Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Oltással elkerülhetők a bárányhimlő szövődményei

Magyarországon a bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett fertőző betegség. Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatai alapján a 3-5 évesek között a leggyakoribb a megjelenése, de az óvodáskor végére a gyermekek közel 90%-a átesik rajta. Nem csak a betegség, a szövődmények lehetnek veszélyesek. 

Kép:sxc

A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított „Védőoltással a Bárányhimlő Ellen” Program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampány során óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről. A HGYE szerint a felvilágosító kampány elindítása rendkívül időszerű, hiszen 2015 első heteiben tavalyhoz képest is jelentősen nőtt a hazai bárányhimlős megbetegedések száma. Januárban és februárban közel 7000 esetet regisztráltak.

A rendkívül ragályos bárányhimlőt a cseppfertőzéssel is terjedő varicella vírus okozza. A beteg már a lappangási idő végén, a tünetek megjelenése előtt fertőz, ezért a bárányhimlő megjelenése a közösségben könnyen járvány kialakulásához vezet. A bárányhimlő az esetek többségében enyhe lefolyású, de a betegek mintegy 2-6%-ánál különböző szövődményeket – bakteriális fertőzést, agyvelőgyulladást, tüdőgyulladást, neurológiai elváltozásokat – okozhat, és ritkán halálos kimenetelű is lehet.  A regisztrált bárányhimlős esetek száma itthon 30-40 ezer évente; a szövődményes megbetegedések közül 300-400 kórházi kezeléssel végződik.

Várhatóan idén sem javulnak majd számottevően a betegség előfordulási statisztikái, hiszen már az év első két hónapjában jelentősen nőtt a jelentett megbetegedések száma, az elmúlt év hasonló időszakához képest.

„Bölcsődébe, óvodába kerülve szinte mindegyik beoltatlan gyermek megkapja a betegséget, ami gyorsan járványok kialakulásához vezethet. Azokban a praxisokban, ahol magas a bárányhimlő elleni átoltottság, szinte teljesen megszűnt, vagy évi egy-két esetre csökkent a megbetegedések száma. A szabályoknak megfelelően beadott bárányhimlő elleni védőoltás a betegség és a veszélyes szövődmények elleni védekezés leghatékonyabb eszköze – mutatott rá a megelőzés fontosságára Dr. Muzsay Géza a Házi Gyermekorvosok Egyesületének alelnöke. Ezért is tartjuk fontosnak a megelőzési program támogatását és a betegségre vonatkozó információk célzott eljuttatását az érintettekhez.”

Mennyibe kerül a családnak, ha beteg a gyerek?
Egy egyhetes gyerekbetegség legalább 15-20 ezer forint mínuszt jelent a családi költségvetésben, míg a kórházi kezelést is igénylő betegség további súlyos tízezer forintokkal terhelheti meg a családi kasszát.

A szakember szerint lehetőleg egy éves kor után, de közösségbe kerülés előtt ajánlott beoltani a gyermekeket. A két adagból álló oltás már 9 hónapos kortól elérhető, de az OEK ajánlása szerint a legideálisabb a gyermekeknek 16-18 hónapos korban beadatni, minimum 6 hét különbséggel.

Tények és tévhitek

A „Védőoltással a Bárányhimlő Ellen” Program honlapján (www.baranyhimlo.hu) található összefoglaló szerint a megelőzés hatékonyságát továbbra is hátráltatják a bárányhimlővel kapcsolatban széles körben elterjedt tévhitek, illetve a betegséggel kapcsolatos információhiány.

Ilyen tévhit például, hogy védőoltás helyett érdemes „természetes védettséget szerezni”, azaz gyermekkorban átesni a betegségen. „Ennek az a magyarázata, hogy korábban nem volt lehetőség a betegség megelőzésére, azt pedig már akkor is tudták, hogy a serdülő- vagy felnőttkorban – különösen várandósan – átvészelt fertőzés nagy kockázattal és súlyos szövődményekkel járhat. A védőoltás kifejlesztését több évtizeddel ezelőtt éppen az tette szükségessé, hogy a szövődmények gyakoriságára vonatkozó felmérések bebizonyították, hogy a gyermekkorban átvészelt bárányhimlő sem veszélytelen” – mutat rá a tájékoztató oldal.

Nem igaz az sem, hogy a beoltott a gyermekek felnőttként lesznek betegek, illetve az is tévedés, hogy szoptatás alatt nem kaphatják meg a védőoltást a kismamák.

Ugyancsak fontos tudni, hogy a betegség bizonyítottan nem csak immunhiányos gyermekekre veszélyes, hanem teljesen egészséges gyermekeknél is felléphet szövődmény.

A szakemberek szerint a megelőzés szempontjából ugyancsak lényeges információ, hogy a varicella vírus nem csak gyermekeket fertőzhet meg. Akik gyermekkorban nem fertőződnek meg, felnőttkorban még fogékonyak lehetnek rá: ez a magyar felnőtt lakosság mintegy 10-15 %-át érinti.  „A felnőttkori bárányhimlő rendszerint súlyosabb lefolyású és több kockázattal jár, érdemes védőoltással védekezni” – hívta fel a figyelmet Dr. Muzsay Géza.

Egy családon belül a második illetve harmadik családtag bárányhimlő-fertőzése rendszerint jóval több kiütéssel jár, súlyosabb lefolyású és hosszabb ideig tart. Ha az óvodás gyermek védőoltást kap, akkor egyúttal megelőzhető az is, hogy a kisebb testvérét – vagy a fertőzésen még át nem esett várandós anyukáját, aki esetleg az életkora vagy állapota miatt nem kaphat védőoltást – megfertőzze.

A felnőtteknek ugyancsak számolni kell az övsömör kialakulásával is, ami nem más mint a bárányhimlő vírusa által okozott ideg- és bőrgyulladás. Az övsömör a bárányhimlő átvészelése után alakulhat ki, mivel a vírus jelen marad a szervezetben, és évekkel később újra aktiválódhat.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.