A szerelem titkát sokan próbálták megfejteni. Költők, írók, szociológusok és pszichológusok. Ám igazán még senkinek sem sikerült. Pontosan azért, mert annyira bonyolult érzelmi, szellemi, lelki és hormonális összetevők határozzák meg, hogy a szerelem lángja felgyulladjon. Sokak számára a szerelem eufória. De létezi-e örök szerelem?

Minden egészséges férfi és nő erre vágyik. Sokan ezt keresik, mikor újabb és újabb kapcsolatot alakítanak ki. Vannak, akik ezt így szó szerint sosem fogalmazták meg maguknak, s néhány évtized után jönnek rá, hogy megtalálták. Van-e titka? Elérhető-e, és hogyan? Egy biztos: a nagy napon kimondott "holtodiglan-holtomiglan" még csak a szerelem mámorában elhangzott ígéret. A svájci pszichológus Yves-Alexandre Thallmann szerint az igazi - tartós, tehát örökké tartható - szerelem több, mint fizikai (hormonális) vágy, vonzódás a másik iránt. A "meglátni, és megszeretni" szólás inkább "meglátni és vonzódni" tartalmat fed, és csak az együtt töltött hosszabb (vagy rövidebb) idő dönti el, hogy az egymáshoz vonzó érzelemből lehet-e szerelem. Az eufórikus érzés csillapodtával sokan úgy gondolják: vége a szerelemnek. S már új szerelmet keresnek.

Pedig a nagy lángolásból még lehet békésen lobogó tűz, s a szunnyadó parázs is ismét fellángolhat. Ha a fizikai vonzódás mellé társul a szellemi és lelki egymásra találás, egymás megértése, elfogadása, segítése és támogatása. Jóban-rosszban. Sokszor éppen a rossz pillanatok, a nehéz helyzetek közös megoldása lobbantja fel újra a szerelem lángját. S, amikor csendesedik a tűz, vagy már "csak" parázslik, éppen ezek a korábbi "fellángolások", az új közös élmények, tervek, célok táplálhatják újra a szerelmet. Valóban "holtodiglan-holtomiglan". S akkor örökké tarthat a szerelem, még ha sokan hajlamosak is ezt már "csupán" szeretetnek nevezni.