Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Parányi agresszorok: az allergének

Apró, rejtett időzített bombák leselkednek ránk - nem árt, ha többet tudunk arról, mivel is állunk szemben!

Szinte már nincs is közöttünk manapság olyan, aki ne lenne valamire allergiás. Ennek okait taglalni egy doktori disszertáció is kevés lenne - inkább nézzük meg mi az, ami előidézi ezt a kellemetlen, sokrétű tünetcsoportot.

A szervezet minden izgató inger, betolakodó idegen anyag ellen védekezik. A hasznos védekezésből csak akkor lesz túlméretezett, kóros védekezés - azaz allergia - ha a károsító hatás vagy anyag és a szervezetben termelődött ellenanyag reakciója a normálistól eltérő módon zajlik le. A kiváltó anyagokat nevezzük allergéneknek.

Allergén lehet fehérje, festék, mosószer, illóolaj, virágpor, gyógyszer de lehet fény vagy mechanikai hatás is (például dörzsölés).

A kozmetikunok és hajápoló szerek illetve hajfestékek hatóanyagai általában gyors válaszreakciót váltanak ki, vagyis az allergiás reakció perceken belül, de legfeljebb néhány óra múlva jelentkezik helyi allergia formájában (azon a területen, ahol a bőrrel érintkeznek).

Az allergéneket aszerint, hogy mennyire agresszívek gyenge, közepes vagy erős minősítéssel illetik. Gyenge allergén például a szőkítéshez használt hidrogén-peroxid, a testápolókban használatos lanolin vagy a szemceruzák korom alapanyaga. Közepesen agresszív a mentol, a bőrpuhító hatású glicerin, az illóolajok, állati fehérjék. A legveszélyesebbek közé tartozik a propolisz, a bergamott olaj, a kölnivizek alapanyagaként használt fluoreszcein vagy a tartós szempillafestékekben található rezorcin.

Az allergia kialakulásában egyéni hajlam, a bőr aktuális immunológiai állapota és az adott anyaggal szembeni túlérzékenység játszik szerepet. A kóros védekezés az egész élet folyamán megmarad.

A kozmetikai allergiák a bőrön vérbőség, az érfalakon történő savókiáramlás következtében duzzanat, csalánkiütés, illetve fehérvérsejt kivándorlás általi szövetkárosodásként jelentkezhetnek. A szemkörnyéken használt krémek, festékek kötőhártya-gyulladást vagy ödémát okozhatnak.

A leggyakoribb allergéneket úgynevezett epikutánpróbával lehet vizsgálni: a hát bőrére 48 órás időtartamra felviszik a vizsgálandó anyagokat, majd 48 és 72 óra után "olvassák le" az eredményt, mely pozitív esetben a bőrpírtól a gyulladásig terjedhet.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.