elsőként Kréta szigetén kezdték el termeszteni, erre utalnak azok az amforák, melyek i.e. 3500-ból származnak. Azok a feljegyzések is ezt erősítik meg, melyek szerint az ókori atléták előszeretettel használták az olajat izmaik lazítására, sőt a versenyek előtt rituálisan bekenték vele az egész testüket. Az olívaolaj ugyanis a Földközi-tenger népeinek több volt, mint puszta élelmiszer: kifogyhatatlan forrása a varázslatoknak és csodáknak, a hatalmas vagyonnak és erőnek. Amellett, hogy élelmiszerként fogyasztották, az olívaolajat vallási szertartásokban, gyógyszerek alapanyagént, lámpába olajként, szappan készítésére és a bőr ápolására is használták. Állítólag már II. Ramszesz egyiptomi fáraó is minden betegséget legyőzött vele. Később az olívaolajat a hosszú élet biztosítékának tartották, az olajbogyót pedig, az egyik legjobb afrodiziákumként ismerték. Hazánkban is feljegyzések tanúskodnak arról, hogy az olíva Mátyás király udvarában a narancs, a citrom, a füge és a gesztenye mellett, szintén nagy népszerűségnek örvendett, s nem csak szerelmi bájitalként, de étvágynövelőként is számon tartották.

depositphotos.com

Elképesztő a hatása

Az olívaolaj a szervezet számára olyan fontos, esszenciális telítetlen zsírsavakat tartalmaz, mint a linolénsav, a linolsav vagy az archidonsav, ezek az úgynevezett F-vitaminok, melyek a sejthártya építőanyagát alkotják. Az olívaolaj természetes antioxidánsai az E- és a K-vitamin, másodlagos növényi anyagai pedig erősítik az izomsejteket és nagyon jó a hatásuk reumás ízületi gyulladás esetén is. Könnyen emészthető, mert gyorsan felbomlik az emésztőrendszerben, erős epehajtó hatása van, rendszeres fogyasztása megakadályozza az epekövek kialakulását. Kis mennyiségben zsírszegény étrendekben is jól hasznosítható, máj-, epe-, hasnyálmirigy-betegségek enyhítésére úgy szintén. Kevesen tudják, de jelentős gyomorsavcsökkentő hatással is bír, így remekül alkalmazható gyomorégés ellen. Klinikai vizsgálatok támasztják alá, hogy rendszeres fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, védi az érrendszert a meszesedéstől, csökkenti a koleszterinszintet és megakadályozza annak lerakódását az erek falán. Emellett gyulladáscsökkentő, antitrombotikus, vérnyomáscsökkentő és értágító hatással rendelkezik mind emberekben, mind állatokban.

Elképesztően sokrétű előnyös tulajdonsága miatt az Egyesült Államokban, az olívaolajgyártók az alábbi, korlátozott egészségügyi hatásra vonatkozó állítást helyezhetik el termékeik címkéjén: „Korlátozott és nem meggyőző tudományos bizonyíték azt sugallja, hogy az egyszeresen telítetlen zsírsav-tartalomnak köszönhetően napi kb. 2 evőkanál (23 g) olívaolaj elfogyasztása csökkentheti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát."

depositphotos.com

Nehéz a választás

Szakértők szerint az olívaolajnak annyiféle változata lehet a származási hely és a minőség tekintetében, akár a boroknak. A világ olívaolaj nagyhatalma a legutóbbi állás szerint Spanyolország,  több mint 300 millió olajfájával, melyek a Föld éves olívaolaj-mennyiségének több mint 40%-át adják. Ez átlagosan hét-nyolcszázezer tonna, jó években azonban megközelíti az egymillió-kétszázezer tonnát is. A teljes spanyol olívaolaj‑hozam több mint háromnegyede Andalúziából származik, azon belül is Jaén tartomány sajtolja a legtöbb olajat. Nemzetközi összehasonlításban Olaszország 20%‑kal a második helyen jár, Görögország 11%-kal a harmadik.

Minden olyan olívaolajat, amit hagyományos kisajtolással nyernek, „szűznek” neveznek. A minőségellenőrzést hivatásos kóstolók végzik, akik főként az olaj íze és savassága alapján rangsorolnak, ám a savasságának ebben az esetben nem a hétköznapi értelemben vett jelentéséről van itt szó. Ez a besorolás inkább a végig megfelelő körülmények között feldolgozott, egészséges termék garanciáját jelenti. A legjobb minőségű az extra szűz olívaolaj, amelyet gondosan válogatott bogyókból, a leszedésüket követő 24 órán belül sajtolnak. A sorban aztán a szűz, a finomított szűz fajták következnek, és létezik még az úgynevezett "sansa" olívaolaj is, mely a sajtolás során keletkező maradványokból készül, és oldószerrel nyerik ki a megmaradt olívamasszából. Ezek az olajok csak 1 %-ban tartalmaznak extra szűz olívaolajat, ez az oka, hogy ezekre a zsiradékokra egyáltalán használható az olívaolaj elnevezés. A silány minőségű, olcsó készítményt a mediterrán országokban nem igen forgalmazzák, de hazánkban sajnos sok vásárló pénzügyi okok miatt emellett dönt.

Még több cikk egészség témában:

Nem fogyókúra mégis fogyhatunk tőle

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.