Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Otthont kapott Jókai Anna szellemi öröksége

A nyár elején elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író emlékére kulturális szalon nyílt pénteken Budapesten az I. kerületben. Az Iskola utca 28. szám alatt található épületben irodalmi estek, komolyzenei koncertek, közösségi összejövetelek, pódium-előadások és könyvbemutatók is várják az érdeklődőket.

"A szalon ötletének megvalósításakor többet képzeltünk el mint egy újabb közösségi teret: ennek a helynek küldetést szántunk, hogy legyen lelki, szellemi otthona annak a spiritualitásnak, amelyet Jókai Anna képviselt és művein keresztül átadott nekünk. Ez a ház a tanulás és a találkozás helye lesz, amely megörökíti Jókai Anna emlékét. " - hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás Budavár polgármestere, a szalon ötletgazdája a pénteki megnyitón. Az I. kerület nem szeretné kisajátítani Jókai Annát, ő mindannyiunké, akik magyarul gondolkodunk, beszélünk itt a Kárpát-medencében" - hangoztatta a polgármester, kiemelve, hogy a világnak szüksége van arra a spiritualitásra, amelyet az írónő megtestesített.

Jókai Anna írónő dedikál. Ünnepi Könyvhét, Budapest, 2010. június. (wikipédia)

Jókai Anna sok helyre ellátogatott a Kárpát-medencében: százakat vonzó nyilvános beszélgetések mellett kis falvakba is, de közben nem kereste a népszerűséget. A polgármester szerint azért fogadta el a meghívásokat, mert örök pedagógusként tanítani akart.

Jókai Anna többször vett részt a kerület eseményein: sokszor volt vendége a most is zajló Budavári Könyvünnepnek, de együtt emlékeztek meg az 1956-os forradalom 50-ik évfordulójáról is és a tavalyi költészet napján is megosztotta gondolatait.

"Jókai Anna szellemisége nem otthontalan, minden könyvében, írásában és a róla szóló emlékünkben jelen van"egymaga legalább annyit, de lehet, hogy talán többet is tett egy korszerű erkölcsi világkép tudatosításáért, mint az összes többi magyar író együttvéve.Szabad és nyitott volt és mindig a közjó szolgálatába állt, élete végéig megőrizte alkotóerejét, amelyet az idei Könyvhétre megjelent önéletrajzi írása is bizonyít" - hangoztatta Mezei Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodalmi tagozatának vezetője.

Kép: jokaiannaszalon.hu

Művei spirituálisak és tagadják az anyag törvényét, írásaiban az ember lényegét tekintve szellemi lény, akinek legbelső igénye, hogy kapcsolatot tartson saját szellemi hátországával. Hősei között mindig van olyan szereplő, aki tudja, hogy az élet teremtőjében hinni nem öncsalás, és nem az az életcélja, hogy minél több élvezethez jusson. Írásaiban eleven sorsokat, jellemeket rajzol, akik a történetek során eljutnak a katarzisig, a krisztusi tanítás befogadásáig - magyarázta.

A most megnyíló szalon célja, hogy rendezvényekkel, koncertekkel, beszélgetéssekkel, könyvbemutatókkal és a baráti programokkal közösséget építsen. Az írónő életművét, nyilatkozatait, valamint a róla szóló nyilatkozatokat elérhetővé teszik majd a szalon honlapján.

Arany arcai, ahogy még sosem láttuk
Miként lehet a rárakódott kultusz miatt a megkeményedett Arany János-arcot felbontani, elérhető közelségbe hozni a költő személyiségét és életművét? Például úgy, mint ahogy azt a hétfőn megnyílt Önarckép álarcokban című kiállítás teszi a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.