Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Önéheztetés, falásrohamok és izomépítés

Egyre többféle új evészavar jelentkezik a már régebb óta ismert önéheztetés és falásrohamok – vagyis az anorexia, illetve a bulimia – mellett. Ráadásul egyre több férfit is érint a kérdés. Új betegségekhez új terapeuták is kellenek, így egyre több a magát gasztropszichológusnak nevező „szakértő” is. Vigyázat! Ilyen képesítés, ilyen szakma nincs! Viszont vannak olyan pszichológusok, akik foglalkoznak a különféle evészavarokkal.

Amikor a pszichológusok úgynevezett pszichológiai éhségről beszélnek, olyan hiányzó ingerekre gondolnak, amelyeket az, aki evészavarral küszködik, ízekkel, az étel mennyiségével igyekszik pótolni. A pszichológiai éhségnek legtöbbször összetett, mély okai vannak: kapcsolathiány, csökkent önbizalom, sikertelenség, testképzavar, cselekvéshiány.

– Az evészavaroknak leginkább két klasszikus fajtája ismert, és ma is a leggyakoribb: az anorexia és bulimia – fejtette ki Babusa Bernadett, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatója az MTI-nek. – Ezek kezdetben a női páciensekre voltak leginkább jellemzőek, de egyre inkább érinti már a férfiakat is.

Manorexia

A női evészavarok túlsúlya megszűnőben van, mivel a féri testideálra is a nőkéhez hasonló divatirányzatok hatnak. A férfianorexia – amelyet manorexiának – neveznek, határozottan terjed. A két tipikus evészavar mellett azonban egyre újabbak jelennek meg. Ilyen például az izomdiszmorfia, ami jellemzően a férfiak testképzavara. Középpontjában az izomerősítés áll, az izmok növelése konditermekben vagy szteroidok használata mellett.

Az evészavar egy eléggé szélsőséges megnyilvánulása az ortorexia, az élelmiszerek oly módon történő megválogatása, hogy csak abszolút egészséges vagy annak tartott, annak vélt táplálék jusson a szervezetbe. De beszélhetünk a testzsírfóbiáról, amikor valaki túl zsírosnak találja magát, és mindent elkövet teste „szálkásításáért”. A purgáló zavar fő ismertetőjele pedig a falásrohamok nélküli öntisztító, purgáló viselkedés, például a drasztikus önhánytatás.

A női evészavarok túlsúlya

megszűnőben van, mivel

a férfi testideálra is

a nőkéhez hasonló

divatirányzatok hatnak.

Érdemes megemlíteni a manapság gyakran szóba kerülő falászavart, amely fennállhat egész napon át, de előfordul, hogy az éjszakai evésre korlátozódik. A notórius éjszakai evők között olyanok is akadnak – igaz, nem túl nagy számban –, akik reggel nem emlékeznek arra, hogy kiürítették a hűtőt. A falászavar nem új jelenség, és nem is csak rossz szokás, már évekkel ezelőtt felismerték és leírták, de mára olyan mértékben terjedt el, hogy a hírek szerint 2013-tól hivatalosan is pszichiátriai betegségnek nyilvánítják. Az éjszakai evést legtöbben stresszoldásként alkalmazzák.

Ambiciózus anyukák betegsége

Új jelenség a stresszorexia, amely főként vezető beosztású, ambiciózus gyermekes anyákat érint, akik arra hivatkozva, hogy napközben nem érnek rá enni, egész nap nem vesznek magukhoz táplálékot. Az anorexiával ellentétben itt nem szándékos fogyásról és testképzavarról van szó, ők egész egyszerűen csak „nem érnek rá” enni. Ráadásul a stressz étvágycsökkentő hatással van a szervezetre.

Az evészavarokról szakmai körökben is sok vita folyik, Babusa Bernadett szerint mindenképpen többféle – hajlamosító, kiváltó és fenntartó – tényezőről van szó. Arra is figyelmeztet, hogy az evészavarok kezeléséhez szakember segítségét kell kérni, a spontán gyógyulás igen ritka. Sajnos, ezen a területen sok a kellő végzettséggel nem rendelkező „lelki kuruzsló”, akik „jó tanácsokkal” látják el a gyanútlan pácienseket. Ezek az önjelölt pszichoterapeuták sok gondot okoznak a pszichiátriai ellátó rendszernek és a pácienseknek is.

Az izomdiszmorfia jellemzően

a férfiak testképzavara,

középpontjában

az izomerősítés áll.

Ösztönös tudás

A fogyasztói társadalom térhódítása és hibás üzenetei nagyban elősegítik az evészavarok kialakulását és terjedését. Ma az emberek zöme nem tudja, hogy mit jelent jól enni.

– A szervezet pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, de a testi, pszichológiai és társadalmi tényezők ezt az ösztönös tudást gyakran felülírják és eltorzítják – figyelmeztet a magatartáskutató. – Az evészavarok során megmutatkozó túlzott evés vagy éppen nem evés mindig csak a tünet, és nem a probléma maga. A probléma mindig mögötte van, amit csak hozzáértő szakember képes orvosolni. Az evészavarok súlyos pszichoszomatikus zavarok, kezelésük komplex terápiás tervet igényel. Ma már elfogadott ténynek számít, hogy a pszichoterápiák alkalmazása nélkülözhetetlen az evészavarok kezelésében. Gyakran alkalmazzák ezeket önállóan, de gyógyszerekkel is kombinálhatók. A kezelésben, illetve abban, hogy a betegek minél hamarabb szakszerű segítséget kapjanak, a beteg hozzátartozóinak is sokszor nagy szerepük van.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.