Már az ősi közösségben is a gyógyítót, a sámánt igazi misztikum és csodálat övezte. Az élet feletti hatalom képessége a legfőbb. A ma emberének persze furcsa, hogy különféle gyökerekkel, növényekkel, esetleg gyilkosgalócalével "orvoskodtak".
Az ókorban jelentek meg az igazi orvosok. Közülük is kiemelkedik a görög Hippokratész, akinek etikai elvei a mai napig hozzátartoznak az orvostudományhoz, gondoljunk csak a hippokratészi esküre. A legfőbb etikai elve: "Nil nocere! Semmiképpen sem szabad ártani a betegnek!" A másik ókori tekintély a római Galenus volt, a gyógyszerek elkészítésének és alkalmazásainak mestere. A középkorban a kolostorok lettek a gyógyítás központjai. De voltak "civil gyógyközpontok" is, ezek az ispotályok. Ez idő tájt is a gyógynövények, azok alkoholos főzetei, piócák és az érvágás volt a legelterjedtebb gyógyító módszer.
A valódi tudományosan is megalapozott orvoslás a reneszánszban bontakozott ki. Leonardo de Vinci például boncolt és nagyszerű anatómia atlaszt rajzolt. Az orvoslás a 17. század utolsó harmadában vált alkalmazott természettudománnyá. Hasznosította a fizika, a kémia, az elektromosság korabeli vívmányait. Pasteur és Koch megalapozták a mikrobiológiát. Felfedezték a járványos betegségek számos kórokozóját (a tuberkulózisét, a veszettségét) és az erjesztő baktériumokat. A két legfontosabb gyógyeszközt a huszadik század elején fedezte fel W. C. Röntgen Bequerell és a Curie házaspár. A huszadik század minden negyede újabb forradalmat hozott a medicinában. Végül a genetika beláthatatlan teret nyitott az ezredfordulón.
Kuruzslók, azok a személyek, akik autodidakta módon sajátították el a gyógyítás művészetét mindig is léteztek, s napjainkban is jelen vannak. Ma a kissé pejoratív jelentés tartalmú fogalom az írisz diagnosztikától, a kézrátétes gyógyításig, az akupresszúrát, az agykontrollt és a természetgyógyászatot is takarja. Ezekkel a legfőbb gond az, hogy a beteg szempontjából súlyos lehet, ha a gyógyító gyorstalpaló iskolában szerezte meg tudását.
"A Magyar Orvosi Kamara felismerte azt a társadalmi jelenséget, hogy a betegek egy része kiábrándult a hagyományos medicinából, mert nem kapták meg tőle azt, amit elvártak. Sajnos tudomásul kell venni, hogy nem minden betegséget tudunk meggyógyítani. Ilyenkor a betegek kétségbeesésükben szaladnak fűhöz-fához, ami érthető reakció. Hallják tévében, rádióban, ismerőstől, hogy vannak csodaszerek és csodatévők, akik az ígérik, hogy segítenek a bajon. Az elfordulás, vagy kiábrándulás másik oka az, hogy a természetgyógyásznak több ideje van arra, hogy foglalkozzon a beteggel, mert nála nem állnak sorba úgy a páciensek, mint egy orvosi szakrendelésen, vagy egy kórházi osztályon. Különösen igaz ez most, hogy az ún. egészségügyi reform keretében az ágyszámot és az orvosok létszámát is csökkentették. Tehát kevesebb idő jut egy betegre. A természetgyógyász azzal kezdi, hogy beszélget a beteggel, személyesebb kapcsolatot tud vele kialakítani, ami természetes igénye a beteg embernek. Ezek tehát azok a fő tényezők, melyek a hagyományos orvoslástól a természetgyógyászok felé fordítanak több beteget." - idézet dr. Makó Jánosnak, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma elnökének véleményéből. (http://www.kfki.hu/%7Echeminfo/TermVil/tv98/tv9810/gyogy.html)
Abban hiszek, hogy a kétféle módszert ötvözni kell. A lelki eredetű problémákban hatásosabb a természetgyógyászat, a szervi, organikus eredetű bajokat az orvostudomány tudja hatékonyan kezelni. Fontos, hogy bármiféle kezelés alapjául orvosi diagnózis szolgáljon. Gyógyszerek helyett pedig sokszor hatékonyabbak a gyógynövény alapú készítmények.
Forrás: Népszabadság Online
