A mostani, a Science című tudományos folyóiratban leírt vírusok még nagyobbak, körülbelül egy mikrométer nagyságúak - akkorák, mint egy emberi hajszál század része, úgyhogy hagyományos mikroszkóppal is láthatók. Hozzávetőleg 2500 gént tartalmaznak. Az egyik óriásvírust Chilében, egy folyótorkolatnál fedezték fel, a másikat Melbourne mellett, ugyancsak vízparton. Alakjuk görög vázára emlékeztet, ezért a tudósok - Pandora titokzatos szelencéjére utalva - pandoravírusnak nevezték el őket.
"Ezeknek a szelencéknek a felnyitása minden bizonnyal alapjaiban fogja megváltoztatni mindazt, amit eddig a vírusokról gondoltunk" - idézte Chantal Abergelt, a marseille-i székhelyű Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont igazgatóját a LiveScience.com tudományos portál.
A pandoravírusok génjeinek 93 százaléka semmi másra nem hasonlít, ami kiváltképpen rejtélyessé teszi eredetüket: az eddig lefolytatott elemzések alapján egyetlen ismert víruscsaládhoz sem tartoznak. A tudósok kísérleteik során megfigyelték, hogy néhány órával az után, hogy az amőbák bekebelezték a pandoravírusokat, sejtjük elkezd radikálisan átalakulni, majd végül elenyészik, az elpusztult egysejtűekből pedig mintegy 100 pandoravírus "zúdul ki". Bár a kísérleteket amőbákkal végezték, a kutatók szerint a pandoravírusok igazi természetes gazdaszervezetei a véglények és az algák lehetnek.
Abból a tényből, hogy a pandoravírusok minden más, hasonló méretű óriásvírus-családtól elütnek, a tudósok azt a következtetés vonták le, hogy még számos hasonló vírus várhat felfedezésre. "Ismereteink a mikrobiális biodiverzitásról még mindig meglehetősen hiányosak - közölte Jean-Michel Claverie, a marseille-i Szerkezeti és Géninformációs Laboratórium vezetője. - Még hatalmas felfedezések váratnak magukra a legalapvetőbb szinten, amelyek módosíthatják az élet eredetéről és az evolúcióról felvázolt forgatókönyvünket."
Az egyik nagy rejtély, amely foglalkoztatja a kutatókat, az az, hogy miért rendelkeznek a pandoravírusok olyan sok - mintegy 2500 - génnel. Még alá nem támasztott feltevésük az, hogy a DNS-re mint örökítőanyagra támaszkodó óriásvírusok valójában élő, sejtfelépítésű elődök "összezsugorodott leszármazottai". A kutatók hosszú ideig vitatkoztak arról, vajon az élővilág részének számítanak-e a génekkel igen, ám sejtszerkezettel nem rendelkező vírusok.
Amerikai tudósok nemrégiben kimutatták, hogy az elsősorban genomméretük miatt óriásnak nevezett vírusokban megtalálhatók bizonyos ősi fehérjestruktúrák, amelyek jelen vannak minden földi élőlényben. Egyebek között megállapították, hogy az élő szervezetekben fellelhető legősibb fehérjeburkok közül számos az óriásvírusokban is megvan, ami újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy ezek a vírusok az élet szövetébe ágyazódtak. A kutatók ennek alapján az élet fáját négy nagy ágra osztották: baktériumokra, archeákra, eukariótákra és óriásvírusokra. Francia kollégáik szerint elképzelhető, hogy olyan új gigantikus vírusokra bukkanhatnak még, amelyek jellemzői elmossák az élőlények és a vírusok közötti "határvonalat".
