Farsangkor többet szabad abból, amit máskor kevésbé. Duhajkodni, falni vég nélkül és álarcot viselni. A lényeg már rég elveszett. Vagy mégsem?

Nem jár messze az igazságtól, aki a farsang szót a far szóból próbálja levezetni, noha eredetileg a bajor-osztrák vaschang szóból származik, s a böjt előtti napokat jelentette.

Nincs másról szó tehát, mint népviseletbe öltöztetett "egyszer hopp, máskor kopp" ősi bölcsességének megnyilvánításáról. Mert a farsang egyrészt télűző, tavaszhívogató ünnep, másrészt a Húsvétot megelőző 40 napos böjtre való "rákészülés" ideje. Egyszóval újabb ürügy, a nagy zabálásra.

Tavaszvárás persze Krisztus előtt is volt, s lesz is, amíg ember él a földön. Amikor roskad a kásás hó, csepereg a jégcsap, előbukkannak a kátyúk, lejárnak a decemberi zálogcédulák s a kigombolt kabátok alól elődudorodnak a cicik, nos ilyenkor minden változásért kiált. Évezredes sóhaj készülődik az ember lelkében: itt a napsütés, itt a tavaszi szél, itt az influenza. Jöhet a megújulás.

Az ősi hagyományból - amit a keresztény egyház sem tudott kiirtani, nohabár a Farsangot az ördög ünnepének nevezte -, mára érdekes híradórészlet, esetleg bálozás, kivételesen mohácsi didergős lett.

A városi ember, mondhatnánk a XXI. századi modern ember legfeljebb kényszerből böjtöl, vagy biomegfontolásból, de semmiképp sem negyven napot, mint tette Jézus, miután megkeresztelkedett, s kiment a pusztába, hogy elmélyüléssel készüljön fel küldetésére.

Ha tehát korunk emberének szemszögéből nézzük a farsangi üzenetet, azt találjuk, hogy ismét kaptunk egy esélyt. Túléltük a telet.

S tavasszal az ember bátrabban álmodik, hosszabban mosolyog, kevesebbszer üvölt a kutyájára. Adott a lehetőség, hogy munkaidő leteltével esetleg elhagyjuk az üszkösödő városi flasztert és daloló madarak kíséretében sétát tegyünk egy zöld szigeten.

Arra is esélyünk van, hogy böjtben, vagy anélkül feltegyük magunknak a kérdést, lehetne-e ez a tavasz, ez a nyár más, jobb, boldogabb, mint a tavalyi. S ha igen, miért ne?

Egy baj van az ilyen elhatározásokkal. Hogy elröppennek, mint a madárfütty.

 Aki tehát szebb tavaszt remél magának, legegyszerűbb, ha ott és azonnal elkezdi megvalósítani, ahol, és amikor megpendült benne a vágy. Ha képes vagy rá, hogy csak a madár énekét halld, hogy kiérezd a szélből a tavasz illatát, hogy örömet okozzon, amint egyik lábadat a másik után téve haladsz a süppedő zöld szigeten, akkor ez már maga a csoda, az elmélyülés, a valóság meditációja. Az első lépés a legnehezebb az újjászületés felé.

RG