Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öt figyelmeztető jel, hogy a gyereked szektába keveredett

Megváltozott a viselkedése? Nem tudni, milyen közösségbe keveredett? Rossz érzései vannak? Ő azonban különlegesnek, kiválasztottnak éli meg életét és hitét. A csoportból való kilépés pedig az üdvösség elvesztésével fenyeget.

Különösen a kamaszkor idején, az identitáskeresés korszakában jellemző, hogy gyermekeink csoportokat, társakat igyekeznek keresni maguknak, s ilyenkor a legnagyobb a veszély, hogy az intellektuális éhségüket valamilyen, számunkra talán ismeretlen, vallási közösség,esetleg szekta fogja kielégíteni.

De honnan tudhatjuk, hogy valóban erről van szó ? A szektákhoz tapadó negatív képzettársítást ugyanis főként az úgynevezett történelmi egyházak adták, ezért fontos ki emelni öt sajátosságot, amely a szektákra és tagjaikra jellemző lehet,. Ha ezeket a jeleket tapasztaljuk gyermekünkön, akkor el kell gondolkodnunk:

  1. Fekete-fehér látásmód

Gondolkodása átveszi a szekta jó és rossz, fekte és fehér szemléletű gondolkodását. A valóságot nem látja árnyaltan, csak a "mi",tehát a közösség és a kívülállók ellentétét kommunikálja.

  1. Radikalitás

Szigorúan és kérlelhetetlenül ítéli  meg önmagát és másokat is. Öltözködése, magatartása,egész személyisége erőteljesen megváltozik. Az általa igaznak vélt világszemléletet bármilyen eszközzel érvényre akarja juttatni.

3. Leegyszerűsített problémamegoldás

A kérdésekre, problémafelvetésekre sematikusan, betanult képletek alapján reagál.

  1. Függőség

Túlzottan szoros kötődés az adott vallási csoporthoz, akár napi szintű kapcsolattartás formájában. Családjával, korábbi barátaival lazul a kapcsolat, míg vallási vezető(i) és a közösség ellenőrizheti ,és befolyással bírhat magánéletének több területére is.

  1. Exkluzivitás

Különlegesnek, kiválasztottnak éli meg életét és hitét. A csoportból való kilépés pedig az üdvösség elvesztésével fenyeget. Összességében jellemző, hogy a szekta tagja nem tud és akar kommunikálni más vallási közösségekkel, egyházakkal.

 És mit tegyünk?

Ha úgy érezzük,gyermekünk nincs jó helyen, fontos, hogy őrizzük meg nyugalmunkat, ne hisztériázzunk,és ne is álljunk neki kioktatni. Ezzel pont az ellentétes hatást érjük el. Próbáljuk végig fenntartani vele  a kommunikációt,érdeklődjünk,hogy miért fontos számára ez a közösség,mit kap itt.Hallgassuk meg érveit, tapintatosan igyekezzünk a dolgok másik oldalát is láttatni.

Közben tájékozódjunk, szerezzünk információkat(szakirodalomból, ismerősöktől,szaekemberektől, internetről) a közösségről,akár mi magunk is látogassunk el a rendezvényeikre!

Ha pedig a későbbiekben úgy dönt, hogy elhagyja családját,mindig hagyjuk nyitva az ajtót,kapja meg a lehetőséget a visszatérésre!

 

Forrás: Máté-Tóth András: Szekták vallásszociológiai megközelítésben www.vallastudomany.hu                         

http://www.apologia.hu/religion/adv-parents.html

K.V.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.