Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Óriási siker volt a 15. Gyalogló Nap

A szabadidősport világszervezete programjában már évek óta szerepel a World Walking Day, melynek hazai megfelelője a Világ Gyalogló Nap. A Magyar Szabadidősport Szövetség – idén már tizenötödik alkalommal koordinálta és bonyolította a rendezvényt, magukat az események szervezését a helyi szervezők végezték.

Több ezren gyalogoltak - Kép: Masport

A programnak kedvező gyönyörű időjárás, a kellemes városi vagy természeti környezet, egy ismeretlen hely felfedezése vagy akár egy kedves társaság, mind kiváló indok volt arra, hogy kényelmes gyaloglócipőt húzzunk és sétáljunk a friss levegőn. Azok, akik a városi sétát választották, kicsit másképp nézhettek körül lakóhelyük vagy éppen az ismeretlen környék jellegzetességein, útba ejthettek egy-egy nevezetes parkot, de a vízparton vagy erdőben gyaloglók is emlékezetes túrát tudhattak magukénak, kihasználva az őszi kellemes napsütéssel töltött gyaloglást.

Szövetségünk felhívására ebben az évben 18 megyéből, valamint Budapestről érkeztek nevezések ezek alapján közel 150 helyszínen bonyolítottak a helyi sajátosságoknak és látnivalóknak megfelelően 5-10 km hosszú gyalog- és nordic walking túrákat, valamint nagyobb távú teljesítménytúrákat. Idén az iskolákat is bevontuk a gyalogló napba, a legaktívabb intézményt sportszerutalvánnyal jutalmazzuk. A szervezők szinte mindenhol gondoskodtak érdekes és hasznos kiegészítő programokról (sportfesztivál, egészségfesztivál, kutyás séta, sportverseny, az egészséges életmódot népszerűsítő bemutatók, táncbemutatók, fittségi mérések), így téve még emlékezetesebbé ezt a napot az egészségesebb életmód mellett szavazóknak.
A Magyar Szabadidősport Szövetség például nordic walkingozásra invitálta az érdeklődőket a Városligetbe. A résztvevők az esemény logójával ellátott pólót kaptak emlékül. Más helyszíneken is osztottak ajándék- és emléktárgyakat a célba érkezők között, egyes helyszíneken pedig tombolasorsoláson nyerhettek a szerencsések.
Mivel a gyaloglás különösebb anyagi ráfordítást nem igényel, ezért bármely életkorban, mindenféle sportmúlt nélkül elkezdhető. Érdemes hát mindent elkövetni annak érdekében, hogy a Világ Gyalogló Nap népszerűsége és ismertsége tovább növekedjen, és minél több ember életének válhasson meghatározó részévé a mindennapi testedzés. Ezzel is hozzá lehet járulni ahhoz, hogy a magyar lakosság a szabadidő egészséges és hasznos eltöltése tekintetében is felzárkózzon az EU szabadidősport kultúrájához.
Le a strandpapucsot, fel a futócipőt!
Nem csak a természet, de mi is fellélegezhetünk! Véget ért a forró nyár, és beköszöntött a kellemes, napsütéses ősz. Nem véletlen, hogy a tél beharangozója, sokunk kedvenc évszaka is egyben és a sportolásra is kiválóan alkalmas.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.