Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Pánik az edzőteremben

Divat lett a küzdősportok mozgáselmeivel ötvözött aerobik óra. A fittboxtól az iron boxig számtalan névvel illetik, bár egyik sem árul el sokat róla.

A kedves vendégen pánik lehet urrá, mikor az órarendet szemléli. Milyen órára is menjen? Tae-bora vagy fittboxra? Ezek ugyanazok vagy teljesen különbözőek? A döntést megkönnyítéséhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani.

Mindennek az alapja a karate. Gyakorlatilag ennek a mozgáselemiből merít a kickbox és a taebox is. Az utóbbi két sportág szabályrendszere hasonló. Ütéseket és rúgásokat kombinálnak a sportolók, a fejre mért ütések is érvényesek. Az aerobikba ugyanezeket az ütés és rúgásformákat ültették át.

Pontosabban ennek egy kiemelkedő és kezdeményező alakja van, ő pedig Billy Blank. Ő hétszeres karate világbajnokként a jól bevált technikákat zenére kezdte el gyakorolni, így ezért egyedül is végezhető, zsírégetésre alkalmas, feszültséglevezető dinamikus edzésmódot dolgozott ki. Tehát akármilyen néven is szerepel ez az óra az órarendben, abban biztosak lehetünk, hogy nem kell közelharcot vívni és nem fogunk testi sérüléseket szerezni.

Fitt-boksz: inkább az aerobikból merít, mint sem a bokszból. Célja a hangulatteremtés. A különböző kombinációjú ütések és rúgások fejlesztik az állóképességet, oldják a stresszt.

Kickbox, tae-bo: ez a fitt-boksz és az iron boksz közötti átmenetet jelenti. Bár nyilván az óra erőssége az edzőtől is függ. Nem mindegy, hogy az edző kikcbox versenyő volt korábban, netán más küzdősportot gyakorolt, avagy aerobik edzőként végzett el egy kickbox továbbképzést. Akinek a háta mögött küzdősportban eltöltött évek állnak, ő minden bizonnyal keményebb órát fog tartani, és arra ösztönzi a vendégeket, hogy minél pontosabban és koncentráltabban hajtsák végre az ütéseket. Az aerobik edző pedig több aerobikos alaplépést fog bevinni az óra mozgáselemeibe, kevésbé lesz hangsúlyos maga a boksz.

Iron boksz: a nevében az "iron" angolul azt jelenti, vas. Ez is mutatja, hogy ez az óra nagyobb kihívást fog jelenti. Intenzívebb, gyors bokszos ütésekkel rugásokkal. A kevésbé edzettek lehetőleg ne ezzel kezdjék.

A küzdősporttal ötvözött aerobik órákon fontos a megfelelő technika elsajátítása, különben az ütések rúgások nagyon megterhelik az izületeket. Az óra intenzitása miatt a kevésbé edzettek, mást válasszanak, vagy csak miután megkérdezték az edzőt, döntsenek.

Fontos megjegyezni, hogy a küzdősporttal ötvözött aerobik nem önvédelmi sport, az órán megtanult ütések és rúgások nem alkalmazhatóak az "utcán". Ha bárhol megtámadnak bennünket, nem szabad és nem jó úgy ütnünk és rúgnunk, mint az aerobik órán, mert semmi jóra nem fog vezetni!

Csepely Tímea


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.